Dzsessznapok Debrecenben III.

Színvonalas együttesek, ideális közönség

A dzsesszmuzsika története egyidős századunkkal. Az emberiség történelméhez viszo­nyítva ez elenyészően rövid idő. Mégis, alig hét évtizedes pályafutása alatt a dzsessz önálló művé­szeti ággá fejlődött, és olyan értékeket hozott létre, amelyek méltán kapnak helyet az egye­temes zene legjobb alkotásainak sorában. Csak úgy mint a komoly zenében, a dzsessz fejlő­déstörténetében is kialakultak különböző korszakok, stílusirányzatok. Az 50-es évektől kezdve azonban, a cool bukásával bomlási folyamat indult meg a dzsesszen belül, amely az egységes stílusirányzatok megszüntetését, az izmusok határainak egybemosódását hozta magával. A modern dzsessz létrejöttével a dzsesszmuzsika nyelve a nagy egyéniségek zenei nyelvére esett szét: ahány előadás, annyi stílus jellemzi a dzsessz mai helyzetét.

Nem történt ez másként a magyar dzsesszel sem, azzal a különbséggel, hogy nálunk hagyományok híján még izmusok sem alakultak ki. A hatvanas évek fellendülést hozó szakaszát a beatzene árada­ta – legalábbis hatásfokát tekintve – hamarosan megállította, elszippantva mind a közönség, mind a fiatal zenészek jó részét a dzsessztől. Az utóbbi években azonban az a paradox helyzet állott elő, hogy a beat legjobb képviselőinek zenéjében egyre inkább a dzsessz felé orientá­lódik, a fiatalok tömegeinek zenei ízlését egyre inkább fogékonnyá téve a dzsessz iránt. Tehát a dzsessz lassan kezdi visszanyerni publikummát, másrészt olyan fiatal, tehetséges muzsi­ku­sokból álló gárda termelődött ki, amely robbanásszerűen került egyszerre a hazai dzsessz él­vonalába. Ráduly, Kőszegi, Csík neve máris fogalommá lett a dzsesszrajongók táborában. Megfiatalodott, és új utakra lépett a magyar dzsessz.

Nos, ennek az átalakulásnak lehetett tanúja a debreceni közönség szeptember 13-án és 14-én a Csokonai Színházban és a Pódium-teremben rendezett debreceni dzsessznapok során. Ezen a kétnapos rendezvénysorozaton az érdeklődők nemcsak a színházi koncerteken, hanem az éjszakába nyúló jam-session-ökön is találkozhattak a fesztivál résztvevőivel.

A koncerteket stílszerűen a Debreceni Jazzegyüttes nyitotta meg. Az együttes játékában, talán azért is, mert a műfaj mindmáig egyetlen képviselője a városban, többféle hatást lehetett felfedezni. A zongora és a fúvósok játéka közel áll a hagyományos értelemben vett dzsessz­hez, míg a két gitár szerepeltetése a rock-zene befolyását jelzi. A dél-amerikai eredetű konga-dob ismét más hangzásvilágot jelentett. Így játékuknak tulajdonképpen arra kellett választ adni, hogy mennyire sikerül a különböző irányzatokat összebékítve egységes stílust találniuk. A péntek esti fellépésük alapján úgy tűnik, hogy ezek még nem álltak össze harmonikus egésszé, emellett rockzene hatása talán túl erősen jelentkezik, s ez a zenekar hangzását ol­dot­tabbá, könnyedebbé teszi.

Bár csak a második estén lépett fel, a Csík-együttes teljesítményének méltatása feltétlenül előre kívánkozik. Felállásuk is rendhagyó, hisz két kongát szerepeltettek a zongora és a dob mellett. A kongadobok feszesen ritmizált zenei hátteret biztosítanak Csík Gusztáv briliáns zongorajátékához, aki – s ez külön dicsérendő – nagyszerű technikai tudását csillogtatva is mindvégig megmaradt a kollektív játék keretei közt. Az együttes értékeinek leghatásosabb bizonyítéka mindenesetre a produkciójukat követő frenetikus siker volt.

A 14-ei hangverseny másik csúcspontját a Berkes – Jávori –Vukán trió intellektuális dzsesszt bemutató műsora jelentette. Az improvizatív részek és az együttes játékarányának szerencsés megválasztásával szerkezetileg és hangulatilag is igen jól megkomponált, egységes előadást nyújtottak.

A Szófiai Jazz Quintett az első este meglepetését okozta. Műsoruk akusztikus gitárszóló­val kezdődött, mely után fúvós hangszereik sokkal keményebb hangzást képviselő együttes játéka, és az ezt meg-megszakító kitűnő improvizációs részek hatalmas sikert arattak. Bár a gitár szerepeltetése stílusukat tekintve néha nem tűnt indokoltnak, a tudatosan, nagy gonddal megszerkesztett számaik és a tagok kiemelkedő hangszertudása a dzsessznapok egyik legjobb együttesévé avatta őket.

Pege Aladár együttese volt a fesztivál résztvevői között az egyetlen, amely a magyar nép­zenéből merítette produkciójának témáját. Kompozíciójuk hármas tagozódású: gyors, lassú és. ismét gyors népdal-variációból épült fel. Legsikerültebbnek az utolsó rész, a Dunáról fúj a szél feldolgozását éreztük, a középső dallam, az Elmegyek, elmegyek értelmezését vitatható­nak tartjuk. Szólórészeik, talán a fuvolát kivéve, nem bizonyultak igazán átütő erejűnek, így bár fellépésüket nagy várakozás előzte meg, a megszokottnál kisebb élményt nyújtott mű­so­ruk.

A kiemelkedő teljesítmények közé kívánkozik Kőszegi Imre együttesének előadása is. Kőszegi hangszertudása mellett osztrák bőgősük játéka aratott elismerést, kár, hogy a szóló­gitárnak nem biztosítottak nagyobb szerepet, ez minden bizonnyal tovább gazdagította volna műsoruk értékeit.

A Tomsits együttes produkciója is jó benyomást keltett. A kitűnő egyéni játékok mellett azonban a kollektív részek nem tudtak teljesen egységes hatást elérni. Ez abból adódott, hogy a trombita főleg a téma bemutatásánál és lezárásánál a többi hangszertől elütő hangzást kép­viselt.

Az általában modern dzsesszt játszó együttesek között Deák Tamás big bandja kissé avítt játékmódot reprezentált. A nagyzenekari stílus ma már egyre inkább a könnyűzenével határos, és jórészt teljesen elveszítette a dzsessz jellemző értékeit. A Deák együttes sem tudott e hang­zásvilágból fakadó elavultságon túllépni.

A Molnár-dixieland játéka csalódást okozott. Nem sikerült „elkapniuk" azt a feszes és lük­tető ritmust, ami mellett ez a fajta muzsika igazán élvezhető. Néhányszor szólóik is erőt­lennek és egysíkúnak bizonyultak, hírnevük alapján jobb teljesítményt vártunk tőlük.

A dzsessznapok értékelésénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a dzsessz lényegéből fakadóan ez a muzsika minden más zenei műfajnál jobban igényli a közönséggel való kontak­tus megteremtését. Egyik alapeleme ugyanis az improvizáció, ami a publikum jelenléte és ak­tív reagálása nélkül szinte elképzelhetetlen. A produkciók sikerét tehát a zenei elképzelések megvalósítása mellett a zenészek és a közönség kölcsönhatása is alapvetően befolyásolja. Ezt tekintve a dzsessznapok rendkívül sikeres rendezvénynek bizonyultak. A két est folyamán jó­részt olyan fiatalok töltötték meg a színházat, akik igazán várták a zenei élményt, és a produk­ciók többségénél ideális közönséget alkottak a zenészek számára. Különösen nagy ovációval fogadták a nívósabb zenei elképzeléseket valló együttesek játékát, igényelték a zenészek tu­dá­sát leginkább próbára tevő, a dzsesszben rejlő lehetőségeket magas szinten kihasználó ze­nét.

Mindez arra mutat, hogy kialakult Debrecenben egy dzsesszt szerető és értő közönség, a telt házak pedig arról győztek meg, hogy nincsenek is kevesen. Ez a tény valószínűleg ösz­tö­nözni fogja a dicséretes munkát végző rendezőket, hogy továbbra is törekedjenek a város dzsessz-zenei életének fejlesztésére. Úgy tűnik, hogy az immár harmadízben rendkívül si­ke­resnek bizonyult dzsessznapok akár nemzetközi fesztivállá is bővíthetők. A közönség részéről megérettek ehhez a feltételek.

(Társszerző: Szűcs József)

(Hajdú-bihari Napló, 1974)