Jelek és idézőjelek
(Haydn: Harmoniemesse) A magyar zenei élet az idén ünnepelte Ferencsik János születésének 75. évfordulóját. A köszöntők sorába reprezentatív album megjelentetésével sorakozott fel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Haydn Harmoniemesse című B-dúr miséjének digitális felvétele – természetesen a Mester dirigálásával – méltó formája a megemlékezésnek. A Szlovák Filharmónia Ének- és Zenekara közreműködésével, Tokody Ilona, Takács Klára, Gulyás Dénes, Gregor József szólisták énekével grandiózus előadásban szólal meg Haydn remeke. Amely egyébként az utolsó, a tizennegyedik a szerző pályáján, s magán viseli az érett kori bölcsesség s tudás jegyeit. Szokatlanul sok hangszer kap szerepet ebben a programzenében, ennek következtében megnövekszik a hangszerelés, a hangeffektusok, az árnyalt hangzás jelentősége. Talán mondani sem kell, mennyire testhez áll mindez Ferencsik Jánosnak: lenyűgöző módon tud bánni a hangszínekkel, tisztán, világosan és mégis meggyőző erővel teremti rneg azokat a feszültségpontokat, amelyek a mű pilléreit alkotják. A lassú, ünnepélyes kezdés és a diadalmas coda egy rendkívül érzelemgazdag, változatos művet kereteznek, amelynek előadásában nemcsak a karmester, hanem a zenekar és a szólisták egyaránt jeleskednek.
(Lázár Ervin meséje) Andersen-diplomával tüntették ki az idén Lázár Ervint meséiért, s ez a hír mindazokat örömmel tölti el, akik ismerik és kedvelik azt a világot, amely Lázár történeteiben megelevenedik. A könyveken kívül hanglemezek révén is alkalom nyílik a megismerésre; legújabban például a Szegény Dzsoni és Árnika rádiófelvétele került a korongra. Egyfajta groteszk látásmód jellemzi Lázár Ervin meséit: a dolgok sokszor visszájukra fordulnak bennük, a népmesei elemek olykor önmaguk ellentétébe billenve jelennek meg az új összefüggésekben. Mint mondják, az író sokat köszönhet a kislánya képzeletének is; s a Szegény Dzsoni és Árnikában ez tételesen is megfogalmazódik. A nagy ötlet nem más, mint hogy a mesélő mesél, a kislány pedig kérdéseket és magyarázatokat fűz a megelevenedő történethez. A gyakran mérgelődő, de jószívű király, a férjhez adandó leány, az udvarmester, a százarcú boszorka, a főszámolnok, a hétfejű tündér mind jellegzetes alakjai a játéknak, amelynek így a tanulságai is közvetlenül megfogalmazódnak.
(Szabó-Beamter duó) Az ötvenes évek végén a fővárosi szórakoztató-zenei élet központja volt a Duna szálló bárja, ahol a Szabó-Beamter duó játszott. Akkoriban szedték fel a tilalomfákat az addig imperialista válságterméknek bélyegzett dzsessz elől, s a ma már legendás kettős, a maga módján, élen járt az új zene terjesztésében. Nem volt kimondottan dzsessz, amit játszottak, de dzsesszes frazírozásuk, kiváló technikájuk és összmunkájuk híressé tette produkciójukat. Együttműködésükről több felvétel is készült, amelyekből egy tucatot felújítva és sztereósítva ismét közreadott az MHV. Boogie-woogie, blues, latin-amerikai ritmusok, klasszikus témák parafrázisai – ezekből az elemekből áll Szabó József és Beamter Jenő zenéje, amelyen ennek ellenére is érződnek az egyéniség jegyei. Szabó József virtuozitása, motorikus balkeze, stílusérzéke. Beamter Jenő kreatív dobjátéka és lendületes vibrafonozása olyan többlettel ruházza fel ezt a lemezt, amely kiemeli a zenetörténeti érdekességek köréből, s ma is élvezhetővé teszi.
(Hernádi Judit) Eleddig abban a hitben voltunk, hogy szólólemezeket olyanokkal készítenek, akik tudnak énekelni. Hernádi Judit nem tartozik kimondottan ezek közé, mégis – Sohase mondd című nagy slágere után – kezünkbe vehetjük 12 számos nagylemezét. Úgy tetszik, egy darabig most őt kell elfogadnunk az ügyeletes sztárként. Persze, ha valakit egyszer a tömegkommunikáció felkap... A lemez címe maga az előadónő neve, a szerzők között találhatjuk Döme Zsoltot, a Bergendy együttes tagjait és Bereményi Gézát. Azokról a számokról, amelyeket a Bergendy együttes tagjai szereztek, nem lehet sok jót elmondani: komolyan veszik magukat, s az előadót is énekesi pozícióba kényszerítik, pedig ez egy oktáv terjedelmű hanggal nem mehet könnyen. Más a helyzet a Döme-Bereményi szerzeményekkel. Bereményi szövegei eleve garanciát adnak, Döme Zsolt pedig kétségtelen érzékkel képes felidézni és idézőjelbe tenni az eddigi slágerzenéket. Itt Hernádit is jelenlevőnek tudjuk, mert előad, s nem énekel. A kérdés csak az, hogy mi fantáziát lássunk ezekben az idézőjelekben. Hiszen egy stilizált és ironikusan előadott tangó mégiscsak az eredeti tangókat juttatja eszünkbe, jóllehet a szerzők szándéka épp a távolság megfogalmazása volt. S a tangó stilizáltan is a tegnap zenéje – ha zeneként jelenik meg.
(Korál) Második albumával jelentkezett az érzelmes rockzene népszerű magyar képviselője, a Korál együttes. Már első lemezük sem mutatott túl sok invenciót, de megpengetett olyan húrokat, amelyek sok tizenéves szívében rezonáltak. A második lemez húrpengetésben és invencióhiányban is túltesz az elsőn. Arc nélküli számok sablonos hangszerelés, fakó előadás jellemzik; ilyen hamar azért nem kellene kiütközni a fáradtságnak Egy irány s egy stílus kifulladását jelzi a Korál lemeze, ilyen értelemben nem egyedülálló nemében sem.
(Hajdú-bihari Napló, 1982)