A Blue Note szárnyaló évtizedei

A jazz története a lemezkiadók története is. Okeh, Brunswick, Columbia, Prestige, Mer­cury, Riverside, Fantasy, Atlantic, Pacific, Verve, Impulse – sorakoznak a nevek az ame­rikai  listán. Mind közül leghíresebb a Blue Note, amely az idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját.

Alapítói Európában, Németországban születtek, onnan települtek át Amerikába a harmin­cas évek második felében. Alfred Lion üzletember volt, társa, Francis Wolff fotográfus. A jazzt művészetnek, a 20. század fontos kulturális jelenségének tartották, és alázattal közelí­tettek hozzá.

Kezdetben az eredeti New Orleans-i, un. hot jazz és a boogie-woogie elfeledett képvi­selőinek felvételeit rögzítették, aztán a modern jazz felé fordult a figyelmük. Az új, forradalmi stílus, a bebop több művészét – Thelonious Monk, Tadd Dameron, Fats Navarro, J.J. John­son, Bud Powell – a céghez szerződtették. Ezzel kezdődött a Blue Note nagy menetelése. A társaság az ötvenes évek második felében a bebopot követő, annak érdes nyelvezetét gospel- és blues-elemekkel oldó hard bop, majd a soul jazz stílus első számú kiadójává vált. Olyan muzsikusok csatlakoztak hozzá, mint Horace Silver, Hank Mobley, Lee Morgan, Kenny Dorham, Lou Donaldson, Sonny Rollins, Art Blakey, Jackie McLean, Jimmy Smith, Kenny Burrell – mindannyian önálló szócikkek a jazzlexikonokban.

A Blue Note sajátosságai közé tartozott, hogy kialakult körülötte egy muzsikusi gárda, amelynek tagjai rendszeresen közreműködtek egymás lemezein. 1953-ban megnyerték a kor legjobb hangmérnökét, Rudy van Geldert, aki térhatású felvételi technikával kialakította a jellegzetes Blue Note-hangzást. Reid Miles személyében pedig olyan grafikust, borítótervezőt alkalmaztak, aki atmoszférikus fotókkal és hangsúlyos betűformákkal egyedi külsőt adott az albumoknak.

Az 1960-as években újabb korosztály lépett a színre: Dexter Gordon, Herbie Hancock, Wayne Shorter, Freddie Hubbard, Joe Henderson, McCoy Tyner modernebb hangzásokat hoztak a jazzbe. Miközben a kiadó igyekezett kielégíteni a populáris hangvételű soul jazz iránti keresletet, nem zárkózott el a szűkebb közönséghez szóló avantgárd pártolásától sem.  Így jelentek meg a kék-fehér címkés korongokon Eric Dolphy, Ornette Coleman, Cecil Taylor, Andrew Hill, Sam Rivers kevés üzleti haszonnal kecsegtető felvételei.

A Blue Note repertoárja a ’70-es években a funky irányába tolódott el, a régi tekintély megóvása érdekében ekkor kezdtek hozzá az egykori felvételek újrakiadásához és dobozban őrzött szalagok megjelentetéséhez. Néhány év tetszhalott állapot után a kiadó 1985-ben az EMI nagyvállalat részeként éledt újjá, ma a Universal csoporthoz tartozik. A ma jazzsztárjai, Joe Lovano, John Scofield, Stanley Jordan, Jason Moran, Greg Osby, újabban Charlie Hunter, Lionel Louke, Wynton Marsalis és a sikeres énekesek, Norah Jones, Cassandra Wilson, Patricia Barber, Bobby McFerrin, Kurt Elling lemezei hozzájárultak ahhoz, hogy a cég a szaklapok szavazatai alapján rendre elnyerte az év legjobb kiadója címet.

A Blue Note történetében együtt él múlt és jelen, nagy időket idézve, új hangoknak és irányzatoknak is teret adva. A friss kiadványok sorában az évfordulóra jelent meg a The Best of Blue Note című dupla CD, amely időrendben válogat az elmúlt évtizedek terméséből Sidney Bechet szaxofonos klasszikus Summertime-jától Gregory Porter énekes Liquid Spirit c. számáig. Huszonkét felvétel, remek kalauz a kiadó kincsestárában. Ambrose Akinmusire trombitás The Imagined Savior Is Far Easier to Paint c. CD-je már ízig-vérig mai jazz. A fiatal muzsikus nemcsak kiváló hangszeres előadó, hanem saját útját járó, ígéretes zeneszerző is. Korosztályához hasonlóan az ő zenéjében is különféle hatások (alternatív pop, soul, rap, kompozíciós zene) jelennek meg, lemeze mégis jazz, egy komoly, elmélyült alkotó vibrálóan sokszínű megnyilatkozása. Méltó folytatása annak, amit a Blue Note legjobb korszakai fém­jeleztek.

(Magyar Nemzet, 2014)