Ezüstkorongok

 

Hanghű körökben alaptétel, hogy míg a mikrobarázdás lemez minőségi szempontból forradal­masította a hangvisszaadást, a CD megjelenése mennyiségi ér­telemben hozott változást a hanghordozók terjedésében.

Az ortodox bakelitlemez-pártiak legfőbb érve a digitális hangrög­zítéssel szemben a hangzás ri­deg, személytelen volta, ám tény, hogy másfél évtized alatt az ezüstlemez csaknem teljesen ki­szorította a piacról a hagyomá­nyos lemezt, s a fejlődés útja be­láthatatlan.

A realitás egyelőre a CD, ez a fél kézbe fogható, műanyag vagy kartondobozban tárolt korongocska, amely az utóbbi évtized­ben a zene fő hordozójává vált. Bakelitlemezek újabban alig ké­szülnek, különben is: kevesek­nek futja arra, hogy több ezer dollárt áldozzanak a hangzási tu­lajdonságaikat visszaadni képes lemezjátszók vásárlására. S ma már a korábban fenntartásokkal kezelt ezüstlemezt sem tehet egy kézlegyintéssel elintézni. Jó ide­je forgalomban vannak igénye­sebb kivitelű, fokozottan hangzáshű CD-k, amelyeknek már a csúcsváltozata is megje­lent az amerikai üzletekben, igaz, egyelőre csúcsáron. Ezzel párhuzamosan a hangrögzítés napjainkban a 20, illetve 24 bites átírással olyan minőségi fejlődé­sen megy át, ami lehetővé teszi a régebbi, recsegő-ropogó, tompa felvételek kitisztítását, feljavítá­sát Ha valami, akkor ez véglege­sen eldöntheti a lakklemez és a CD közötti, valójában egyre szűkebb körű küzdelmet. Az igazi vízválasztó ma már ugyanis nem a CD és a bakelit között, hanem az első generációs ezüstlemezek és az újra kevert, fejlettebb digi­tális technikával átírt változatok között húzódik.

Legyen bár valakinek birtokában Charlie Parker összes lemeze, ha meghallgatja a Verve cég Master Edition sorozatában megjelent ezüstkorongokat, azok megszóla­lásához viszonyítva fogyatékos­nak fogja érezni féltve őrzött bakelitjeinek hangzását. Példa bő­ven akad. Az Impulse! márkanév­vel sorozatban jelennek meg a hatvanas évek avantgárd dzsesszfelvételeinek újrakiadá­sai, köztük gyűjteményes formában, többlemezes dobozokban John Coltrane művel. A Blue Note kiadó az egykori felvétele­ket készítő legendás hangmér­nök, Rudi van Gelder újrakeverésében jelenteti meg hatvanas évekbeli termésének javát. De nem is kell ennyit visszalépnünk az időben: Miles Davis Bitsches Brew című, stílusteremtő 1969-es albumának újabb, eddig kiadat­lan felvételekkel bővített, újrake­vert változata a tavalyi év szenzá­ciója lett A Columbia cég Legacy felcímmel, javított hangzáskép­pel, többnyire ismertlen változa­tokkal kiegészítve teszi közzé a jazz klasszikusainak régebbi felvételeit A hagyományos LP-koncepciónak bealkonyult, az új gyűjteményes kiadások szerkesz­tői nem az egykori lemzek sze­rint, hanem a művész fejlődését dokumentáló időrendi sorrendbe állítják a felvételeket.

(Napi Magyarország, 2000)