Közelkép és perspektíva (Klubvezetők III. országos találkozója)
Négy évvel az első, tatabányai és két évvel a második, szolnoki találkozó után Szekszárdon harmadszor is tanácskozásra gyűltek össze a magyar jazzklubok vezetői, képviselői.
A Magyar Zeneművészek Szövetsége és a Népművelési Intézet szervezésében a Babits Mihály Művelődési Központ látta vendégül a negyven vendéget, akik azért utaztak el Tolna megye székhelyére, hogy megvitassák a klubmozgalomnak a hazai jazzéletben betöltött szerepét, a klubok gyakorlati működésének és a koncertszervezés lehetőségeinek a kérdéseit.
Bevezető előadásában Gonda János, a jazz-szakosztály elnöke a szokásosnál élesebben exponálta azokat a gondokat, amelyek a magyar jazzéletet jellemzik. Megítélése szerint a klubok jelentős része válságban van; mint amatőr alapon létrejött közművelődési formák nélkülözik a kellő szervezeti és intézményi hátteret, eredményeik túlságosan is a személyi feltételek függvényei, jövőjük ezért szinte kiszámíthatatlan. Egymás közötti kapcsolataikat is az esetlegesség, a tájékozottság hiánya jellemzi. A klubmozgalmat valójában a vezetők és az aktivisták egyéni lelkesedése, odaadása tartja életben.
A magyar jazzélet általános hanyatlásának természetesen nemcsak a klubok és a gazdasági nehézségek az okozói, hanem a zenekarok szellemisége, a megfelelő műhelymunka hiánya is. Ezen javíthatna az, ha ösztönzőbbé válnának a koncertszervezés és a felléptetés feltételei. A továbblépés útja ezért mindenképpen az intenzívebb menedzselés, propaganda és promóció, hivatásos közvetítőiroda létrehozása, amire már történtek is kísérletek. A jazz-szakosztály elnöke reményteljes változásokról is beszámolt. Alapvető jelentőségűnek minősítette, hogy a Magyar Zeneművészek Szövetsége elnöksége 1982 tavaszán határozatot hozott arról, hogy a jazz kreatív, rögtönzéses művészet, amely független a komolyzenétől, de a szórakoztató-populáris zenétől is. E határozat következményei azok a megvalósulóban levő szerzői jogi és rendezési illetékbeli módosulások, amelyek kedvezőbb feltételeket teremtenek a jazztevékenység számára. Ugyancsak jelentős lépés, hogy a hazai jazzéletben aktív szerepet játszó muzsikusok az Országos Filharmónia besorolásába kerültek át, ami azt is jelenti, hogy a filharmónia bizonyos fokig átvállalta, hatását, sajátosságait tekintve a kortárs zene körébe illesztette a jazzt. Elvi jelentőségén túl ennek gyakorlati következményei is vannak a műfaj státuszára. Az utóbbi években például szép eredményeket sikerült elérni a jazzoktatás kiszélesítésében.
A referátum után, hangsúlyozva a professzionális szervezés szükségességét, Szigeti Péter és Csányi Attila ismertette a hivatásos menedzseriroda, pontosabban kisszövetkezet megalakításának jogi és anyagi nehézségeit. A muzsikus szemszögéből Deseő Csaba aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi hónapokban mérséklődött a közönség érdeklődése a jazz iránt. Ennek okait a nemzedékváltásban, az életkörülmények nehezülésében, a belépőjegyek árának emelkedésében és abban látja, hogy egyes szervezők az egyedüli útnak az avantgárd törekvések támogatását tartják. Berki Tamás a Népművelési Intézet képviseletében kifejtette, hogy a jazz jelenlétének és elterjedésének bázisa az oktatás, ami előtt még nagy lehetőségek állnak. Véleménye szerint ezzel párhuzamosan nagyobb gondot kell fordítani a hangversenyek rendezésére, élve a propagandában és az állami támogatás különböző formáiban rejlő, eleddig kevéssé kiaknázott lehetőségekkel.
A találkozó résztvevőinek este pihentetőként különleges zenei élményt kínáltak a figyelmes házigazdák: szekszárdi zenekarok adtak hangversenyt a művelődési központ nagy színháztermében. Ebben nemcsak az volt a rendkívüli, hogy egy 36 ezres város a triótól a spirituálé-kvartetten át a nagyzenekarig ötféle formációt képes kiállítani, hanem az is, hogy a termet megtöltő közönség milyen érdeklődéssel és szeretettel figyelte a helyi művészek jó hangulatú bemutatkozását. Ez egyértelműen mutatja, hogy Szekszárdon sok nagyobb város számára is irigylendő otthont kapott a jazzmuzsika.
Másnap Márkus József a székesfehérvári klub történetéről, Hartyándi Jenő pedig a győri koncertsorozat rendezésének körülményeiről számolt be. A klubok működésének gyakorlati problémáit elemző hozzászólások igen különböző színvonalú és hatékonyságú munkáról tudósítottak: a szubjektív elem, a vezetők rátermettsége és kapcsolatai – mint újból bebizonyosodott – döntően meghatározhatják a klubok ténykedését, egészen addig, hogy a támogatásnak milyen útjait-módjait sikerül felkutatniuk. Hangsúlyosan vetődött fel a klubhálózat és a regionális központok együttműködésének, kapcsolatának kérdése. Döntés született arról, hogy a központok vezetői szűkebb körben egyeztetik a kooperáció lehetőségeit.
Zárszavában Gonda János a kétkedőket meggyőzendő hangsúlyozta, hogy a magyar jazzélet alapját változatlanul a klubok képezik, ezért napirenden kell tartani a klubhálózat erősítésének, az együttműködés fokozásának gondolatát. A létrejövő menedzseriroda vagy irodák nem veszik át a klubok szerepét: szolgáltató-közvetítő tevékenységükkel inkább kiegészítik azt. Ezen kívül esélyt kell adni az egyéni menedzselésnek, mert sokat levenne a muzsikusok és a klubok válláról, ha két-három-négy együttest közös menedzser közvetítene. A kluboknak pedig keresniük kell a létező, de eddig fel nem fedezett támogatási formákat, és arra kell törekedniük, hogy színes, változatos programokkal mozgósítsák tagjaikat, és vonják be foglalkozásaikba a szélesebb közönséget is.
(Jazz, 1983)