Függönyök (Szép új világ)

Azt mondják, a vasfüggöny leomlásával új korszak köszöntött a kelet-európai jazzre.

Meg­szűntek a határok, a vízumkényszer sem akadályozza többé a koncertkörutakat, fellépéseket. Szabadon lehet járni, játszani, kapcsolatokat építeni, az érvényesülést nem gátolják többé szögesdrótok.

Mike Henessy, a neves angol kritikus és muzsikus a Jazz Forumban a nyugat-európai impresszáriók és jazzkedvelők körében tapasztalható vélekedésekről nyilatkozik.  Idézi: "Ha felhívok egy lemeztársaságot, hogy a figyelmükbe ajánljak egy fantasztikus fiatal zenekart, az első kérdésük az: hova valók? Magyarországra, Csehszlovákiába, a Szovjetunióba – vála­szolom. Köszönjük, nem – hangzik a válasz, s máris kattan a kagyló."

Henessy szerint a szóba jöhető együttesnek fiatal fekete amerikai muzsikusokból kell állnia; vagy ha nem, hát fiatal fehér amerikaiakból. Az angol, francia együttesekkel nehéz boldogulni, a kelet-európaiakat pedig legjobb, ha elfelejtjük. Ugyan milyen jazzt játszhatnak ők arrafelé?

Két év telt el a berlini fal leomlása óta. Aggodalomra nincs ok, Othellót mindig fekete magyarok alakítják az Operaházban.

(Petőfi Rádió, 1992)