Hanglemezfigyelő I.

(Beethoven gordonka-zongora szonátái) A kamarazene kedvelőit újabb nagyszabású vál­lal­kozással örvendeztette meg a közelmúltban a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat: három le­me­zen, Perényi Miklós és Ránki Dezső tolmácsolásában, megjelentette Beethoven összes gor­don­ka-zongora szonátáit és átiratait. Beethovenről szokás megemlíteni, hogy ő az első, aki a mai értelemben vett igazi gordonka-szonátát írt, önálló szerephez juttatva így az addig kísérő­fela­datokat betöltő hangszert. Az öt számozott és a kürtre vagy gordonkára írott F-dúr szonáta, valamint Händel: Júdás Makkabeus című oratóriumának és Mozart: A varázsfuvola című operá­jának témáira írott három variációsorozat felöleli a német mester valamennyi alkotói korszakát, s a gordonka alkalmazásának különböző lehetőségeit villantja fel.

A gordonka napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hangszer, s ennek csak örülni lehet, hiszenférfiasan mély hangszíneivel rendkívül árnyalt és gazdag érzelmek kifeje­zésére képes. Beethoven szonátái formájukban, szerkezetükben és hangvételükben a hegedű- zongoraszonátákkal rokoníthatók, bár egy kivétellel nem követik a klasszikus gyors-lassú-gyors tételrend mintáját. Egymás után meghallgatva őket nemcsak kivonatot, hanem érzékletes keresztmetszetet kapunk a szerző különböző alkotói törekvéseiből. A szép kiállítású album két előadója különösen a játékos részekben és a variációkban talál egymásra; a nagyobb érzelmi intenzitást kívánó tételekben azonban kiütköznek egyéniségük eltérő vonásai: Perényi drá­maibb hangszerkezelése mellett néhol túl „harmonikusnak" hat Ránki kifinomult zongora­já­téka. A lemez ettől függetlenül valószínűleg a gyűjtők becses darabja lesz.

(Telemann-szvit blockflőtére) Más világba visz a 18. század Németországában élt, hihe­tet­lenül termékenyGeorg Philipp Telemann blockflőtére írt két műve, melyeket CzidraLászló és a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólaltat meg. Az alkalmi-szórakoztató céllal született Tele­mann-versenyművek a barokk hagyományokban gyökereznek, fülbemászó melódiákban gaz­dagok, s virtuóz hangszeres megoldásokat várnak a szólistáktól. Czidra László, a Camerata Hungarica együttes vezetője nemzetközi viszonylatban is elismert blockflőtejátékos; ezen a lemezen ismét megbizonyosodhatunk kiváló képességeiről. Vele egyenértékű teljesítményt nyújt a Liszt Ferenc Kamarazenekar: közös munkájuk eredménye egy olyan lemez, amely önálló alkotásként és háttérzeneként egyaránt élvezhető, kellemesen, zsongítóan érzelmes mu­zsikát tartalmaz.

(Pilinszky János versei) Felmérhetetlen szolgálatot tesznek a költészet ügyének a vers­lemezek, különösen, ha maguk a szerzők adják elő költeményeiket. Olyan élményhez juthat így a hallgató, amivel sehol másutt nem találkozhat: otthonába jönnek az élő magyar irodalom legkiemelkedőbb képviselői, hogy úgy mondják el kedves verseiket, amilyen érzésekkel és gon­dolatokkal megírták őket. Persze, nem minden költő jó versmondó, de a személyes vonat­ko­zások még a kedvezőtlenebb esetekben is olyan dimenziók felé nyithatják a költeményt, amit hivatásos előadók (s ez nem lebecsülés, hanem ténykérdés) nem érhetnek el. Pilinszky János verslemezéről méltatlan volna minden méltatás, mert hiszen hogyan lehet másképpen szavakba foglalni a tökéletest? A lét törékenysége, a mindenség csendje visszhangzik Pilinszky üveg­burája alól a fekete barázdák közvetítésével, s mi megrendülten hallgatjuk a költő szavát. Nem könnyű megfejteni Pilinszky János verseit, de aki megpróbálja, annak döbbenetes élmény a fizetsége.

(Domján Edit meséket mond) Az irodalmi lemezek másik vonulatát a mese-összeállítások teszik, az elmúlt néhány évben jobbnál jobb meselemezekkel lepte meg a gyerekeket a hang­le­mezgyártó vállalat. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Domján Editnek Dióbél királykisasszony címmel jelent meg most albuma, amely hét, különböző szerzőtől származó mesét tartalmaz. Hogy miért pontosan ezeket, arra sehol sincs utalás, de talán fölösleges is mélyebb okot keresni. Mert a lényeg az előadásmód: Domján Edit elbűvölően játszik a hangjával, szinte minden szava mögül valami nagy melegség és szeretet készül kicsordulni. Tamási Áron szavai jutnak eszünkbe: az ember azért van, hogy valahol otthon legyen a világban. Dómján Editet hallgatva az a gyerek is otthon érezheti magát, aki árvaházban nevelkedik.

(Zalatnay Sarolta) Az élet egy másik szféráját testesíti meg az a műfaj, amelynek egyik ismert hazai képviselője immár másfél évtizede Zalatnay Sarolta. A szórakozás, szórakoztatás kérdései napjainkban előtérbe kerültek, s tény, hogy sokak számára a könnyűzene vagy tánc­zene a kikapcsolódás egyik bevett formája. Tulajdonképpen rejtély, hogyan tudott a beaténe­kesként induló, majd pályafutása során végig a pop, rock és hagyományos tánczene vizein ide-oda lavírozó Zalatnay ilyen sokáig a felszínen maradni, holott nem olyan egyéniség, mint Koncz Zsuzsa, és nem énekel olyan jól, mint Kovács Kati. Legújabb, Tükörképek című lemeze (a számok többségét Máté Péter írta) magyarázatot ad erre: Zalatnay ugyanis az idők során egy olyan szerepet vett magára, amilyet más nem alakíthat a magyar mezőnyben. A szexis, de félénk, a nőiesedő, de még gyerekes, a durcásan kiabáló, majd hirtelen ellágyuló kamaszlányt játssza (úgy látszik) rafinált sikerrel; kérdés, hogy meddig bírja, mert már a legenyhébb szá­mítások szerint is túl van a harmincon. A lemez egyébként profi munka, felvillantja az énekesnő megannyi arcát. Különösen a szövegek filozófiai mélységekbe szántó megállapításai szerez­hetnek derültséget azoknak, akik meg is veszik a lemezt.

(Hajdú-bihari Napló, 1980)