Varázsfuvola a kőfejtőben (St. Margaréthen)
St. Margaréthen, Ausztria. Van, akinek 1989: Páneurópai Piknik, szögesdrót, ideiglenes határnyitás, több száz NDK-s menekülése a szabad világba. És van, akinek 2010: átjárható határ, lankás burgenlandi borvidék, operaelőadások játszóterévé átalakított római kori kőfejtő, és a látványosságra érkező, békés tekintetű polgárok áradata.
Jó érzékű üzletemberek - köztük a borászatban is érdekelt Esterházy-származék Stefan Ottrubay - Wolfgang Werner intendáns irányításával 1996-ban Verdi Nabuccojával indították útjára az Opernfestspiele elnevezésű nyári szabadtéri rendezvénysorozatot, amely mára szezononként 200 ezer nézőt vonzó kulturális vállalkozássá nőtte ki magát. A magyar határtól pár kilométerre fekvő kis község melletti katlan - amely más zenés rendezvényeknek is helyet ad - szinte kínálta magát a színházi előadásokra. A magas kőfal tövében emelt óriási színpad, a 6000 érdeklődőt befogadó nézőtér és a kulináris szolgáltatások - van Varázsfuvola menü is -a rendkívüliség élményét igyekeznek megteremteni. A magyar nyelven is olvasható weblap, a reprezentatív műsorfüzet, az utazási irodákra épülő szervezettség meg is hozza az eredményt, július közepétől augusztus végéig 29 estén telt házak előtt zajlanak az előadások.
A Varázsfuvola 1999 után másodszor szerepelt az Operafesztivál repertoárján. A 2001-ben bemutatott - 2011-ben újra következő - Passiójáték kivételével évente megrendezett programban eddig négy szerző művei kaptak helyet. Verditől a Nabucco (3) az Aida (2), a Traviata, a Rigoletto, Puccinitől a Turandot, Bizet-től a Carmen (2), Mozarttól a Varázsfuvola (2) és a Requiem (koncertszerű változata) került színre a kőfejtőben: mind az operairodalom nagyszabású, klasszikus művei. A hatalmas tér persze eleve meghatározza a műsorválasztást: ez a helyszín nem kamarajátékra, nem lélekrajzra, nem a szereplők közötti viszonyok árnyalt ábrázolására, hanem széles ecsetvonásokkal megfestett tablókra, másutt elképzelhetetlen méretű és hatású díszletekre, sok szereplőt mozgató, látványos jelenetekre való.
Az előadást rendezőként, díszlet- és jelmeztervezőként is jegyző Manfred Waba elsősorban a látvány tekintetében hagyta rajta kézjegyét a produkción. A költői realizmus osztrák képviselőjeként tisztelt alkotó olyan, különböző - egyiptomi, görög, római - történelmi korokat és az európai ember tudatában élő mesevilágot megjelenítő eklektikus díszlettel töltötte ki a teret és a hegyoldalt, olyan technikai és pirotechnikai eszközöket alkalmazott, amelyek a mai kor színvonalának megfelelően idézték elő a 18. században a daljátékoktól és a népi komédiáktól elvárt varázslatos világot. A színpadot uraló, szétnyíló, indákkal befont, háromarcú oroszlánfej és a mögötte feltáruló palota a jó és a rossz küzdelmének, a valóság és a képzelet játékának fantáziadús kereteit teremtette meg. Rendezőként Waba kevesebb eredeti megoldást alkalmazott, az operajátszás reprezentatív, hagyományos gyakorlatához tartotta magát.
Az előadói gárda széles nemzetközi összefogásról tanúskodott. A zenei vezető/karmester a holland Koen Schoots, a karigazgató a román Robert Daniel Radoias volt, a színpad szélén felépített teremben láthatatlanul muzsikáló, több romániai városból verbuvált együttes az Aradi Fesztiválzenekar és -Kórus nevet viselte, a színpadi figurákat kettős-hármas-négyes szereposztásban alakítő énekesek Ausztriától Olaszországon át Grúziáig sok országból érkeztek (magyar nem volt köztük). Sarastrót ezen az estén a tekintélyes Walter Fink, az Éj királynőjét az új orosz csillag, Ekaterina Bakanova, Paminát Kristiane Kaiser, Taminot Alexey Kudrya, Papagenot Thomas Weinhappel énekelte kiválóan, színészileg is helyt állva a prózai jelenetekben. A sok humorral fűszerezett előadást nagy tetszéssel fogadta a népes közönség, a Mozart korában kötelező, záró tüzijáték pedig örömünneppé varázsolta az estét.
És a honlapon már megtekinthetők a Carmen 2012-ben következő előadásának tervei.
(Gramofon, 2010)