Kőoszlop (Paul McCartney: Standing Stone)

A popzenészeknek is megvan a maguk sorsa.

A legendás Beatles együttes egykori dalszerzője és basszusgitárosa, Paul McCartney 1990-ben felkérésre írta meg első klasszikus opusát, a Liverpool Oratóriumot, amely azóta a világ legalább száz zenekarának repertoárján szerepelt. Sorrendben hatodik műve, a Standing Stone (Kőoszlop) c. szimfonikus költemény ugyancsak felkérésre, az EMI kiadó fennállásának századik évfordulójára készült, és a napokban jelent meg reprezentatív kiállítású CD-n.

McCartney klasszikus kalandozásainak pikantériája, hogy nem tud kottát olvasni és írni, így az anyag muzsikus barátai (Steve Lodder, John Harle, Richard Bennett, David Matthews) és a szintetizátorhoz kapcsolt számítógép segítségével nyerte el rögzített formáját. A 75 per­ces, négy tételes alkotás keretéül a szerző saját költeménye szolgált, amelyet a világ kelet­kezésével kapcsolatos hiedelmek és a brit szigeteket lakó kelták legendái ihlettek. McCartney-ra nagy hatást gyakorolt a zenének az ősi világban betöltött vallási és transzcen­dentális szerepe, illetve a magas rendű kultúrát tükröző, máig megmagyarázhatatlan rendben sorakozó kőoszlopokat körülvevő titokzatosság.

Az emberiség eredetét, fejlődéstörténetét programszerűen feldolgozó, az élet céljáról meditáló Standing Stone szerkezetileg 19 önálló, sokszor ellentétes karakterű egység soro­zatából épül fel. (A komponista bevallottan nem ért a nagyobb formák megszerkesztéséhez.) A Lawrence Foster vezette Londoni Szimfonikus Zenekar és Kórus odaadó tolmácsolásában egyaránt fontos szerep jut a hangszerszólóknak, a vokális hangzásnak és a zenekari játéknak. A stilárisan eklektikus mű – egyszerű, ritmikus témákat atonális textúra, majd filmzeneszerű passzus követ – a dallamra és az erőteljes érzelmi tartalmakra építve végig közvetlen hatásra törekszik, ám ezt olykor zavarba ejtően banális eszközökkel éri el.

A Standing Stone-t az októberi londoni premier közönsége hatalmas ünneplésben ré­szesítette, a The Times kritikusa azonban vegetáriánus hamburgerhez hasonlította. Ez a fogás kétségtelenül kevésbé ízletes, viszont garantáltan veszélytelenebb, mint az angol marha. (EMI Classics)

(Hajdú-bihari Napló, 1997)