Kelet és nyugat zenéje
(KELET ZENÉJE) Azutóbbi hetek egyik hanglemezslágere kétségkívül a Kelet zenéje című összeállítás, amely a közel- és távol-keleti országok népzenéjéből ad ízelítőt, összhangban az egzotikus kultúrák iránt megnövekedett érdeklődéssel. Kárpáti János válogatásában a CBS lemeztársaság Musiques et Traditions du Monde című sorozatának 55 percnyi részletét őrzi a felvétel. Egy-egy országra 3.4 perc jut, így ezek a darabok éppen csa,k hogy felvillanthatják a különböző népzenék sajátosságait, de nem teszik lehetővé az elmélyedést, az alaposabb ismerkedést. Ez nem is ennek a válogatásnak a feladata, hanem újabb, részletezőbb kiadványoké, amikre ugyancsak lenne igény. Mindenesetre ilyen átfogó ismertetés magyar hanglemezen még nem jelent meg, s az elismerés remélhetőleg tovább ösztönzi a kiadót a megkezdett út folytatására.
(SCHUMANN NÉGYESEI) „A vonósnégyes-komponálásnak már előre örülök, mert a zongora hovatovább túl szűkké válik számomra" – írta 1838-ban Robert Schumann, de elhatározásából csak négy év múlva lett tett, s akkor is csak három vonósnégyes erejéig. De éppen ezért, mert több nem született belőlük, ezek a vonósnégyesek különleges helyet foglalnak el életművében. Schumann a klasszikus formákat romantikus elemekkel dúsította, a kor szellemének megfelelően. Műveit a Hungaroton albumán egy fiatal magyar zenekar, a Takács-Nagy vonósnégyes szólaltatja megtechnikailag is igen plasztikus felvételen.
(VIVALDI GLÓRIÁJA) Antonio Vivaldi művei korunkban is rendkívül népszerűek, gyakran felhangzanak a hangversenyeken, s hanglemezre is mindig újabbakat rögzítenek. Hazánkban kevésbé ismert egyházi zenéjéből ad példát a Hungaroton friss lemeze, amelyen az Intrada e Glória és a Cessate, omai cessate című kantáta szólal meg Takács Klára, a Budapesti madrigálkórus és a Magyar Állami Hangversenyzenekar közreműködésével, Szekeres Ferenc vezényletével. Az emelkedett, ünnepélyes hangvétel, az értő-érző tolmácsolás alighanem ezt a lemezt is a keresettek közé sorolja majd.
(MOZART FUVOLAVERSENYEI) A borítón P. H. Drouais: Hangverseny a szabadban című rokokó festménye, a tasakban Mozart négy – D-dúr, A-dúr, C-dúr, G-dúr – fuvolaversenye Szebenyi János (fuvola), Kiss András (hegedű), Bársony László (mélyhegedű) és Botvay Károly (gordonka) előadásában. A három- és kéttételes darabok a kor társalkodó hangnemében fogantak, afféle nemes értelemben vett divertimentók Ugyanakkor kitűnő lehetőséget kínálnak a fuvolásnak, hogy hangszeres tudását csillogtassa. Az előadásra szövetkezett alkalmi együttes kitűnő szólistákból áll, akik egyébként különböző együttesekben játszanak. Társulásuk igazi kamaramuzsikálással örvendezteti meg a hallgatót.
(KALÁKA) A verseket éneklő fiatal együttesek közül a legfelkapottabb, legfoglalkoztatottabb valószínűleg a Kaláka. Számaikat szinte slágerekként játssza a rádió; alig van olyan nap, hogy ne csendülne fel valamelyik. Új lemezük 11 dalt tartalmaz az utóbbi idők termeséből, Szilágyi Domokos, Weöres, Jeszenyin, Kosztolányi, Edwart Lear, Petőfi, Radnóti, Vas István, TamkóSirató verseire. A hangvétel játékos, csúfolódó, olykorgroteszk, de nem hiányzik belőle a líra, sőt a dráma sem. Az együttes bővelkedikzenei ötletekben; sokféle pengetős és ütős hangszert használnak, a pentatóniától a bluesformáig különféle elemekből építkeznek. Mindig arra törekszenek, hogy a versek tartalmát kibontsák, zenei eszközökkel hangsúlyosabbá tegyék. Ezt ízléssel, jó érzékkel teszik; lemezük igen változatos, és kellemes hallgatást kínál. Kár, hogy a felvétel technikailag gyengébb minőségű.
(A KONCERT) Csak így jelölték, s minden bizonnyal nem véletlenül, azt a valóban egyszeri és megismételhetetlen alkalmat, amikor 1981. március 26-án a budapesti sportcsarnokban 2864 fizető néző előtt ismét színpadra lépett és együtt játszott a magyar popzene egykori legendás együttese, az Illés. Amit a Beatlestől már nem remélhetünk többé, azt Magyarországon megtette az Illés, egy egész korosztályban ébresztve nosztalgiát a hatvanas évek „aranykorszaka" iránt. A koncertről film és hanglemez készült, amit dicséretes gyorsasággal hoztak forgalomba.
Akik ott voltak, tanúsítják, több volt ez a koncert egyszerű hangversenynél: szinte tüntetésszerű ünneplése az elmúlt kollektív érzületnek, amit az Oh, mondd, Az utcán, a Nemzeti dal, a Március 1848, a Miért hagytuk, hogy így legyen? és a többi Illés-szerzemény egy nemzedékben egykoron keltett. A hangfelvétel megőrizte a felfokozott hangulatot, az ütemes tapsot, a közös éneklést: együtt élt ezen a koncerten a zenekar és közönség; s ha konzerv formában, de azoknak is jut valami ebből az érzésből, akik otthon a lemezjátszóról hallgatják a dokumentumot. Mert azzá vált ez az album: a hatvanas, s kicsit a nyolcvanas évek dokumentumává is. Úgy kell őrizni.
(Hajdú-bihari Napló, 1981)