Amatőr beatzenekarok országos vetélkedője (Győr)

A városi, megyei, területi döntők után a magyarországi amatőr mozgalom jelenlegi helyzetének summázásaként október 3-5. között a győri Petőfi Sándor ifjúsági házban került sor az ország legjobb amatőr beatzenekarainak találkozójára.

Az I. országos pop-dzsessznapok rendezvé­nyein 18 együttes mintegy 90 zenésze versengett a különböző minősítésekért, az arany, ezüst bronz oklevelekért. A számszerű adatokat nézve nem eredménytelenül: a Magyar Rádió, a Hanglemezgyártó Vállalat és a Népművelési Intézet szakembereiből álló zsűri 13 együttes produkcióját érdemesítette díjazásra. E szerint az országos verseny nagydíját a budapesti Kis Rákfogo együttes nyerte el az arany oklevél mellett. Arany oklevéllel és a társadalmi szervek díjaival jutalmazták a debreceni Panta Rhei és a budapesti Médium együttest. Ezüst oklevelet kapott az orosházi Dzsuvox, a soproni Roller, a budapesti Küllőrojt, a tatabányai ÉS, a komlói 5-let, és a veszprémi Nyitray együttes. Bronz oklevelet nyert a budapesti Kerék, a bonyhádi Animato, a budapesti Kántor és a székesfehérvári Elkon együttes.

A zsűri a legjobb egyéni teljesítményeket is értékelte, így különdíjban részesült a Kis Rákfogó együttesből Lakatos László dobos és Balogh Gábor zongorista; Nyitrai Endre bőgős; Tiborc András, az 5-let basszusgitárosa; valamint az ÉS együttes szólógitárosa, Csasznyi László.

--------------------

A figyelmes beatkedvelők eddig is tapasztalhatták, hogy a Napló hasábjain rendszeresen fog­lalkozunk az amatőr beatmozgalom kérdéseivel; így beszámoltunk a megyei és az orosházi területi vetélkedőkről. Most, a versenysorozatot lezáró országos fesztivál után arra is lehető­ségünk nyílik, hogy a mozgalom egészéről kíséreljünk meg képet formálni.

Ismeretes, hogy az amatőrizmus minden művészeti ágban – szám­talan hátránya mellett – egy nem elhanyagolható előnnyel rendelkezik a profizmussal szemben: a szabad kezde­mé­nyezés lehetőségével.

A hatvanas évek elején különösen elemi erővel jelentkezett ez a beatzenében azzal a többlettel, hogy kezdeti és tiszta formájában a beat mint generációs önkifejező művészet lépett a porondra, saját szub­kultúrát teremtve ezáltal. A hagyo­mányos tánczenére jellemző és a szórakoztatóipar manipulatív gépezete által kreált hamis életérzé­se helyett a beat legjobb kép­vise­lőinek zenéjében a modern kor társadalmi viszonyai között élő ember, mindenekelőtt az ifjúság érzelmi, gondolati kifejezésének igényével lépett fel. Adott lehetőségei között ez volt a legtöbb, amit a beat mint populáris műfaj magára vállalhatott – ám ugyanez okozta megtorpa­nását, megszelídülését is. A fogyasztói kultúra végül is asszimilálta a beatzenét, a szórakoztatás aspektusában összemosva értékest és értéktelent, spontaneitást és mesterkéltséget, elkötele­zettséget és üzletet. A hetvenes évek már kevés kivétellel nem a műfaj öntörvényű fejlődésének produktumait hozták, hanem azt, amit számára popularizmusából eredően a kul­túra mechaniz­musának követelményei előírtak.

Nem történt ez másként a magyar beatben sem, azzal a különbséggel, hogy nálunk a „lázadás” nem a társadalmi forma egésze, hanem a torz kinövések, elmaradott tudatformák ellen irányult. De mivel a beat a szocializmusban is üzlet, sorsát itt sem kerülhette el: a piac függvénye lett. A profi zenész mindig is csak abból tud megélni, amit a közönség befogad. A beat fejlődésének kez­deti szakaszában megalkuvások nél­kül haladhatott együtt a kettő. De ahogy egyre jobban előtérbe kerül­tek az üzleti szempontok (a napra­kész felszerelésbe invesztált pénzen kívül a megélhetési költségeknek is meg kell térülniük), úgy sínylette ezt meg a vállalt program, a közlés minősége. Manapság már ott tar­tunk. hogy egy beatzenekarnak sok­kal rentábilisabb a „boldogságtól bú­csút venni”, mint tartalmában is ní­vós zenét produkálni. S egy műfaj akkor veszti el önmagát, ha igényeit arra a szintre szállítja le, ahol már kie­lé­gíthetőek.

--------------------

Mindezeket csupán a pólusok jelzésére szorítkozva azért tar­tottuk szükségesnek előre­bocsátani, hogy világosabban eligazodhassunk az amatőr beat útvesztőiben is.

Magyarországon ma körülbelül 2500 beatzenekar működik. Ezeknek csak elenyésző része profi. A töb­biek amatőrök, akik kedvtelésből, saját maguk és alkalmi közönségük szórakozta­tására zenélgetnek, több­nyire rendszertelenül. Az utóbbi néhány év alapvető változásokat ho­zott a mozgalom megítélésében: a teoretikusok felismerésének ered­ményeképpen az amatőr beat kér­dése is közművelődési ügy lett, hi­vatalosan legalizálva ezzel a műfaj­ban rejlő lehe­tőségeket. A Népmű­velési Intézet bekapcsolódásával most már központi irányító szerv­vel is rendelkezik a mozgalom, egyelőre annak negatív vonásai nél­kül. Különösen a szervezettség dol­gában jelentős tehát az előrelépés, ami, ha falrengetőnek nem mond­ható is, mindenképpen tágabb teret kínál a fejlődésnek. A korábbi gondok (felszerelés, támogatás, pró­bahelyiségek hiánya) valamelyest enyhültek, gyakrabban jutnak pó­diumra az együttesek.

E változások első léptékmérője volt a győri I. országos pop-dzsessz napok. Amely, tegyük hozzá, mind­járt egy sereg kérdést vetett fel a mozgalom céljaival, perspektívájá­val kapcsolat­ban. Az országos ver­seny ugyanis nem kimondottan arra engedett következtetni, hogy az amatőr együttesek zenélőkéjéből mint „tiszta forrásból” csordogálnak a műfaj számára meg­váltást hozó gyógynedvek. A fesztiválon minden együttes csak saját szerzeményével szere­pelhetett. Ez a követelmény a zenekarok alkotókészségének, önálló kezdeményezésének kibontakoztatá­sát célozta. Anélkül, hogy egy kalap alá akarnánk venni a látottakat, meg kell állapítanunk: sok jó zene­kar volt, de egy sem akadt, amelyet fenntartás nélkül dicsérni lehetne, amelyik sajátosan egyéni mondani­valóval és stíluseszközökkel lepte volna meg a hall­gatóságot. Újra be­igazolódott az alaptétel: az önkife­jezés még a beatzenében is megle­hetős nehézségekbe ütközik az „ön” nélkül. Ez különösen a pop kategó­riában induló együttesekre érvé­nyes. Ezeknél az együtteseknél érez­tük leginkább a mondanivaló, a ze­nei invenciók nagyfokú hiányát. Ehelyett egy rosszul értelmezett idomulást, a profi zenekarok által termelt slágerek másolására való törekvést figyelhettünk meg, amely egyértelműen a zsákutcát jelenti. Kicsi és kommersz zenei világról árulkodtak ezek az együttesek, amely egyre jobban kezdi megköze­líteni a hagyományos tánczenét. Hiába alkalmaznak már változato­sabb hangszereket (a gitárok mel­lett fúvósok, zongora), hiába javult az együttes játék, ha mindaz, amit vele kifejeznek, a harmincas évek kupléinak emlékét idézi. Mint tendencia, talán ez volt a fesztivál legaggasztóbb jelensége.

Kevesebb rosszat mondhatunk el a progresszív zenét játszó együtte­sekről (Kis Rákfogó, Panta Rhei, 5-let). Itt már igényesebb törekvé­sekkel, eredeti koncepciókkal is ta­lálkoztunk, s igazi élményben lehe­tett részünk. Ezek az együttesek tudják, hogy minél elvontabb zené­jük, annál kevésbé számíthatnak a népszerűségre, mégis vállalják ezt az utat, mert a kifejezés vágya erő­sebb bennük, mint a siker hajhászása.

Azt is nagyon jól tudják, hogy jó zenét csak a szakmai alapok elsajá­títása után lehet já­t­szani. Tanulság­képpen pedig csak ez állhat az amatőr beatmozgalom egésze előtt, függetlenül a vállalt programtól és stílusbeli különbségektől. Kemény munkába kerül még, amíg az ama­tőr beat előrelendül jelenlegi stag­náló állapotából. A feltételek egyre inkább javulnak ehhez, de egyetlen zenekarnak sem szabad szem elől téveszteni: aki közönség elé áll, kö­zönség által vész is el.

--------------------

Végezetül néhány szót a debrece­ni együttesekről. A Panta Rhei már ismert és méltatott mű­sorával sze­repelt, és szép teljesítményt nyújt­va első díjat nyert. Ez a csúcs, amit ebben a mű­fajban el lehet érni. Si­kerükhöz gratulálunk, de kíváncsi­an várjuk a folytatást.

Amennyire örülünk a Panta Rhei sikerének, annyira fájlaljuk, hogy a Lux együttes nem vehetett részt a fesztiválon, hiába vívta ki magának a jogot a területi döntőn. Nem ve­hetett részt, mert nem akadt egyet­len társadalmi szerv sem, amely utazását anyagilag támogatta volna. Pedig több zsűritag véleménye szerint is a Lux együttesnek ed­digi eredményei alapján minden reménye meg volt arra, hogy első díjat szerezzen.

Esetük mindenesetre azt példáz­za: a közművelődési intézmények részéről egyelőre még ez tekinthető tipikus hozzáállásnak az amatőr beat megítélésében.

(Társszerző: Szűcs József)

(Hajdú-bihari Napló, 1975)