Elsőrendű zenei élmény (Binder, Szabados)

 

Az év dzsesszkoncertje a Kossuth egyetemen

A debreceni dzsesszklub és a KLTE dzsesszklubjának összefogásával nagyszabású dzsesszkoncertet rendeztek április 7-én a Kossuth Egyetemen. A mint­egy ötszáz főnyi közön­ség elsőrendű zenei élmények részese lehetett.

A sort a fiatal Binder-kvintett nyitotta. Rendkívül gondosan, a szólamok és az improvi­za­tív részek, az oldódások és feszültsé­gek mintaszerű arányosságával felépült kompozícióik tudatos, elmélyült műhely­munkára vallottak. Zenéjük alapjában vé­ve tonális, bár Binder Ká­roly zongorajáté­kában avantgárd hangzások is megjelen­tek. A közönség nagy elismeréssel fo­gadta ezt az egyébként nem könnyen appercipi­álható muzsikát, a zongorista és a két fú­vós (Dresch Mihály tenorszaxofon, Friedrich Károly pozan) virtuóz szólóit.

Az est leghatalmasabb sikerét a fantasz­tikus napot kifogó Szabados-trió aratta. Szabados György a magyar avantgárd dzsessz elsőszámú képviselője, aki konok következetességgel, bartóki elhivatottsággal kísérletezik – a magyar népzenéből kiin­dulva – az önálló magyar dzsesszmuzsika megteremtésén. Itt bemutatott leghatáso­sabb szerzeményei azonos szerkeze­tűek vol­tak: a bal kéz ostinato játékára a tizenkét-fokúság felhasználásával épültek a népdal­motívumokból kibontakozó improvizációk. Tökéletes stílusazonosság, hihetetlen szuggesz­tivitás és koncentráció jellemezte a Szabados-trió játékát, amit a közönség szűnni nem akaró tapssal köszönt meg.

Ehhez az élményhez képest csalódást okozott az amúgy kiváló zenészekből álló Kőszegi-kvintett produkciója. Hard bop stílusban játszottak el néhányat a hatvanas évek továbbélő számaiból (például Miles Davistől), ám zenéjük alapjában véve hű­vös interpretáció maradt, az öt zenész erő­feszítéseiből hiányzott a magasabb rendű szervezőerő, az eredmény így sok eset­ben kaotikus hatású lett. Egyedül Lakatos An­tal életteli tenorszaxofon szólói illeszkedtek ma­radéktalanul a felvállalt stílusba.

Mindent összevetve a sikeres koncert iga­zolta a rendezők elképzeléseit, s arra is pél­dával szolgált, hogy magyar dzsesszegyüt­tesek is képesek nemzetközi színvonalú ze­nét játszani. Ha jól megválogatják őket.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)