Vendégünk volt Szörényi Levente

Azon kevesek közé tartozik, akik­nek portréjához nem kell fényképet mellékelni: aligha akad ember Ma­gyarországon, aki nevét ne tudná azonosítani a hozzá tartozó arckép­pel. Ez a név szorosan összefonódott a magyarországi beatzene történeté­vel – múltjával épp úgy, mint je­lenével.

A bővebb bemutatást ezért, úgy vélem, elhagyhatjuk, hogy annál nagyobb teret szen­telhessünk a mondanivalónak, amit több mint kétórás, a beat jelenlegi helyzetét és ezen belül az ő szerepét felölelő be­szélgetésünkből lényegi részként le­jegyeztem.

- Egy éve jártatok utoljára Deb­recenben. Mi történt azóta a Fo­nográf együttessel?

- Egy éve tulajdonképpen még kezdő zenekar voltunk. S a kezdő zenekaroknál egy dolgon áll vagy bukik minden: van-e annyi fantá­zia az új összeállításban, hogy a kö­zönség bizalmat szavazzon neki. Mi hittünk magunkban és nagyon akar­tuk, hogy elképzeléseink a közön­séggel is találkozzanak.

- Úgy tűnik, a közönség megsza­vazta nektek ezt a bizalmat.

- Igen. A bizonytalansági álla­pot a tavalyi turné végéig tartott. Az azóta eltelt egy év alatt, hogy úgy mondjam, „beállt” a zenekar. Kiderült, hogy melyik az az út, amelyen nekünk haladni érdemes. Ennek eredménye az ősszel megje­lenő új nagylemezünk.

- Meg tudnád ezt szavakkal is fogalmazni?

- Csak a szándékainkat. Az a zene, amit mi játszunk, egyszerűen a hétköznapjainkból, hangulataink­ból, életérzéseinkből fakad. Félek, hogy fellengzősen hangzik: az élet­tel, vagy rossz kifejezéssel az élhetéssel kapcsolatos. Törekvéseinkben az embert, a humánumot szeretnénk előtérbe állítani; hogy figyeljünk egymásra, hogy próbáljuk megérte­ni egymást.

- A mai magyar beatzenei élet­ben domináló „pénzkereset, avagy önkifejezés” alternatívából ezek szerint ti az utóbbit valljátok maga­tokénak.

- Is. Nekünk is szükségünk van pénzre ahhoz, hogy éljünk és dol­gozzunk, hogy kifejez­hes­sük ma­gunkat. Gondolom, nem kell külö­nösebben elmagyarázni, milyen költséges dolog ma a beatzenélés. Felszerelésünk kb. másfél millió forintot ér, s ezt bizony nem a sem­miből terem­tettük elő. Furcsa kör­forgás: ahhoz, hogy jó zenét csi­náljunk, nélkülözhetetlen a megfe­lelő technikai apparátus – ezt vi­szont csak úgy tudjuk beszerezni, ha a közönség elfogadja zenénket.

- Azaz veszi is. Ez a nagyfokú függőség azonban komoly veszélye­ket rejthet magában. A népszerűség és a színvonal nehezen kibékíthető ellentétére gondolok.

- Nekem ez nagy problémám. Legalább annyira szeretem a kö­zönséget az ő szája íze szerint szóra­koztatni, mint olyat csinálni, amit nem tud azonnal befogadni. Az együttesen belül ez aztán megoldó­dik, s inkább a népszerűség irányá­ba. A Fonográf azért jött létre, hogy zeneileg és gondolatilag igényesen szórakoztasson.

- Csak szórakoztasson?

- Nézd, én jól tudom, hogy mit hiányol a közönség manapság. Azt, amiért annak idején ez a műfaj megszületett. Amikor még vélemé­nye volt bizonyos dolgokról, harcolt bizonyos dolgokért. Azóta azonban tíz év telt el, és sok minden meg­változott. A beat sínre került, kon­szolidálódott, de egyúttal korlátok közé szorult. De ez nem a zenekaro­kon és nem is a közön­ségen múlott.

- Hanem a közvetítő közegen, in­tézményeken?

- Igen. Sajnos, a beat ma addig téma, amíg üzlet. S üzlet az, ami­nek közönségsikere van. Itt jogos az aggodalmad a népszerűséget és a színvonalat illetően.

- És a kultúrpolitika?

- Viccelsz? Hivatalos szervek még mindig úgy ítélik meg ezt a műfajt, hogy mi szükségünk van arra, hogy hosszú hajú srácok dol­gokról véleményt mondjanak. Ilyen szempontból jelenleg a beat stagná­ló periódusát éljük.

- Hogyan látod saját szerepete­ket ebben a közegben?

- Nem volt sok választásunk. Vagy elfogadjuk ezt, vagy abba­hagyjuk a zenélést. Abba­hagy­hat­nám, s nyugodt lelkiismerettel, mert már eddig is tettem egyet, s mást. De éppen ezért nem hagyom abba: miért ne tegyek továbbra is, amikor még érzek elég erőt és képességet ma­gamban. Bízom abban, hogy ez átmeneti periódus, amit ki kell böj­tölni. Az elmúlt tíz év alatt ez a műfaj zeneileg felnőtt annyira, hogy az igényesebb törekvések felé hajló közönséget is ki tudja elégíteni. Az adott lehetőségeken belül kell most olyan számokat írni, amelyek szó­rakoztatnak is, de közben azért el­árulnak valamit a magasabb zenei és gondolati igényekről. Az ember azért igyekszik magasabb szintre helyezni a műfaj értékeit, hogy to­vábbra is el tudja mondani a kö­zönségnek gondolatait, életérzéseit.

- S ezt a későbbiekben is a Fo­nográf együttes kereteiben terve­zed?

- A Fonográf együttes, mint ze­nei mag alkotja a kísérletezéseink középpontját a jövőben is. De ezen belül még ma is megvan a Szöré­nyi-Bródy szerzőpár, akik nem mondtak le korábbi céljaikról. Ter­vünk az, hogy a műfajt, illetve an­nak eredményeit más platformra helyezve, olyan művészeti ágakkal próbáljuk továbbvinni, mint a szín­ház vagy a film. Konkrétan: jelen­leg egy darabot, vagy ha úgy tet­szik, rockoperát készítünk, István király címmel. Ez az az út, amelyen további személyi kibontakozásomat látom.

(Hajdú-bihari Napló, 1975)