A hangtól a hangszerig (Jimmy Smith, Chet Baker, Milt Jackson)

Az igazi lemezgyűjtő óvakodik a válogatásoktól, tudniillik nagy a veszélye annak, hogy jó pár szám már a tulajdonában van az eredeti lemezeken. A válogatásoknak ugyanakkor le­het­nek előnyei is, például olyan felvételeket tartalmazhatnak, amelyek másképpen nehezen be­szerez­hetők. A Jazz Profile sorozat újabb darabja a Hammond B-3 orgona nagymestere, Jimmy Smith 1956-63 között készült nyolc felvételét kínálja. Az orgonát igazi dzsesszhang­szerré avató Smith kedvenc környezete a gitárral és dobbal alkotott trió volt. Nem véletlen, hogy négy ilyen darab hallható a CD-n, Thornel Schwartz, Kenny Burrell és Grant Green gitárosok közreműködésével. A soul és funky dzsessz megteremtésében fontos szerepet be­töltő Smith virtuóz rögtönzőkészsége és atmoszférateremtő képessége remekül érvényesül ezeken a fel­vételeken, különösen az ihlető klubkörnyezetben rögzítetteken. Több darabban fúvósok is megszólalnak, ami változatosabb hangszerelést tesz lehetővé. Az orgonista part­nerei ezeken olyan nagyszerű muzsikusok, mint Lou Donaldson, Jackie McLean, Stanley Turrentine (szaxofonok), Lee Morgan (trombita), Art Blakey (dob). (Blue Note).

Chet Baker egyike a dzsessz legendáinak. Ebben része volt zaklatott, kábítószerfüggő­ség­ben telt életének és rejtélyes halálának (kiesett vagy kiugrott szállodája ablakából). Az ötven­kilenc évesen 1988-ban elhunyt trombitás hatalmas mennyiségű lemezt hagyott maga után, a kis, füg­getlen kiadók minden rezdülését rögzítették, így kerülhet a kezünkbe a Philip Cathe­rine angol-belga gitárossal 1985-ben Zágrábban adott koncertjének felvétele, amely a There 'll Never Be Another you (Sohasem lesz olyan, mint Te) címet kapta. Az év jó csillagzat alatt telt el Baker számára, alkotóereje kitartó társa maradt, amit remek lemezei mutatnak. A ka­marajellegű trombita-gitár-bőgő felállás mindig új színeket hozott elő a muzsikus énjéből. A zágrábi koncerten bőgő nélkül játszottak, Baker trombitált, megtört hangján néha énekelt, olykor leült a zongora mellé, hogy két ujjal szólózzon. Az utolsó számban azonosíthatatlan szaxofonos és dobos csatlakozott a duóhoz. Catherine szólistaként és kísérőként is kitűnőt nyújt, vállán viszi a koncertet. Baker szertelen előadásmódjából jobb pillanataiban az esen­dőség és a végtelen magány olyan fájdalma sugárzik, ami tápot adhat a legenda tovább élé­séhez. (Timeless).

Milt Jackson neve és élete egybeforrott a Modern Jazz Quartettben eltöltött négy évtized­del, jóllehet vibrafonosként önálló pályát is befutott. Több tucat lemezén a bebop stílusból kinőtt main stream dzsessz elsőrangú hangszereseként jelent meg. Legújabb CD-jének a SaVaBella címet adta, ezen a dzsessz három nagy énekesnője, Sarah Vaughan, Billie Holiday és Ella Fitzgerald előtt rója le tiszteletét. Két saját száma kivételével az ő kedvenc dalaik szólalnak meg Michael LeDonne zongorista, Bob Cranshaw bőgős, Mickey Roker dobos, valamint három dalban Etta Jones énekes közreműködésével. Vaughan hatalmas hangjával, Holiday drámai előadásmódjával, Fitzgerald páratlan technikájával vívta ki helyét a dzsessz történe­tében. Jackson hangszere a vibrafon, amin úgy játszik, mintha énekelne: a hangok puhán, vonzó dallamsorokká és hangzatokká rendeződve gördülnek ki a keze alól. A nyolca­dik évtizedében járó muzsikus témái, díszítései, improvizációi változatlanul lenyűgöző zenei fantáziáról tanúskodnak és az első hangtól az utolsóig élvezetessé teszik legújabb opusát. (Qwest/Warner)

 (Új Magyarország, 1997)