Nemzetközi dzsesszest a Körcsarnokban (Paul Motian)
ÖRVENDETES TÉNY, hogy a budapesti tavaszi fesztivál szervezői tágabban értelmezik a zene fogalmá,t és a dzsessz műfajának is helyet biztosítanak a rendezvények sorában. Mégpedig reprezentatív igénnyel, hiszen a Benkó Dixieland Band, Szabados György és Deseő Csaba neve a kortárs magyar dzsessz különböző, de meghatározó törekvéseivel kapcsolódott össze; egy-egy neves külföldi előadó vagy együttes meghívása pedig a műfaj nemzetköziségét hivatott példázni.
A Körcsarnokba március 23-ra hirdetett hangverseny a Magyar Rádió közvetítésével létrejött finn-magyar alkotóműhely bemutatkozására, illetve az amerikai Paul Motian együttesének fellépésére szólította az érdeklődőket. Évekre visszanyúló előzmények után immár hagyománya van a finn és magyar dzsesszmuzsikusok kapcsolatának, kölcsönös cseréjének. A két ország közötti gyümölcsöző kulturális együttműködés keretében született találkozások jó lehetőséget adnak a muzsikusok számára egymás nézeteinek, felkészültségének és stiláris sajátosságainak a megismerésére, a közös műhelymunkára. Magyar részről ezúttal Vukán György (zongora), Berkes Balázs (bőgő), Fekete István (szárnykürt), Zsoldos Béla (vibrafon), finn részről pedig Jarno Kukkonen (gitár), Tomi Parkkonen (dob) és Eero Koivistoinen (szaxofon) alkotta a nemzetközi együttest, amely a műsor első felében hét kompozíciót szólaltatott meg.
Az ilyen alkalomszerű társulások hangversenyszerű bemutatkozása természetesen mindig kockázattal jár, hiszen előfordulhat, hogy a partnerek képzettségüktől függetlenül nem tudnak igazi inspirációt nyújtani egymásnak, s közös játékuk nélkülözi a művészi átlényegítéshez szükséges ihletettségét. Alighanem ez történt most is: tisztesen megkomponált, hangszerelt és előadott szerzemények hangzottak el a koncerten, többnyire a main stream irány jegyében, de hiányzott belőlük az a belső azonosulás, átéltség és kommunikáció-igény, ami lélekkel telítheti a zenét, és megérintheti a közönséget. Ezt különösen azért sajnáljuk, mert tudjuk, hogy az ilyen célokra gyakran mozgósított Vukán-Berkes duó már sok remek eredményt hozó összeállításban bizonyította beleérző képességét, zenei intelligenciáját.
IGAZI MEGLEPETÉST szerzett viszont az este másik együttese, a Paul Motian Band. A zenekarvezető dobos ötvenes években kezdődött pályafutásának állomásait dzsessztörténeti áttekintések tartják számon: a dzsessz olyan egyéniségeivel játszott együtt, mint Thelonious Monk, Lennie Tristano, Bill Evans, Keith Jarrett. Paul Motian a hetvenes évek közepén az ECM lemeztársaság biztatására kezdett önállóan is zeneszerzéssel foglalkozni, s azóta sorban jelennek meg lemezei a saját neve alatt. Szinkronban a kortárs dzsessz irányadó törekvéseivel, elvontabb, egyéni hangzásvilág megteremtésen fáradozik, s ehhez különös módon az európai kontinens kínál számára kedvezőbb lehetőségeket. Budapesti fellépése is igazolta, hogy Motian a kísérő dobos szerepköréből figyelemre méltó szerzővé és zenekarvezetővé lépett elő az évek során.
Az együttes rendkívül változatosan építette fel minden percében érdekes műsorát. A hatvanas évek kemény avantgárd hangzását idéző számtól a modern main streamen és lassú balladákon át tánczenei paródiáig ívelt a bejárt zenei tartomány, s a látszólagos eklektikusságot az egységes koncepció és a határozott előadásmód szervezte egyneművé. Minden hang, minden technikai és hangszerelési megoldás értelmet kapott zeneileg, s noha az alapvetően tonális kompozíciók gyakran éltek atonális vagy free elemekkel, mindig tudatosan őrizték a mértéket, az arányok egyensúlyát. A polifonikus zenei szövet egyik legfontosabb hatáseleme a kontrasztos ellenpontozás volt, ami a váratlan hangnemi kitérésekben, ritmusváltásokban, hangszerhasználatban egyaránt megmutatkozott. Joe Lovano simább szaxofonhangját izgalmasan egészítette ki Jim Pepper érdes tónusa, s mindehhez különös hátteret teremtett Bill Frisell akkordbontásos, tremolós, hol a hegedű, hol a fúvósok hangzását imitáló gitárjátéka. A bőgős Ed Schuller muzikalitásával és melodikus szólóival tűnt ki. A zenekarvezető Paul Motian pedig visszafogottan, gazdaságosan érvényesülő jelenléttel irányította a zenei folyamatokat.
HA MINDENÁRON hasonlítani akarnánk valamihez, akkor talán leginkább Jack DeJohnette Special Edition nevű együttesének felfogására emlékeztet Paul Motian új zenekarának játéka. E felfogás alapvetően intellektuális szemszögből értelmezi a zenei hagyományokat: önálló diszciplinájának kialakításában tudatosan vállalja a viszonylagosságot, s egyfajta távolságtartással a gondolkodás, az értelem primátusát választja szervező elvéül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemond az érzelmi hatás lehetőségéről: inkább kompozíciós technikaként, a folyamatos belső kontrolt szelekciós képességét érvényesítve járul hozzá a zenei anyag elrendezéséhez, s végső és érvényes formáját az előadás objektív és szubjektív mozzanatainak összhangjában nyeri el. Intenzitásával, átgondolt szerkezetével, korszerű hangzásával a Paul Motian Band zenéje ennek az iránynak mágus színvonalú példáját mutatta.
(Magyar Nemzet, 1984)