Dzsessz első olvasatban
A dzsessznek nemcsak a hangzóanyaga, hanem az írott irodalma is jelentős, még ha ennek elenyésző része olvasható is magyarul.
A műfaj születési helyéből következően a legtöbb könyv angolszász nyelvterületen jelenik meg, de az európai országokban is komoly kutatómunka folyik. A történeti összegzéseken és a monográfiákon kívül egyre jelentősebb szerepet játszanak a hanglemezekkel és a CD-kkel foglalkozó kiadványok, amelyek ma már Magyarországon is beszerezhetők.
A Bielefelder Jazz Katalog a német dzsesszkiadás nagy vállalkozása. Megjelenésének harmadik évtizedében a katalógus már olyan nagy mennyiségű adatot tartalmaz, hogy a szerkesztők a korábbi kisebb méretről áttértek az A4-es formátumra, és olvashatóbb tipográfiát alkalmaztak. A kötet így is 1200 oldal terjedelmű, csaknem 50 ezer címszó, 21 ezer művész neve szerepel benne, összesen 160 ezer hivatkozással a számokra, az előadókra és a lemezkiadókra. A kötet hagyományosan e három fő egységre oszlik: az elsőben egy-egy szerzemény előadóinak névsorával ismerkedhetünk meg, a másodikban az egyes muzsikusok oeuvre-jéről kaphatunk képet (a saját nevük alatt megjelent felvételeken kívül a másokén vállalt közreműködésről is), végül a kiadók repertoárja következik. Az utóbbi alkotja a kötet legterjedelmesebb részét a lemezek azonosítószámával, címével, az előadó nevével, a számok címével, a felvétel időpontjával, a zenekarvezető és a zenekari tagok nevével és hangszerével. Egy év alatt a gyűjtemény 1500 új címszóval gyarapodott, tehát havonta 120 új CD megjelenését regisztrálták. Ugyan a katalógus a német forgalmazók katalóguskínálatára támaszkodik, s ilyen értelemben nem nyújt átfogó dzsessztörténeti katasztert, óriási mennyiségű adatával az európai lemezgyűjtők nélkülözhetetlen kézikönyve (Vereinigte Motor-Verlage, Stuttgart.)
Az igazi gyűjtő nemcsak regisztrál, hanem hallgatni is szereti a lemezeket. Az elsősorban klasszikus zenei irányultságról ismert neves angol Gramophone magazin kiadója immár második, bővített változatban jelentette meg a Gramophone Jazz Good CD Guide-ot. A 670 oldalas kötet Keith Shadwick szerkesztésében jeles angol és amerikai kritikusok 10-20 soros avatott értékelésében minden valaha is élt, számba vehető dzsesszmuzsikustól ajánl egy vagy több CD-t. Nem az életműveket tekinti át, hanem az előadók legjellemzőbb és legjobb lemezeire igyekszik felhívni a figyelmet, ezért az osztályzatok általában magasak, 6-tól 10-ig terjednek (külön pontok értékelik a hangminőséget). A dzsessz történetében fontosabb szerepet játszó muzsikusok természetesen több CD-vel kerültek be a kötetbe. Mivel még nem minden bakelitlemez anyagát írták át CD-re, akadnak művészek, akik esetében a rendelkezésre álló felvétel nem tekinthető reprezentatívnak. A szócikkek ismertetik a lemez címét, a közreműködők és a kiadó nevét, a lemez árkategóriáját, időtartamát és a felvétel időpontját. Az érdemjegyek – mint általában a hasonló kiadványok esetében – olykor vitára ingerelnek, az átfogó igénnyel összeállított, színvonalas mini esszéket tartalmazó kötetet azonban kezdők és haladók egyaránt haszonnal forgathatják. (Gramophone Publications Ltd., London.)
(Napi Magyarország, 1998)