Új jazz - új helyen (Opus Jazz Club)

 

A Budapest Music Centre hivatalos avatóünnepségét követően a Modern Art Or­chestra koncertjével vehette birtokba a közönség a főváros új jazzklubját.

Leplezetlen örömmel és elfogódottsággal jelentette be a színpadra lépő muzsikusokat Gőz László. Az intézmény létrehozója jazz-zenészként maga is évtizedeket töltött a szakmá­ban, a kortárs- és jazzfelvételek kiadására szakosodott BMC kiadó révén pedig több tucat magyar és külföldi muzsikus CD-inek megjelenését tette lehetővé. Az, hogy a zenei központ profilja a klasszikus zene mellett a jazz-zenét is magába foglalja, újabb üdvözlendő lépés.

A Magyar Jazz Ünnepe címmel a hétvégén ugyan a Budapest Jazz Club adott helyet a Magyar Jazz-szövetség évente megrendezett fesztiváljának, a jazz igazi ünnepe mégis a BMC jazzklubjának megnyitása lett. Ez ugyanis az első olyan létesítmény Magyarországon, amely kifejezetten a jazz számára épült. Az elegánsan kialakított, 150 vendéget befogadására alkal­mas, korszerű hangtechnikai eszközökkel felszerelt, galériás klub amerikai tár­saihoz hasonlóan étel- és italszolgáltatással teszi kellemesebbé a zenehallgatást. Színpadán nagyzenekar is elfér, az emeleten helyet foglaló nézők kivetítőn is követhetik a történteket. Minden adva van ahhoz, hogy az Opus Jazz Club pezsgő hangulatú koncertekkel gazdagítsa a főváros kulturális életét.

Ennek érdekében mindent megtett a BMC-ben új otthonra lelt Modern Art Orchestra. A Fekete-Kovács Kornél vezetésével 2005-ben létrejött big band – a másik professzionális nagyzenekartól, a Budapest Jazz Orchestrától eltérően – a kortárs jazzre összpontosít, a műfaji határok áthágását, új hangzások és stílusok keresését, kortárs – elsősorban magyar – szerzők műveinek bemutatását tűzve ki célul. A MAO nemcsak koncertzenekar, hanem olyan alko­tó­műhely, amely muzsikusainak szerzeményeit rendszeresen, olykor önálló esten mu­tatja be.

Van annál hálásabb befektetés, mint a magyar zenei hagyományokban szórványosan meghonosodott big band játék újító, kísérletező változatának felvállalása. A házavatáshoz méltó előadás azonban igazolta a MAO törekvéseit. Kitűnő együttest, hangszerelésekben va­lóban újszerű, merész megoldásokkal élő, lendületes programot és a játékot élvező, remek szólistákat hallhatott a közönség. Fekete-Kovács Kornél nemcsak irányítja a zenekart, hanem nagy ívű szárnykürt-improvizációival mércét is állít muzsikusai elé, akik között olyan kie­melkedő szerzők és szólisták vannak, mint Bacsó Kristóf és Ávéd János (szaxofon), Subicz Gábor (trombita), Cseke Gábor (zongora), Csízi László (dob). A csapathoz ezen az estén az ünnepélyes megnyitón fellépett külföldiek közül a német Hans Lüdemann zongorista és az egyedülálló technikájú lengyel Gregorz Karnas énekes csatlakozott vendégként.

Jelenlétük érzékeltette az irányt, amelyet az Opus Jazz Club követhet. A BMC szer­ve­zésében másnap kezdődött X. Budapest Jazzfesztivál a korábbiakhoz hasonlóan elsősorban a lemezkiadó művészeinek nyújt fellépési lehetőséget. A cég az évek során szoros kapcsola­tokat épített ki a holland, a francia, a lengyel és a német kulturális képviseletekkel. A jazzklub mint saját helyszín új távlatokat nyithat meg az együttműködések előtt.

(Modern Art Orchestra, Opus Jazz Club, március 22.)  

(Magyar Nemzet, 2013)