Két óra alatt a föld körül (Jan Garbarek)
Hang. Más néven: tónus. Lehet valaki bármilyen képzett zenész, hangszeresként a dzsesszben akkor szerezhet nevet magának, ha egyéni hangzással teszi megkülönböztethetővé játékát. A norvég Jan Garbarek ilyen előadó: két hang után felismerhető metsző élességű tónusa. Ilyen értelemben egyedülálló jelenség napjaink európai dzsesszéletében. Egyedi stílusa a 70-es évek közepén alakult ki, azóta lényegében változatlan.
Más is kellett persze a mai napig tartó népszerűséghez. Olyan irányultság, amely a világzene hódító divatját megelőzve a norvég és az indiai kultúra felé nyitott. A népzenékben rejlő egyszerűség, természetesség és univerzalitás a dzsessz nyelvezetével ötvöződött játékában, s az egymástól látszólag távol eső alkotóelemek az improvizációk révén személyes hitvallásként fejeződtek ki zenéjében.
Mindez kevés lett volna, ha nem az ő színre lépésével egy időben jön létre a német ECM lemeztársaság, amely az övéhez hasonló művészi igényességgel kivitelezett éteri zenék pártolásával alakította ki a maga profilját. Jan Garbarek neve kiadójával párhuzamosan egyre jobban hangzott az európai dzsesszben. Magyarországon is megannyi koncerten, fesztiválon hallhatta őt a közönség, például a 80-as években a debreceni dzsessznapok akkor újdonságként ható, átszellemült fellépésein.
Lelkesedésben most sem volt hiány. A debreceni este és a Művészetek Palotájában tartott hangverseny kvinteszenciáját adta mindannak, amit Garbarek három és fél évtizede megtestesít.
A színpad hátterében díszletként szolgáló két kifeszített, színét váltogató szélfogó sátorlap, a szintetizátor szélsuhogást, a tenorszaxofon sirályhangokat idéző bevezető effektjei azt a (norvég) természeti környezetet idézték meg, ahonnan az együttes idő- és világutazó útjára elindult. Kalandozás volt ez a két óra kontinenseken, kultúrákon át, bejárva a Garbarek által megélt időt is.
A nemzetközi kvartett – amelynek a régi játszótársak, a német Rainer Brüninghaus billentyűs és az indiai Trilok Gurtu ütőhangszeres mellett új tagja a brazil Yuri Daniel basszusgitáros – a sokféleség ellenére is egy nyelvet beszélt: nem norvéget, nem németet, nem brazilt, nem is indiait, hanem mindezek mással össze nem téveszthető elegyét.
Garbarek zenéjének középpontjában a dallam áll, az egyszerű szekvenciákból építkező, keleties hatásokat mutató hangsor, amelyet apró modulációkkal variál. Debreceni koncertje nagyobb egységekből épült fel. A megszokottnál eklektikusabb zenei anyagban latin-amerikai, afrikai és az európai klasszikus zenéből vett minták is megjelentek, amelyek – a kortárs európai dzsessz mindent idézőjelbe tevő és kifordító posztmodern áramlatával ellentétben – kérdőjelek nélkül épültek be a fúziós zenébe.
De mintha apadóban volna a melodikus invenció: az este lendülete egy idő után alábbhagyott, az új témák kevés eredetiséget mutattak, a hosszadalmas szólisztikus kiállások – az etnikai ütőhangszerek arzenálját felvonultató, látványos show-t produkáló Gurtu kivételével – nem sok színt vittek a zenébe. A tenor és hajlított szopránszaxofonon egyaránt energikusan játszó Garbarek személyes varázsának volt köszönhető, hogy az este ritmikailag felfokozott kadenciával ért véget.
(Jan Garbarek Group, Debrecen, Kölcsey Központ, december 7.)
(Magyar Nemzet, 2010)