Jazz Washingtonból (Roy Hargrove)
Úgy tartja a fáma, hogy Amerikában igazi jazzt csak New Yorkban hallhat az ember. Tény, hogy a híres muzsikusok és klubok többsége a metropolisban található, de minden államban akad egy-két hely, ahol a modern jazz nagyjai rendre megfordulnak, s ez alól nem kivétel a főváros, Washington sem. Elég, ha csak arra a hétvégére utalunk, amelyen három egymást követő estén Roy Hargrove trombitás szextettje, Steve Turré harsonás együttese és az újabban feltűnt énekes sztár, Kevin Mahagony vendégeskedett itt, nem beszélve arról, hogy két rádióállomás is rendszeresen sugároz jazzt.
A Potomac-parti város legismertebb klubja a Blues Alley, amely a londoni bohém Chelsea-hez hasonló emberléptékű, rendezett Georgetown negyedben található. Ha a békés sorban állás után bejutunk a rusztikus helyiségbe, a félhomályban kedves pincérnők kísérnek a zsúfolt kuszaságban sorakozó apró, kerek asztalok valamelyikéhez. A zenekarok hét közben kettő, hét végén három menetet játszanak. Ez nem a régi szép idők hajnalig tartó örömzenés klubhangulata, hanem professzionális, üzleties ügymenet. Belépéskor tábla figyelmeztet: a jegy ára 20 dollár, a kötelező fogyasztás 7,50, s ha egy centtel sem költünk többet, a végén 32 dollárral lesz könnyebb a pénztárcánk.
Roy Hargrove ma igazi sztár, a hardbop nyomvonalán haladó újabb trombitás nemzedék képviselője. Ez meg is látszik öltözködésén, magatartásán: vajszínű karcsú öltönyt visel (ez a legvilágosabb szín az együttesben), rövidre vágott, zselézett haja az égnek mered. Már az első taktusok után nyilvánvaló: összeszokott együttessel van dolgunk, a belépéseket, ritmusváltásokat magabiztosan, egy emberként abszolválják a muzsikusok, semmi nincs a véletlenre bízva. A többnyire fehér fiatalokból álló közönség közben vacsorázik, sörét vagy koktélját kortyolgatja. A hangulat lassan forrósodik fel. A zenészek a következő menetre is gondolva mindent beleadnak. Végig Hargrove áll a középpontban, de az improvizációkból mindenki kiveheti a részét. Különösen a csupa ideg Frank „Cumba " Lacy harsonás van elemében, aki rasztás hajával, fergeteges szólóival igazi egyéniségnek mutatkozik, nem véletlenül került a Down Beat magazin címlapjára.
Nyolcvan percnyi zenélés után felhangzanak az utolsó akkordok; ráadás nincs, ezzel a közönség is tisztában van. Érkeznek a számlák, a hitelkártyák a tányérokba kerülnek, tíz perc alatt kiürül a terem. Éjfél elmúlt, érkeznek az újabb vendégek. Odakint a georgetowni éjszakában javában lüktet a hét végi élet.
(Magyar Nemzet, 1999)