Amerikai, európai, magyar

Azt írta a New York Times 2000-ben, hogy az amerikai dzsessz elveszítette megújulási ké­pességét, a frissítő áramlatok Európából, jelesül a skandináv országokból érkeznek.

Így is lett, mert amit a New York Times ír, azt tudvalevőleg kinyilatkoztatásként fogadja a művelt világ. Szegény Willis Conover! Az Amerika Hangja legendás orgánumú műsorvezetője a hetvenes évek végén, a debreceni dzsessznapokon még olyan próféciába bocsátkozott, hogy az új törekvések Európa keleti feléből – köztük Magyarországról – várhatóak.

Pedig ő Washingtonból sokat látott. Az a nyitottság, kulturális érzékenység, az a sok lefojtott energia, ami a vasfüggöny mögötti országokban felhalmozódott, jó értelmű robbanást sejtetett a rendszerváltozást követően. Mégis, ma a norvég, a svéd, a finn dzsesszmuzsikusok dicsőségét zengi a média, és elmaradt a kalandozó magyarok, lengyelek, csehek, románok, oroszok nyugat-európai betörése. Portyázó előőrsök fel-feltűnnek ugyan a klubokban, a kisebb-nagyobb fesztiválokon, néhány vitéz még nevet is szerzett magának, de a várt huszáros áttörés nyomát hiába keressük a krónikákban.

Mi a skandinávok sikerének a titka?

Valamit tudnak, amit mások nem. Kitágult a világ, a különféle zenék soha nem látott mértékben keverednek egymással, s ők, azon túl, hogy benne élnek a sűrűben, leleményesen elegyítik a legkülönbözőbb alkotóelemeket: a népzenét, a klasszikus zenét, a popzene rit­musait, mindezt a korszerű stúdiótechnika korlátlan manipulációs technikáival megspékelve. Gazdagon strukturált, kifinomult, trendi zene ez, amelynek szabadabb változatával kapcso­latban már nem a „dzsessz”, hanem a „kortárs improvizatív zene” meghatározás van forga­lomban.

De hol vannak a magyarok?

Halkan, de itt, a periférián is hallatszanak új hangok. Az évtizedekig alkalmazott követő taktikával (az amerikai dzsessz utánzásával) szemben sokáig csak a magyar népzene forrásvidékéről merítő iskola kínált alternatívát, amihez az utóbbi évtized etnikai re­ne­szánszának következtében a cigány és a zsidó zenei hátterű vonulat is felzárkózott. Egy ideje folyamatosan zajonganak a fiatal tehetségek, akik saját hangjukon kérnek helyet az impro­vizatív zene napja alatt. Négy évtizede folyik dzsesszoktatás, többen külföldön – nota bene mérvadó amerikai intézményekben – csiszolták tudásukat, hogy aztán önnön egyéniségüket mutassák fel áruvédjegyként. Ha külföldi partnerek játszanak velük, meglepődve fedezik fel a fehérek közt az európait. Kérdés, mikor fedezik fel az európaiak közt is a fehéret.

(Magyar Hírlap, 2007)