Élőszóval

(Frescobaldi) A zeneirodalomban a billentyűs zene Palestrinájának tart­ják az 1583-1643 között élt Girolamo Frescobaldit, mégpedig azért, mert mesterien tudta átültetni a polifon reneszánsz vokális műveket hangsze­rekre. A Hungaroton új lemeze canzonáiból, azaz a francia chansonok min­tájára készült s a XVI-XVII.szá­zadban nagy népszerűségnek örvendő orgona­műveiből ad válogatást hézag­pótló szándékkal. Az első öt darab 1615-ben keletkezett, s még a szer­kesztés kontrasztelvét részesíti előny­ben, míg az 1645-ben publikált tizen­egy mű a va­riá­ciós technika érvé­nyesülésének remek példája.

Ez az orgonamuzsika különbözik a barokk és a romantika széles dallam­ívű, a dinamikai fokozás lehetőségeit erősen kihasználó előadási gyakorla­tától. Inkább vonalvezetésének logi­kájával, s játékosságával hat; kerüli a bombasztikus megfogalmazást. Nem véletlen, hogy ezen a szép lemezen a sárbogárdi református templom egymanuálos orgonáján szólal meg Fres­cobaldi sorozata: ez a puritán hang­zás inkább illik a szerző intencióihoz. Debrecenben különös helyi illetékes­séget ad a felvételnek, hogy előadója Karasszon Dezső, a Református Kol­légium fiatal tanára, a tehetséges or­gonaművész és szigorú zenekritikus. Örülünk, hogy a hanglemez­gyár fel­figyelt képességeire, s nagyszerű pro­duktumát jó szívvel ajánljuk a le­mezgyűjtők fi­gyelmébe.

(Illyés) Az utóbbi idők irodalmi le­mezeinek sorából vállalkozásának nagysága révén ki­emelkedik az a dupla album, amely Illyés Gyula hangfelvételeiből nyújt válogatást Domokos Mátyás   szerkesztésében. Száz perc tiszta bölcsesség ez az összeállítás, amely a költő 1966-1982 között készült előadásait, nyilatkoza­tait, visszaemlékezéseit, versmondá­sait gyűjtötte csokorba. Helyet kap­tak benne társadalmi, etikai, esztétikai, irodalmi okfejtései, köztük a Költészet és közgondok, a Hatalom és erkölcs, a Nacionalizmus és pat­riotizmus, a Forradalmi és nemzeti című beszédek, no és a döbbenetes erejű Egy mondat a zsarnokságról című vers. Nem lehet kétségünk afe­lől, hogy lett volna még miből vá­logatni a szerkesztőnek, de reméljük, hogy idővel Illyés többi hangfelvétele is a nyilvánosság elé kerül. S ha szabad egy személyes meg­jegyzést: engem legjobban a gyer­mekkorát, a szülői házat, a puszta világát felelevenítő részek ragadtak meg legjobban. Talán azért, mert eze­ket a visszaemlékezéseket fűtik át legerő­sebben az érzelmek. Minden­esetre az a nyíltság és elkötelezett­ség, ahogyan Illyés a szárma­zását és útra bocsátó hátterét vállalja, ahogyan az egyesben felmutatja az általánost, egyszerre lenyűgöző és felemelően emberi.

(Sirtos) Nem először tesszük szóvá, hogy a Hungaroton Hanglemezgyártó Vállalat kiadási és behozatali gya­korlatában nem fektet elég súlyt a népzenére. Nem a magyar népzenére, hanem a világ népeinek zenéjére. Magyar népzenét közreadni kultúrpo­litikai kötelessége, de a világ népze­néjének importja úgy látszik, már nem tartozik a munkaköri leírásba. Márpedig, mivel nem létezik másik hanglemezgyár, kénytelenek vagyunk a hiányt ezen az egyen számon kér­ni; mert úgy véljük, a fiatal, s nem­csak a fiatal zenekedvelők körében volna érdeklődés a latin-amerikai, báli, kínai, arab stb. zenék iránt. Az indiai lemezek dömpingje nem feled­tetheti a hiányérzetet.

Mindez a Sirtos együttes görög népzenei lemezéről jutott ismételten eszembe. Ez az együttes Magyaror­szágon élő görögökből és magyarok­ból áll, s igen jól műveli mestersé­gét – de hát eszkimók, beduinok, buddhista szerzetesek csak nem él­nek nálunk. Értve ezen, hogy görög népzeneként elfogadható felvételso­rozatuk, de mást nem pótolhat. Per­sze, igazságta­lanság éppen velük kap­csolatban számon kérni a többit. Ez a lemez jó, kellemes, teljesíti hiva­tását. Nem éppen egzakt megközelí­tés, de nekem a mediterránum ra­gyogó napsütését, szenve­délyességét idézi fel, hitető erővel.

(Keyboard music) Ez az angol el­nevezés magyarul azt jelenti, hogy billentyűs zene. Azaz, olyan hang­szereken játszott muzsika, amelyeket billentyűkkel lehet megszólaltatni. Sokáig a zongora és a csembaló tar­tozott ebbe a kategóriába, manapság azonban a különféle elek­tronikus hangszerek, szintetizátorok alaposan kitágították a fogalom körét.

A Keyboard music című lemez dzsesszfelvételeket tartalmaz. Gonda János, Kruza Richárd, Pleszkán Fri­gyes szerzeményeit. Az első oldalon Gonda kompozíciói kaptak helyet, a másikon mindhármukéi. Ennél fogva meglehetősen eklektikus az anyag. Többsége a main stream (a dzsessz főárama, swinges lüktetésű, szabá­lyos időbeosztású és funkciórendű ze­ne) jegyében fogant, de akadnak rockos darabok is. Egészére a kama­rahangzás a jellemző, bár vannak szelíd kísérletek a szintetizátor tágabb lehetőségeinek kihasználására is. Igazából csak Gonda tudja leten­ni zeneszerzői névjegyét:  a lemez egységes első oldala ennek példája.

(Karácsony) Keletje van ma annak, hogy régóta együttesekben zenélő muzsikusok ma­gukat önálló lemeze­ken mutatják meg. Ilyen Karácsony Jánosnak, az LGT kitűnő gitárosá­nak esete is. Az időn túl című szóló­lemeze afféle zenei feltárulkozás. Sok apró szám, szokvány­kerülő harmo­nizálással, ritmikai váltásokkal, strófaszerkezettel. Leginkább személyes­sége megkapó, a törekvés, hogy ön­magát minél teljesebben kifejezze. A professzionalizmus lélekölő világában ez mindenképpen méltánylandó erő­feszítés. Várakozásaimhoz képest azonban kissé sokat énekel; szíve­sebben vettem volna, ha több zenei betéttel, nagyobb lélegzetű gitáros rög­tönzéssel tölti ki a barázdákat. Hiszen eddig mégiscsak ebben muta­tott a legtöbbet.

(Hajdú-bihari Napló, 1986)