Kortárs magyar dzsessz (B. D. Esz. Collection, 180-as csoport, Szabad Zenei Társulás)
NÉGY DÁTUM: február 6., március 6., május 6. és június 11. jelzi, hogy a Magyar Televízió immár nemcsak tétlen szemlélője, hanem ösztönzője is kíván lenni a hazai dzsesszélet alakulásának.
A zenei főosztály szervezésében ugyanis ezeken a napokon tartották meg, illetve rendezik meg a Vígadó nagytermében azokat a reprezentatívnak szánt hangversenyeket, amelyek az élő felvétel hangulatával élénkítve nyújtanak majd a sorozatszerű közvetítéseken keresztmetszetet a magyar dzsesszélet jelenéről. A kamerák előbb Szakcsi Lakatos Béla és barátai, maid dixieland együttesek, aztán Szabados György, Pege Aladár, Binder Károly együttesei, végül vezető muzsikusok spontán játéka rögzítésével adnak ízelítőt e jellegzetesen XX. századi muzsika honi képviselőinek törekvéseiből. A véletlenszerű sugárzásokat tudatosan elgondolt koncepcióval helyettesítve Deák Tamás szerkesztő a jellegzetes és mérvadó irányok értekeire szándékszik irányítani a műfaj iránt érdeklődő közönség figyelmét: üdvös és méltánylandó módon a magyar dzsessz és a televízió találkozásainak történetében.
A NYITÓ HANGVERSENY három közvetítésre is elegendő anyagot szolgáltatott zenei anyagának sokféleségével. A műsor első felében a megszűnt Saturnus együttes magjaként maradt babos Gyula (gitár), Dandó Péter (basszusgitár) és Szakcsi Lakatos Béla (zongora) köré csoportosult, nem túlságosan eredeti elnevezésű B. D. Es. Collection együttes szólaltatta meg a zongorista és a gitáros négytételes, közös kompozícióját; a második részben pedig a 180-as csoport csatlakozásával kisebbfajta big banddé bővült Szabad Zenei Társulás tett kísérletet a dzsessz és a kortárs zene jellemző vonásainak egyesítésére.
Amennyire ígéretesnek tűnt azonban a terv, annyira zavarba ejtette a nézőket egymástól eltérő részeivel. Az átgondoltság, a kompozíciós elvek jelenléte végig érezhető volt, mégsem következett be a kétféle zenei világ közti, sokak által kiútnak vélt, mások szerint viszont eleve reménytelennek tartott találkozás. A sikertelenség okai alighanem külső tényezőkben keresendők (rövid felkészülési idő, kiérleletlen szerzői elgondolások), mert a közelmúltban éppen Szakcsi Lakatos Béla bizonyította jobb sorsra érdemes kompozícióival a szintézis megvalósításának lehetőségeit. Elsőrendű muzsikusokra építve, az este természetesen így sem szűkölködött figyelemre méltó mozzanatokban, de ezúttal elmaradt az a zavartalan élmény, amely az igazán átütő erejű, katartikus hatású dzsesszkoncertek végén szokta hatalmába keríteni az embert.
A KÉT FELVONÁS háromfajta zenei világba vezette a hallgatókat. A B. D. Esz. Collection laza szövésű tételsora a fúziós zene (a rock és a dzsessz elegye) ismert megoldásait, frázisait igyekezett magyar, pontosabban cigány folklórelemekkel sajátossá tenni. A négy darab négyféle hangulatot közvetített széles dinamikai skálán. Szerencsésnek bizonyult a fúvós és ütős hangszerek alkalmazása, különösképpen pedig a látottnál is nagyobb lehetőségeket felvillantó cimbalom bevonása. A szigorúan megkomponált, de a rögzített és a szabadon rögtönzött részeket arányosan sorakoztató darabokban mindenekelőtt Dés László (szopránszaxofon) és Balogh Kálmán (cimbalom) szólói töltötték meg azzal a bizonyos „feelinggel” (érzéssel) a levegőt. Gazdaságosabb szerkesztéssel sikeres utóéletre számíthat a Collection bemutatkozó darabja.
A második részben előbb a 180-as csoporttól hallhattuk Melis László Etűd három tükörre című ismert kompozícióját, a minimal art érvényesülésére meglehetősen kedvezőtlen akusztikai körülmények között. Aztán Szakcsi Lakatos Bélának a tizenkét fokúságot a pentatóniába szelídítő, energikus szólója következett, majd a 180-as csoportnak írt szerzeménye, amely erőltetett kortárs hangzásvilágába nem tudta szervesen illeszteni a dzsesszes hangvételű improvizációkat. Végül Dés László megjelenő nagylemezéről egy impresszionista szóló és egy szilárd ritmusalapú, a zenekar egészét foglalkoztató, szintetizátor-, szaxofon- és bőgőszólóval kiegészült lendületes dzsesszdarab zárta az est műsorát.
TERMÉSZETESEN méltánytalanul ítélnénk meg a kezdeményezést, ha a megvalósulatlan ötletek hangsúlyozásával fejeznénk be az összefoglalót. Bátorítást és segítséget érdemel minden törekvés, amelynek elmélyült és tudatos alkotómunka. vagy legalábbis az azt célzó kísérlet a fedezete. A dzsessz-zenészeknek sokszor a körülményék szorításában kell ezt vállalniuk – ennyit mindenesetre tudnunk illik, ha produkcióikról mondunk véleményt.
(Magyar Nemzet, 1984)