Amatőr beatzenekarok fesztiválja (Orosháza)

Az amatőr beat helyzete, a mozgalom egy évtizedes múltját és a jelent is tekintve eléggé tisz­tázatlan. A közel 2500 kedvtelésiből zenélő-zenélgető együttes a fiatalok több százezres tábo­rával együtt imponáló számnak tetszik; a kifogások inkább a minőség oldaláról je­leznek. Az okokat nem kell sokáig keresgetnünk.

Más amatőr mozgalmakhoz (néptánc-, színjátszó, kó­rusmozgalom) képest ez az ág meglehetősen magára hagyott. Hiába fogalmazták meg a köz­ponti közművelődési szervek és a beat „ideológusai” az amatőr beatzenélés jelentőségét, a tá­mogatás szüksé­gét, ezek az elvek csak elvétve realizálódnak a gyakorlatban: fennakadnak a megyei művelődési központok és az egyes kultúrházak érdektelenségén. A legtöbb kulturális intézményben az időnkénti fellépési tetőségek biztosításával elintézettnek vélik a beat ügyét. A zenekarokat csupán bevételi forrásként, s sem alkotó igénnyel használják föl. Kevés ma még az olyan hely, ahol zene színvonalát akarják és hoz­záértéssel tudják is befolyásolni. És el­enyészően kevés azoknak a szak­embereknek a száma, akik szív­ügyüknek tekintenék a lakó­helyü­kön, intézményükben működő ze­nekarok gondjait, s akik felkészült­ségük alapján rend­szeres szakmai segítséget tudnának nyújtani nekik.

A közművelődés mindeddig keveset tett azért, hogy a beatzene ne csak kielégíthető szóra­kozási igény, ha­nem a művelődés folya­matában sze­repet játszó lehetőség legyen. A ha­zai beatzenei életet továbbra is bi­zonyos fokú zártság, immobilitás jellemzi. A legtöbb hivatásos zene­kar számára a beatzene már nem önkifejezés, hanem pénzkereset kér­dése. Az amatőr zene­karok helyzetükből adódóan inkább meg­őrizték az önkifejezés, az alkotás igényét, kibon­ta­kozásukhoz azon­ban igén kevés lehetőség adott. Amellett, hogy ritkán juthatnak te­hetségüket megillető fórumok elé, legnagyobb prob­lémájuk a tanulási illetőségek, a továbbképzési formák hiánya.

A beatzenében ma csak a fesztiválok élednek újjá. Pangó könnyűzenei világunkban már ennek a ténynek is örülnünk kell, s csak dicséret illeti azokat a szerveket, melyek egyáltalán vállalkoznak az ilyen seregszemlék rendezésére. Így az orosházi Petőfi Művelődési Közp­ont fiatal munkatársai is, akik immár másodízben adtak otthont a kelet-magyarországi amatőr beatzenekarok területi vetélkedőjének. Lelkesedésükkel példát mutattak: ha mindenütt hasonló hozzáállással viszonyulnának e műfajhoz, jóval előrébb tarthatna az amatőr beatzenei moz­galom ügye.

Résztvevők, eredmények

A II. Orosházi Beatfesztivált, mint ismeretes, megyei válogatók előzték meg. Ezek alapján az oros­házi döntőben Kelet-Magyarország hét megyéjének legjobb amatőr beategyüttesei sze­repeltek. Három kategóriában összesen 22 együttes (12 beat, 4 jazz-rock és 6 folk-beat) versen­gett a fesztivál első helyezé­sét jelentő arany diplomáért. A Ma­gyar Rádió, a Hanglemezgyártó Vállalat és a Népművelési Intézet szakembereiből álló zsűri az elődön­tőkből 9 együttest jutta­tott a dön­tőbe: a Panta Rhei, Lux (Debre­cen), Zenit (Nyíregyháza), Három­szög (Békéscsaba), Narancs Rock (Jászberény), Victoria (Tököl), Dzsuvox (Orosháza), Esőleső (Hód­mező­vá­sár­hely), Kántor (Budapest) együtteseket. Végül az ünnepélyes eredményhir­detésen 4 zenekar ka­pott arany diplomát: Panta Rhei (jazz-rock), Lux, Zenit (beat), Kán­tor (folk-beat). Ez a négy együttes jutott tovább az október 2-5. kö­zött Győrött megrendezendő orszá­gos pop-jazz-rock napokra, és ka­pott meghívást augusztus végére a nyíregyházi könnyűzenei táborba. Kie­melkedő teljesítményéért a zsű­ri különdíjban részesítette Tikász Sándort, a Lux együttes szólógitá­rosát, Matolcsy Kálmánt, a Panta Rhei orgonistáját, Zboray Károlyt, a Zenit énekesét és Szamosi Viktort, a Háromszög dobosát. A döntőről a rádió helyszíni felvételt készített, a legjobbak produkcióját így az egész ország beatkedvelő fiataljai is megismerhetik majd.

Színvonal, tanulságok

Könnyelműséget követnénk el, ha a fesztiválon látottak alapján az amatőr beatzenéi mozgalom egé­szére jellemző általános következte­téseket próbálnánk levonni. Tény azonban, hogy a fesz­tivál átlagszín­vonala nem kimondottan pozitívan igazolta azt a tételt, miszerint a magyaror­szági beatzene kátyúba ju­tott szekerét csak az amatőrök moz­díthatják ki a holtpontról. Ezt a kérdést – az amatőr könnyűzene helyzetét – lett volna ugyanis hi­vatott megvitatni az a szak­konzul­táció, amelyet a fesztivál verseny­napjára hirdettek. Különböző, itt nem részletezendő okok miatt azonban ez a beszélgetés véget ért, mielőtt az érdemleges sarkpontok­hoz elérkezett volna. Mint adalék az egészhez, kicsit ezt is tipikusnak tekinthetjük a mozgalom megítélé­sekor.

Ami a színvonalat illeti, azt Szentkuthy Pál, a zsűri elnöke tö­mören így jellemezte: előre­lépés a tavalyihoz, de még mindig vissza­lépés az öt év előtti szinthez képest. Valóban: az együttesek többségé­nek zenei világa tartalmában nem sokban különbözött a hagyományos tánczenétő. Az alapvető technikai fogyatékosságokon (akkordizáció, harmonizálatlanság, meg­komponálatlanság) túl szembetűnő volt a diszkrepancia a vokális és a hang­szeres részek har­móniavilága kö­zött. Az érzelmes, közhelyekkel zsúfolt szövegekkel és a szirupos melódi­ákkal szemben némileg progresszívebb vonásokat mutattak a zenekari részek. Ez jelezheti azt, hogy van ugyan 2500 amatőr zene­kar, de koránt sincs ennyi zene­szerző és szövegíró –, de jelezheti azt is, hogy a beat haladó törekvé­sei a hangszeres kifejezés felé mu­tatnak. A jelenlegi hely­zetben, amikor több stílus, irányzat él egy­más mellett, sőt az együttesek felkészültségi fokában is óriási kü­lönbségek vannak, nem lehet a szín­vonal emelésére általános érvényű receptet adni. A kevésbé képzett ze­nekaroknak szakmai tudásuk állan­dó tökéletesítése mellett még első­sorban az intelligens reprodukálás­ra, feldolgozásra kellene töreked­niük. Adott esetben ez többet je­lenthet, mint egy saját számnak ki­nevezett zenei közhelygyűjtemény előadása. Minden zenekarnak fel kellene mérnie saját lehetőségeit, képességeit, s ennek megfelelő műsort össze­állítani. Természetesen a mozgalom egyik alapvető célja az önkifejezési le­he­tőségek megte­rem­tése, a saját mondanivalóval ren­delkező fiatalok felkutatása. Az azonban nem kétséges, hogy ez a kívánatos szint csak hosszú gyakor­lás, a „szakma” alapjainak elsajá­títása után való­sulhat meg. A leg­jobbak, legtehetségesebbek már sa­ját stílust, hangzásvilágot kell, hogy kia­lakítsanak, önálló, eredeti zenei ötletekkel.

Debreceni együttesek sikere

Utoljára hagytuk a debreceni ze­nekarok produkciójának méltatását. A Lux és a Panta Rhei műsorának elbírálásánál – ritka alkalom! – szerencsésen találkozott a zsűri és a közönség véle­ménye; sikerük telje­sen egyértelmű volt. Két aranydip­loma, két különdíj: a debreceni ze­ne­karok „hengereltek” ezen a fesz­tiválon.

A Lux együttes ugyanazzal a mű­sorral szerepelt, mint a megyei ver­senyen. Játékukon most is a jó ér­telemben vett rutin, az összeszokott­ság, a kiforrott pontosság érződött: Északi szél, A néptanító és Az ólom­lepke című számaikat a közönség vastapssal fogadta. Nagyszerű ér­zékük van a hard-rock iránt; felál­lásuk (3 gitár, dob) is erre determi­nálja őket. Zenéjük mindvégig a közérthetőség határain belül marad, azon belül viszont a műfaj legjobb pillanatait idézi.

A Panta Rhei a jazz-rock kate­góriában indult Stílusuk, zenei vi­láguk – elmondtuk már róluk – a beatzene legprogresszívebb ágához kapcsolódik. Orgona, fuvola, basszus, dob fel­állásban egy saját szer­zeményt és két Bartók-feldolgozást adtak elő. Törekvéseik igényessé­gét már a témaválasztás is jelzi, ezek megvalósítása pedig a jelenlé­vők számára a reveláció erejével hatott. A progresszív zenekarokban nem túlzottan bővelkedő magyaror­szági beat-életben még nagy lehetőségek várnak rájuk.

A döntőbe nem került Speakers együttes nem a tehetség vagy a felkészültség hiányának, sokkal in­kább taktikai hibának „köszönhe­ti” viszonylagos sikertelenségét. Ki­fogás elsősorban számaik felépíté­sét érte, átgondoltabb szerkesztés­sel, a felesleges improvizatív részek elha­gyásával reális esélyük lett volna a döntőbe kerülésre.

Összességében úgy véljük, nem csalatkoztak azok, akik végigülték a fesztivál valamennyi programját. A zenekarok hasznos viszonyítási alapot szerezhettek, a (sajnos) kis­számú közön­ség pedig jó néhány ki­emelkedő teljesítmény részese lehe­tett.

Várjuk a győri folytatást.

(Társszerző: Szűcs József)

(Hajdú-bihari Napló, 1975)