Szép virágok

(I vaghi Fiori) Magyarul: szép virágok. Palestrina gyönyörű kompozícióját választotta XVI. századi olasz madrigálokat tartalmazó új lemezének címadójául a Pécsi Nevelők Háza ka­ma­rakórusa, s választásuk ugyanúgy kitűnő ízlésre vall, mint e reneszánsz világi dalcsokor kifi­nomult, átélt előadása. Tizennyolc szerző tizennégy kompozíciója kapott helyet az össze­áll­ításban, köztük olyan ismert, zenetörténetileg is kiemelt jelentőségű mestereké, mint Lassus, Gesualdo és Monteverdi. A polifónia és a homofónia váltogatása, a szólamok egyen­ran­gú­sága, a szöveg árnyait kifejezése – ezek azok a megkülönböztető jegyek, amelyek a madrigá­lokat ma is a kóruséneklés kedvelt darabjaivá teszik. A szövegek témája szinte kizárólag a szerelem: vagy az öröm megnyilvánulása annak megszerzése, vagy a bánaté és szomorúságé annak elvesztése miatt. Ennek következtében a hangvétel olykor vidám, játékos, de leg­több­ször komoly és emelkedett: mély érzésekről árulkodó. Tillai Aurél karnagy az utóbbi típusból válogatott többet, de azért az előbbiről sem feledkezett; meg; kompozíciós technikában, stiláris megoldásokban, szerkesztési elvekben így igen változatos, szép anyaggal reprezentálja a XVI. századi olasz madrigáltermést. Kifejező a lemez borítója is, Leonardo da Vinci: Kinyílt virág című rajzával.

(Művészportré: Neményi Lili) Aligha van olyan város az országban, ahol többen emlé­keznének nevére, mint éppen Debrecenben. Neményi Lili énekesnőként is, Horváth Árpád színigazgató feleségeként is beírta nevét a Csokonai Színház történetébe, s hogy ez a kap­csolat ma is élő, bizonyítja az általa adományozott vándorserleg, amely minden évad végén a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó énekes-színész kezébe kerül egy évre. Nem véletlen, hogy Művészportré című lemezére Szabó Magda írt ajánló sorokat. „Mindent tud a színpad, a dobogó, az opera e különös tündére" – olvashatjuk –, „számomra, ahogy tőle hal­lottam, úgy énekel mind­örökké Mimi, még félni is tőle tanultam meg valami­kor, nevenincs, titokzatos va­rázslatoktól. S miatta ér­tettem meg, miért bűvölte el az irodalom nagy öregeit és egyáltalán mi volt a sanzon, és miatta néztem meg annak idején annyiszor egy Lehár-operettet, mert azt hitet el velem, amit akar." A lemez tizenöt dalát Juhász Előd válogatta: operettrészleteket, sanzonokat (Ady, Babits és József Attila verseivel) és két operaáriát 1953-56-ból, valamint az 1962-64-es idő­szakból. Egy dal keletkezé­sének ideje: 1940.

Hogy a válogatás – amely szükségképpen csak rádió­felvételekre korlátozódhatott – men­nyiben tükrözi Ne­ményi Lili pályafutását, azt csak maga a művésznő tud­ná megmondani. Minden­esetre azoknak, akik más akusztikai viszonyok között nőttek fel, érdekes hallani, hogy Neményi Lili ugyan­olyan átéléssel és szenve­déllyel énekli Lehár és Kálmán operettbetéteit, mint Puccini operaáriáit; példa­ként arra, hogy nem fedet­lenül a zenei anyag, hanem legalább annyira az elő­adásmód adhatja meg egy produkció értékeit.

(A fekete ember) Kocká­zatos tettre vállalkozott a Kaláka együttes, amikor új lemezén egyetlen, mégpedig külföldi (orosz) költő megze­nésített verseit jelentette meg. A kockázat természe­tesen elsősorban kereskedelmileg értendő, mert amúgy különösebb kétség nem lehet afelől, hogy Szergej Jeszenyin gyönyörű verseihez sikerrel keres zenei formá­kat a kitűnő együttes. S ha akadnak is kiérleletlenebb feldolgozások, a dalok többsége – különösen az első oldalon – magával ragadó, a verseket gazdagí­tó. Kevésbé a drámai meg­jelenéshez, mint in­kább a hangulatfestéshez, a meditá­cióhoz, a tovatűnő képzetek felidézéséhez, no és a játé­kos­sághoz van érzéke az együttesnek. Vendégzené­szek közreműködésével egy-­két virtuóz felvé­tel is a le­mezre került, a Kalákából pedig Gryllus Dániel fúvós- és Bencze Gábor bőgőjátéka emelkedik ki.

(Viszlát, Edda!) Feloszlott hát a nyolcvanas évek elejé­nek sikeres rock-csapata, a mis­kolci Edda is. A búcsúkoncertet – amelyet termé­szetesen a miskolci sport­csarnokban, 1983. december 17-én (történelmi dátum!) tartottak – még le­mezre rögzítették, hogy a rajongók újra meghallgat­hassák kedvenc számaikat. Ami a lemezeladási statisztikákat illeti, az Edda két­ség­telenül rekordokat döntött: sikerében „vidékiségén” kívül nagy része volt melodikus, de azért „kemény” zenéjének és a he­lyüket kereső, a társadalmi lét perifériájára szoruló fia­talok élet­helyzeteiről „tudó­sító” szövegeiknek. A melósruhában zenélő rockcsapat végül is hű maradt imágójához: feloszlott, amikor már tagjainak nem volt egymás számára mondanivalója.

(Igazi paradicsom) Hogy ezt a paradicsomot kis- vagy nagybetűvel írják, nem tud­ni; mindenesetre Berki Ta­más lemezének borítóján bá­rányfelhők között egy igazi, piros para­dicsom úszik békésen, ahogy a paradicsomok az égben úszni szoktak. A kép ötletesen utal arra az ironikus, kétértel­műségekből építkező stílus­ra, amely az énekes legtöbb dalát jellemzi. Ez is történelmi esemény, egy magyar dzsesszénekes első önálló lemeze Magyar­országon. Természetesen kompromisszumok szülötte, amennyiben (kereskedelem, ó!) engedményeket tett a rockos hangzásoknak is. Ke­vés „tisztán” dzsesszes meg­oldás található a lemezen; az alap a blues és a funky, de a témák és a hangszere­lések (kiemelkedik Dandó Péter basszus­játéka) igé­nyessége és a kitűnő előadás jelzi, hogy Berki Tamásnak nem kell „szégyen­keznie”, amiért tágabban értelmezte a műfaji határokat. Kevés, de jól megválasztott eszköz­zel sokat mond színvonalas bemutatkozó lemezén.

(Hajdú-bihari Napló, 1984)