Chet Baker, a lírai hangú jazztrombitás
Ha létezik könyv, amelyik elriasztja olvasóját a jazztől, hát ez az. Nem a szándéka, hanem a tárgya miatt. Chet Baker mindent egyesített magában, ami taszíthatja azokat, akik a külsődleges jegyek (életmód, szokások, viselkedés) alapján alkotnak véleményt erről a zenéről.
Egész életét a kábítószerek rabságában töltötte, többször ült börtönben, a halál, kiszolgáltatott függőként, 1989-ben 59 évesen érte (máig tisztázatlan, hogy kiugrott, vagy kiesett hotelszobájából). Állandó lakás nélkül, szállodáról szállodára vándorolt, gondolatvilágát az újabb fellépések és a stimuláló szerek beszerzése töltötték ki, családját elhanyagolta, környezetét kiszámíthatatlan cselekedeteivel – többször elhagyta hangszerét, gépkocsiját –, szeszélyes indulati kitöréseivel állandó bizonytalanságban tartotta. Különös, hogy önsorsrontó magatartása ellenére mégis mindenki a kivételes képességű, kedves, bohém művésznek kijáró tisztelettel és szeretettel emlékezik alakjára.
James Dean-re hasonlító, jóvágású trombitásként, a West Coast stílus lírai képviselőjeként az ötvenes évek Amerikájában sztárként ünnepelték, de függősége, botrányos élete, kezelhetetlen természete és hosszú kihagyásai miatt a 60-as évekre szinte teljesen leírták, elfelejtették. Felső fogait egy utcai támadás során elvesztette, úgy tűnt, végleg befellegzett karrierjének. Hihetetlen akarattal mégis újra megtanult játszani hangszerén, újjászületése, vagy inkább pályájának a szerző szerint jelentősebb, második szakasza a 70-es években választott hazájához, Európához kapcsolódott. Hányattatásai ugyan ekkor sem értek véget, de a sok szenvedés igaz művészetté nemesedett játékában. Zenei képzettség híján ösztönös tehetségére hagyatkozott, és legjobb pillanataiban azon nagy művészek közé emelkedett, akik előadás közben teljesen azonosulnak a zenével, és az érzelmek sűrített kifejezésével képesek minden hangnak jelentőséget adni.
Jeroen de Valk holland újságíró feltárt adatokra és kortársak visszaemlékezéseire épülő könyve nem tudományos értekezés, hanem Chet Baker zűrzavaros életének letaglózó krónikája, ellentmondásos jellemének árnyalt rajza. A trombitás iránti csodálata és elfogultsága nem akadályozza meg a szerzőt abban, hogy kíméletlen őszinteséggel tárja fel Baker személyiségének legmélyebb bugyrait - miközben az esendő ember képmása mögött a csodás játékra képes művészét is megjeleníti. Néhol ugyan túlságosan elmerül a heroinnal folytatott küzdelem taglalásában, de értően vonja meg a trombitás művészetének mérlegét. Különösen hasznosan segíti az olvasó tájékozódását a harminc oldalas diszkográfia, amely Baker lemezeinek rövid elemzésekkel alátámasztott értékelését adja. A gördülékeny fordítás Bérczes Tibor munkája; vajh, sikerülne egyszer megtalálni az olyan szak- és szleng-szavak magyar megfelelőjét, mint az ambazsúr vagy a dzsánki (junkie).
(Silenos, 2010; 268 oldal)
(Gramofon, 2010/3)