A szóvivő (Billy Taylor)
Kevesen tudják, hogy 2001-ben töltötte be nyolcvanadik életévét Billy Taylor zongorista, akit előadóművészként, oktatóként, szakíróként, valamint a jazz népszerűsítőjeként rendkívüli tisztelet övez az Egyesült Államokban.
Washingtonban születésnapi koncerttel köszöntötték őt, az elmúlt napokban pedig azért esett ismét szó róla, mert nemes gesztussal a Kongresszusi Könyvtárnak adományozta mintegy tizenkétezer írásos dokumentumból és háromezer lemezből álló, értékes gyűjteményét.
Vannak, aki művelik a dzsesszt, vannak, akik magyarázzák azt, és akadnak, jóval kevesebben, akik mindkét tevékenységben örömüket lelik. Ilyen személyiség Billy Taylor. Muzsikusként a negyvenes években, a bebop megjelenésekor tűnt fel, olyan művészek együttesében zongorázott, mint Ben Webster, Ella Fitzgerald, Dizzy Gillespie, Billie Holiday, Coleman Hawkins, Charlie Parker, illetve Roy Eldridge. Ahogy mondani szokták: jó iskolája volt. De nemcsak zongorakísérőként, hanem önálló előadóművészként is nevet szerzett magának, pályájának állomásait számtalan lemez, hangfelvétel dokumentálja.
Taylor a hatvanas években a jazz szószólójává lépett elő Amerikában. Előbb Jazzmobile címmel ingyenes koncertsorozatot szervezett New Yorkban, majd David Frost híres televíziós műsorának zenei vezetője lett. A nyolcvanas években a CBS televízió vasárnap reggeli műsorában vezetett beszélgetéseket jazzmuzsikusokkal, és több ismeretterjesztő rádiósorozatot készített. 1994 óta a főváros John F. Kennedy elnökről elnevezett kulturális központjának tanácsadója, ebben a minőségében a közszolgálati rádió országos hálózata által közvetített koncertsorozat házigazdája is.
Az élénk szellemiségű, fiatalos mozgású mindenes hamar népszerűvé vált koncertjei a művészet és az ismeretterjesztés vonzó keverékének példái. A beszélgetésekkel színesített estéken triójának vendége mindig más muzsikus, a program a zenélésen túl alkalmat teremt arra, hogy a publikum bepillantást nyerjen a szólisták életébe, műhelytitkaiba. Taylor remek műsorvezető: szakmai háttere révén nemcsak érti, hanem éli is a jazzt, jó humora pedig a közönség és a vendégelőadó által is élvezett, oldott hangulatot varázsol a koncertterembe. Nemzedékeket átfogó triójában kitűnő partnere Chip Jackson bőgős és Winand Harper dobos. Az összeszokott együttes a washingtoni házigazdái szerep betöltésén túl gyakran tesz eleget koncertmeghívásoknak, és lemezfelvételeket is készít.
Legfrissebb, Urban Griot című CD-jük tíz tételből álló szvitet tartalmaz. Az afrikai hagyományban a griot a kultúra éltetője, átörökítője: mesemondó, muzsikus, komédiás egy személyben. Billy Taylor afféle városi griotnak tartja magát, aki a jazz igéjét hirdeti, annak törzsvonalát viszi tovább. A main stream stílus jegyében fogant zene témaválasztásában, hangulatában, improvizációs technikájában a nagy elődök szellemét kívánja megidézni. Teszi mindezt azzal a jártassággal, választékos ízléssel és könnyed eleganciával, ami miatt Billy Taylort a jazzkedvelők világszerte ismerik és becsülik.
(Magyar Nemzet, 2001)