A méltóság sajátossága
(Saltus Hungaricus) „Nem ismerjük, nem érthetjük egészen egy kor történetét, ha zenéjéből semmit sem ismerünk. Mert van az ember érzés- és gondolatvilágának egy rétege, amit csak a zene tud kifejezni és semmi más.” Ez, a Kodály Zoltántól származó idézet vezeti be a Hungaroton egyik újdonságának, a XVIII. századi magyar tánczenét tartalmazó összeállításának kísérő sorait. Lényegrelátóan, lényeget érzékeltetően. De tegyük hozzá: ebben a zenében nemcsak az önálló művek, a szuverén zeneszerzők alkotásai foglaltatnak benne, hanem azok a közkeletű, populáris zenék is, amelyek az adott korok zenei köznyelvét képezték. Különösen érvényes ez a XVIII. századra, amelyben a komponált zene élvezete csak igen kevesek privilégiuma volt, s minden társadalmi osztály a maga saját muzsikáját művelte, hallgatta.
Falusi kúriákon, udvarházakban, arisztokrata kastélyokban felhangzó tánczenékből nyújt válogatást a Domokos Pál Péter gyűjteménye alapján készült szép lemez. A dallamok az 1730- 1830 közötti időből származnak, a hangszerek sorában van hegedű, gordonka, nagybőgő, csembaló, töröksíp, cimbalom, kürt, a lelőhelyek pedig Pozsonytól Sepsiszentgyörgyig terjednek. Karakterükben a dalok igen változatosak, tempóik, ütembeosztásaik természetesen a tánc lépéseihez igazodóak. Nem szertelen, fergeteges sodrás, sokkal inkább visszafogott, de tartásos, méltóságteljes belső ritmika jellemzi ezt a gazdag, sokszínű és sajátosan magyar zenei világot, amelynek felmutatásában elismerésre méltómunkát végzett a Kertész István vezette Budapesti Barokk Vonósok együttese. Értő előadásukban korabeli hangszereken szólalnak meg a dalok.
(Jeles napok) Mint ahogy a századokkal ezelőtti magyar tánczene is csak lemezeken elevenedik meg számunkra, úgy válik mindinkább zenei múltunk részévé az éltető közegétől megfosztott parasztzene. A hetvenes évek népzenei reneszánsza megkísérelte feléleszteni, továbbörökíteni a népdalok világát, de be kell látnunk, hogy a társadalom átrétegződésével, a modern kor civilizációs kihívásainak betörésével, a világkép, az életérzés módosulásával a népzene elvesztette használati értékét, s egyre inkább pódiumművészetként találja meg érvényesülési formáit.
E folyamat kialakulásával párhuzamosan az ötvenes-hatvanas években angolszász eredetű populáris zene hódította meg a világot, korunk zenei köznyelvévé válván az azóta eltelt időben. S miként a népzenei reneszánsz zászlóvivői különböző módszerekkel próbálták az adekvát kifejezési formákat keresni, úgy a popzene művelői körében is akadtakolyanok, akik nemzeti tartalmakkal igyekeztek sajátossá tenni az internacionális popzenét. A kétfajta irány és megközelítés olykor találkozott: mint például a Jeles napok című, karácsonyi magyar népdalokat tartalmazó lemezen is. Meglehet, az autentikus népzene felkent papjai között akadnak majd olyanok, akik szentségtörést látnak a kétféle zenei világot ötvöző kísérletben, de abban ők sem kételkedhetnek, hogy a feldolgozó-hangszerelő Cserepes Károlyt a népzene élő átörökítésének tiszta szándéka vezette. Az emelkedett hangvételű karácsonyi dallamok eredeti népi hangszereken és korunk jellegzetes instrumentumain (szintetizátor, Fender-zongora, elektromos bőgő) szólalnak meg ritmikailag hangsúlyosabban, de megőrizve bensőséges, lírai jellegüket. Mint létező törekvést, a lehetséges megoldások egyikeként el kell fogadnunk e vállalkozást, különösen, ha kivitelezéséhez olyan, a maguk műfajában prominens személyiségek adták nevüket, mint Sebestyén Márta és Szörényi Levente.
(Régi híres prímások) A zenetudomány világos megkülönböztetést tesz népzene és népi zene között. Az utóbbin általában cigányzenekarok által előadott népies dalokat, műdalokat kell értenünk, amelyek elsősorban a szórakoztatás szándékával keletkeztek. A két világháború között sok, világhírre szert tett cigányprímás zenélt Magyarországon; közülük a legendás id. Magyari Imre, Bura Károly, KurinaSimi, ifj. Berkes Béla, Farkas Jenő és Debreceni Kiss Lajos felvételeiből válogatott egy lemezrevalót Leszler József. Meglepetés ez az összeállítás alighanem még a műfaj kedvelőinek is. Nincs rajta nyoma a manapság kissé üzletszerűen kötelező, mesterkélten felhőtlen hangulatnak, az édes-bús kesergésnek, sírva vigadásnak. Nagyszerűzenészek játsszák a dalokat ízléssel, kifinomult muzikalitással és nemes tartással. Felvételeiket meghallgatva nem kétséges, hogy ez komoly zene; szerves része történelmünknek, kultúránknak.
(Tamás bátya kunyhója) A hagyomány szerint az időszak összes sajtóközleménye nem ért el olyan hatást a rabszolgatartás elleni harcban, mint Harriet Beecher Stowe-nak a múlt század közepén keletkezett regénye. Szentimentalizmusa, propagandisztikus céljai ellenére drámai tudósítás ez a könyv az elnyomott négerek életéről, megaláztatásairól; külön érdeme, hogy az első alkotás az amerikai irodalomban, amely színes- bőrűeket állít középpontjába. Ideje hát, hogy mesejáték-változatával megismerkedjenek a magyar gyerekek is: hogy jobban megérthessék korunk szenvedéseit, kiszolgáltatottságait. A Magyar Rádió felvétele régebben készülhetett, hiszen az azóta elhunyt Básti Lajos alakítja a főszerepet. Szöveges kísérő magyarázatok, dokumentumok mindenesetre hasznosabban segíthették volna az eligazodást a múlt századi Amerika viszonyaiban.
(Jelenkor) Hatévi csend után újra lemezzel jelentkezett a Fonográf együttes. Alighanem ugyanúgy búcsúja ez a rokonszenves társaságnak, mint ahogy az volt Szörényi Leventéé a Budapest Sportcsarnokban. Remek a felvételtechnika, professzionális a hangszerelés, artisztikus az előadásmód – de bizony, ezek a szerzemények nemigen vésik bele címeiket a kor falába. Hat év alatt elszállt az idő a Fonográf fölött, kihunytak belső energiáik, csak szakmaiságuk maradt. Belterjessé váltak; s ebben az értelemben kétségtelenül kifejezik korunkat. Kérdés, hogy ez az autentikusság elegendő-e az üdvösséghez.
(Hajdú-bihari Napló, 1984)