Szíveink

(Márta István) Akkor, amikor századunk utolsó évtizedeiben a kortárs zene és a közönség egyre ijesztőbb távolságát jelzik a krónikák, a kompozíciós zene tág birodalmán belül akad egy irányzat, amely koncerteken tömegeket vonz, és lemezeken is rekord eladási statisztikával büszkélkedhet. Hogy mi a titka a minimal vagy más néven repetitív zenének? Legfőbb vonzá­sa alighanem hangzásának populárisabb jellege, a ritmus hangsúlyozása, a mikrostruktúrák is­métlődésére és lassú elmozdulására épülő feszes szerkesztésmód, s a törekvés a XX. század „komoly" és „könnyű" zenei formáinak ötvözésére. Steve Reich, Philip Glass, Frederic Rzewsky neve fémjelzi ezt a főképp Amerikában és Európában sikeres irányzatot, amelynek nálunk népszerű követője a 180-as csoport, illetve, mint Szíveink című bemutatkozó nagy­le­meze jelzi, a tehetséges, fiatal zeneszerző, Márta István.

„Az erővonalak ellenőrizhetetlenné, áttekinthetetlenné váltak. Marad az emlékezés, az eu­rópai kultúra emlékeinek halvány felidézése pillanatokra, percekre" – írja a lemezborító fül­szövegében. Három kompozíciója különbözőképpen, de a gondolat jegyében elegyít stíluso­kat, hangszereket, alakzatokat. A J. M. WYX barokk hangszereket állít a repetitív technika szolgálatába. A Szíveink öt tétele játék az idővel, a mechanikus (dobgép) ritmus és a tovatűnő effektusok, hangszínek, hangok kontrasztjával. A lemez legnagyobb szabású darabja, a Kará­csony napja (24. lecke) a „népdal-reminiszcencia, a kánon, a dzsessz és a rock eklektikájából született, s valóban lélegzetállító váltásokkal, tutti hangzásokkal alkalmazza a repetitív iskola elemeit. A tartózkodó érzelem és a kitárulkozni vágyás ellentétes erőterei teremtik meg ebben a szerzeményben azt a feszültséget, amely átgondolt szerkezetével a legérzékletesebben mu­tatja fel Márta István zeneszerzői egyéniségét. ,

(Táncház találkozó) Dicséretes gyorsasággal jelentetett meg válogatást a Hungaroton a IV. országos táncháztalálkozón részt vett előadók, együttesek műsorából. Az összeállítás a nép­ze­nei mozgalom egyfajta keresztmetszetének is tekinthető, amely elsősorban a fel­dolgo­zásokból ad mutatót. Népszerű és kevésbé ismert együttesek egyaránt megszólalnak a koron­gon; pél­dá­ul a Téka, a Muzsikás, a Jánosi, a Kalamajka, a Bojtár és a Forrás együttesek, va­lamint Sebő Ferenc, Szvorák Katalin, Maczkó Mária. Ahány előadó, annyiféle változat, hang megköze­lítés: az élő népzene példázataként. Friss és szellemes feldolgozásával a sok jó között öröm­mel fedeztük fel a részben debreceni Gereben együttest.

(Kosztolányi) Mintha kezdenénk megtanulni ünnepelni. Mintha kezdenénk rájönni arra, hogy pl. a centenáriumi megemlékezések nem kampányszerűségükkel érhetik el a kívánt ha­tást, hanem, ha visszafogottan, de módszeresen irányítják a figyelmet a nevezett életművére. A Kosztolányi-évben kevesebb csinnadrattás, de annál több értő-méltató szó esik századunk halk szavú poétájáról. A maga eszközeivel a Hungaroton is felzárkózott az ünneplők sorába: A szegény kisgyermek panaszai és A bús férfi panaszai című ciklusokból adott közre válo­ga­tást Szacsvay László és Máté Gábor előadásában.

Ha valakihez, akkor Kosztolányihoz igazán illik az intellektuális megközelítés, s ebből a szempontból a két színész szerepeltetése indokoltnak tűnik. Ám a túlzottan intellektuális fel­fogás azzal a veszéllyel jár, hogy leszűkíti a versek értelmezését-értelmezhetőségét. Szacsvay és Máté olykor bizony maguk is ebbe a kerékvágásba tévednek, de kitűnő színészek révén si­kerül kikeveredniük belőle, elfogadtatva a hallgatóval Kosztolányi-képüket.

(Dinnyés József) Körülbelül másfél évtizedet késett a népszerű dalnok, Dinnyés József, alias „Bob" Dinnyés bemutatkozó nagylemeze. Az országutak, ifjúsági klubok magányos, gi­táros vándora ugyan ma is aktív zenész, de nem tehet arról, hogy az óta sok minden meg­vál­tozott, s az ő kézfején is párnásabb lett a bőr. Bizony, önkéntelenül is mosolyog az ember, hogy Dinnyés akkori „össznépi", a kollektivizmus, a tisztaság, az igazság erejét és leendő győzelmét mint csapatfeladatot megjelölő indulói egy generációra hatattak a hatvanas-het­venes évek fordulóján. Ó, naiv hit és lelkesedés! Vagy csak mi lettünk öregebbek és tapasz­taltabbak? Mert hiszen „Bob" ma is ugyanúgy kedves vendég ifjúsági gyűléseken, béketa­lálkozókon, építőtáborok tábortüzeinél. A naivitás és lelkesedés úgy látszik, örökösen újra­ter­melődő állapotok. Mindenesetre Dinnyésnek az utóbbi években készült, költők verseit meg­zenésítő szerzeményei már érettebb, magasabb szinten népben-nemzetben gondolkodó dal­nokot mutatnak. Előadásmódja, kissé patetikus hangvétele ugyan nem módosult, de dalai zeneileg és hangszerelésben igényesebbek, változatosabbak lettek. Azokhoz is szólnak, akik már túljutottak a pubertáskoron.

(Sass sylvia) A kiváló operaénekes ezúttal a popzene világába tett kis kirándulást. Nézz körül című lemeze régebbi és újabb keletű slágerek előadásában villantja fel képzett hangját, csiszolt énektechnikáját, drámai érzékét. A magam részéről – bocsánat érte – az üzleti szem­pontokon kívül nem sok értelmét látom az efféle vállalkozásoknak. A Beatles együttes szá­mait hiába énekelték az óta ötezren; úgy, hogy azt jelentse, amit annak idején a négy liver­pooli előadásmódja, senki sem tudta. Konzumtermékekre pedig kár magát pazarolni egy te­hetséges énekművésznek. Mert így óhatatlanul mesterkéltté, fölfokozottan, de üresen ér­zel­gőssé válnak az olyan, élethelyzetet, életérzést érzelmesen, de tisztán, drámaian megfogal­mazó popklasszikusok, mint pl. a Simon és Garfunkel duó Bridge over Troubled Water című száma.

És, ahogy a latin mondja, ez nem ugyanaz.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)