A rögtönzés világa (Gonda János könyve)

Miért van az, hogy miközben a világ zenekultúrája az improvizatív zenében gyökerezik, az európai kultúrkörből fokozatosan kiszorult a rögtönzés, a spontán alkotás gyakorlata?

Vajon oksági viszony állapítható-e meg az úgynevezett civilizált viselkedési és érintkezési szokások terjedése, illetve a pillanatnyi hangulat és érzet vezette ösztönös megnyilvánulások visszaszorítása között? Alternatívája-e a komponálás a rögtönzéses zeneteremtésnek, létezhet-e bármelyik gyakorlat a másik nélkül, a másik ellenében? Helyes-e az improvizációt kizárólag a dzsesszhez társítani, lehet-e kedvező szerepe a rögtönzésnek az általános zenetanításban?

Ilyen kérdésekkel szembesülnek nap, mint nap azok a muzsikusok és zenetanárok, akik a reprodukálással szemben előnyben részesítik, a kreativitást, s a bevett módszerek helyett szívesen kísérleteznek új, a huszadik század végén felnövő nemzedékeket a zene ügyének jobban megnyerő képzési formákkal. A rögtönzéspedagógia (ma még) kevés magyarországi szószólóinak egyike Gonda János zongoraművész, zeneszerző, tanár, az egyetlen hazai dzsessztanszék és a Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézet létrehozója, aki több évtizedes alkotómunkájának egyfajta összegzéseként A rögtönzés világa címmel nagy jelentőségű kézikönyvvel járult hozzá a rögtönzés elméletéhez és gyakorlatának fejlődéséhez.

A háromkötetesre tervezett munka eddig megjelent első két kötete a rögtönzés és komponálás a zene alapelemeivel, illetve a dzsessz-improvizáció elméletével és gyakorlatával, a kiadásra váró harmadik kötet pedig a zongoradarabok improvizációs és kompozíciós lehetőségeivel foglalkozik. A szerzőt az a gondolat vezette pedagógiai célzatú munkája megírásakor, hogy a szervezett rögtönzés, a tudatos improvizációs készségfejlesztés nemcsak a zeneművek belső szerkezetének és általában a zenei jelenségek jobb megértését segíti elő, hanem olyan, másutt kamatoztatható képességek fejlesztéséhez is hozzájárul, mint a fantázia, az önuralom, a logika, a reagálási és döntési készség. A barokk muzsikus-szerzők még szervesen beépítették zenéjükbe a rögtönzést, napjaink kortárs alkotóinak figyelmét is felkeltették az abban rejlő lehetőségek, de ez az előadási gyakorlat a legjellegzetesebben az ősi hindu muzsikában és a dzsesszben jut érvényre. Ezért kapott önálló fejezetet a dzsessz-improvizáció, amelyben a legkiforrottabb formában kísérhetők nyomon a rögtönzés elemei.

A kiadvány jóval több, mint kotta- és példatár. A zene alapeleméből, a hangból kiindulva Gonda a legbonyolultabb harmóniai és ritmikai megoldásokig jut el. Az első kötet révén ritmusjátékokra, dallam- és formaváltozatok kipróbálására, a különböző hangcsoportokból építkező rögtönzések gyakorlására nyílik lehetőség, és megjelennek a blues formái is. A második kötetben á dzsessz jellegzetes harmóniáival, skáláival, akkordfűzéseivel, illetve off beates és szinkópált ritmikájával ismerkedhet meg az olvasó. Az anyag elsajátítása meghatározott zenei ismereteket feltételez, az első kötet alsó- és középfokú zeneiskolai tananyagként, a második középfokú dzsessztananyagként lapozgatható, és a hangszer adottságai miatt elsősorban zongoristák forgathatják haszonnal. A tematika szem előtt tartotta a hármas egységet, azaz a komponálási, az improvizálási és az előadási készség átfogó fejlesztését. Elismerés illeti a szerzőt, hogy az országban szórványosan kapható, hasonló jellegű külföldi kiadványok mellé nagy munkával az asztalra tette a magyar zeneoktatás szintjeihez illeszkedő hazai változatot. Most már a „felhasználókon", mindenekelőtt a zenetanárokon múlik, hozzásegítik-e tanítványaikat ahhoz, hogy megmártózzanak a rögtönzés felszabadító világában.

(Napi Magyarország, 1998)