Pandóra-lemez

Pandóra mitológiai teremtmény: Zeusz sugallatára ő nyitotta ki azt a szelencét, amiből a gondok, bajok, betegségek az emberiségre szabadultak. Úgy, hogy a dobozban nem maradt más, csak a remény.

A P. Box megalakulása és első önálló nagylemezének keletkezése nyíl­vánvalóan abból táplálkozott, ami a szelencében maradt. Az erős elhatározás, no meg az a nem hétköznapi zenei készség és gyakorlat eredményezhette, hogy az együttes az utóbbi Hónapok egyik legjelentősebb lemezével rukkoljon elő. Nem a legújszerűbb, nem a legeredetibb, de törekvéseiben és zenei eszközeiben igen figyelemre méltó albummal.

A P. Box egyszerre nyúl vissza a rock klasszikus példáihoz és alkalmaz előremutató megoldásokat, amelyek nem annyira a témaválasztásban, mint inkább az áttekinthető, fan­táziadús, a szokványokat kerülni igyekvő hangszerelésekben érhetők tetten. Már a nyitó szám, a Másnak szól sűrítve tartalmazza ezeket a jegyeket: a kíséret modern ostinatója önálló dal­lamritmust kap, ami az énekszólamot is izgalmasabbá teszi. Ugyanez az elv hatja át az Egér­szerenád ritmikai és dallami kétszólamúságát, ellenpontjait, remek, szinte dzsesszes szólóit (gitár, basszusgitár! , dob). A lírai hangvételű Éjféli szekért akkordbontásos gitárjáték és Varga Miklós értelmesen tagolt, jól hangsúlyozott éneke uralja. A Dödöle zenekari szám: 5/8-ados aszimmetrikus (jó, ne nevezzük bolgárnak) ritmusa – amit Bartók is felhasznált – jelzi, hogy az együttes tudatosan kívánja tágítani a rockba építhető elemek körét. Ennek ellenpéldája az első oldal leghagyományosabb hangvételű, a nagy elődre, a Deep Purple-re utaló rockdala, a Hölgyválasz.

A második oldal újabb ütemnemmel, a 6-os beosztású metrummal indít, A Szupergép félelmet keltő látomását zenei eszközökkel is plasztikusan képes érzékeltetni a zenekar. A Levél az aszimmetrikusan ellensúlyozó gitárjátéktól, a helyenként off-beates dobütésektöl és a ritmusváltásokra építő szólóktól válik érdekessé. A Nekem ne mondd ismét ostinatót használ a kíséretben: újítása viszont, hogy nem tér vissza a bevezető téma, más zárlattal ér véget a szám. A lemez a Bolond dzsesszes hangulattal indító, nagy ívű, kicsit patetikus világféltésbe váltó előadásával fejeződik be.

Lekezelően hat, ha azt mondjuk, kellemes meglepetés a P. Box bemutatkozó lemeze. Pedig az. Nem könnyen befogadható, nem flitteres estélyi mulatságokra készült zene – de hisz az igazi rock sohasem arra törekedett, hogy gyorsan illanó gázzal kábítsa el a hallgatók fejét. Ép­kéz­lábak, értelmezhetők – bár néhol túl áttételesek – a szövegek is, bennük is észlelhető a szándék a rock-közhelyek kerülésére. Végül is a változatosságra és az árnyaltabb hangzás kialakítására törekvés a lemez legnagyobb erénye, amihez a zenekar tagjai– különösen Sáfár József (basszus­gitár) és Bencsik Sándor (szólógitár) – egyénileg is igen jó teljesítményekkel járultak hozzá. A törekvés értékéből csak az von le valamit, hogy a felhasznált elemek különkülön szinte mind ismerősek már a rock másfél évtizedes történetéből.

(Ifjúsági Magazin, 1982)