Hatástalan Dinamit
A Dinamit együttes második nagylemeze – amely A híd címet kapta – nem tartozik a téli kínálat kiemelkedő értékei közé. Sőt, hogy tovább tetézzem a bajt: szerintem kifejezetten blöff, bár kétségtelenül jobb blöff, mint az első lemezük volt. Látványosabban, hatásosabban, egységesebben, expresszívebben mondják... a semmit. Lehet persze, hogy túlzás szellemi igényekkel közeledni a rockegyüttesek teljesítményéhez?
Tanulj meg sírni!, Tépd el az időt!, Néma kőszobor, Dzsungelharc – ilyen és ehhez hasonló bombasztikus közhelyekből építkezik a szöveg, mint az előre gyártott panelekből emelkedő lakótelepi bérház. Azt pedig végképp nem érteni, miért kell Vikidál Gyulának mindent végigüvöltöznie, különösen, hogy alapvető problémái vannak az artikulációval, a prozódiával, a szöveg és a kíséret ritmikájának egyeztetésével. Ez a lihegő, hatásvadász szerkesztés határozza meg a számok harmóniai fordulatait, a hangszerek csoportosítását, a refrének ismételgetését is.
Még leginkább ritmikailag érezhető némi törekvés a szokványelemek elkerülésére. A Tanulj meg sírni! című számnak az indító karióka ritmus némi latinos jelleget kölcsönöz, de ez hamarosan a jól bevált 4/4-be csúszik át. A Néma kőszoborban a bolgár ritmus jár ugyanígy. A legérdekesebb talán a második oldal (ami egészében jobb, mint az első) nyitó száma, a Tűz van, ahol a 4-es ütem felett a kíséretben 16-odos off-beatet alkalmaznak. Itt jó a dallamritmus is. Az Ott van a Híd című számnak a 3-as és 4-es ütem szembeállítása ad különlegességet. Ezek a kezdeményezések azonban torzóban maradnak (például nincs kellően kihasználva a két szólógitár sem), emiatt a Dinamit-lemez egészében véve nem több, mint kilenc szám sablonos, érdektelen halmaza.
(Ifjúsági Magazin, 1982)