Magyarország-kép az amerikai sajtóban (1998-2002)

 

A vezető amerikai lapok világszerte mértékadó forrásként, hivatkozási pontként szol­gál­nak, közléseik, véleményük az USA határain túlmutató hatást gyakorlolnak egyes orszá­gok megítélésére. Az alábbi áttekintés a fontosabb orgánumok 1998 ősze és 2002 tavasza közötti, magyar vonatkozású jelentéseit foglalja összel.

A Washington Times szerkesztősége

A napi rendszerességű sajtó­fi­gye­lésekből kirajzolódó kép előrevetíti, hogy az amerikai média részéről milyen megköze­lítésre számíthat Magyarország, hajobboldali kormány veszi kezébe irányítását. A „ne­gyedik hatalom” szereplőinek magatartását befolyásoló születési, világnézeti, gon­dol­kodásbeli, érdekeltségi meghatározottságok az eltelt tíz év alatt nem sokat változtak – amint azt a második Orbán-kormány tevékenységét minősítő újabb megnyilatkozások mutatják.

Kedvező fogadtatás

Az amerikai sajtó hagyományosan kevés teret szentel a külpolitikának, a tudósítások túl­nyo­mó többsége válságjelenségekről, konfliktusokról, erőszakról számol be. 1998 őszén az új magyar kormány, a közelgő NATO-tagság, az oroszországi és a koszovói válság miatt meg­élénkült az érdeklődés Magyarország iránt. Orbán Viktor októberi bemutatkozó látogatása kapcsán a Washington Post (WP) kommentárjában Kelet-Európa új sztárjainak nevezte Bal­czerovicz lengyel miniszterelnök-helyettest és a magyar miniszterelnököt. Nem minden orgá­num rendelkezett ilyen tájékozottsággal Kelet-Európáról: a CNBC televízió műsorvezetője oroszként mutatta be a Fehér Házba látogató magyar politikust.

Az időszak cikkei közül említést érdemel Donald Blinken korábbi budapesti amerikai nagykövet Üzenet Moszkvának című írása a WP-ban. A volt diplomata a politikai fejlődés és a nyugati befektetésekkel kapcsolatos magatartás tekintetében éles különbséget vont van Magyarország és Oroszország között. Míg ugyanis a rendszerváltozás óta a 10.2 milliós Magyarországra 20 millárd, addig a 150 milliós Oroszországba 8 milliárd dollár nyugati tőke irányult. A volt diplomata szerint az üzletemberek tanúsíthatják, hogy Magyarországon a jog uralkodik, a politikai rendszer és a társadalom intézményei (pl. a média) biztosítják, hogy megbízható és kiszámítható körülmények között tevékenykedjenek.

A WP „A bandák kedvelik Budapestet ­– A magyar főváros 200 bűnszövetkezet otthona” címmel közölt riportja a több tucat oroszul beszélő bandának otthont adó Budapestet a nemzetközi szervezett bűnözés elleni harc fő terepeként mutatta be. Mivel egyes bandáknak közvetlen kapcsolatuk volt az USA keleti partján működő szervezetekkel, felszámolásuk az Egyesült Államoknak is érdeke.

A Washington Times (WT) egész oldalas összeállításban foglalkozott a washingtoni holocaust kárpótlási konferenciával. Magyarországról olyan országként történik említés a cikkben, amelyik az amerikai kormányzat részéről felelős Stuart Eizenstat külügyi államtitkár szerint példaértékű programot valósít meg a kárpótlás terén. A lap kimutatást közölt a nácik által meggyilkolt európai zsidók számáról, Magyarország veszteségét 300 ezerben jelölve meg.

Történelmi események

1999 első felének történelmi jelentőségű eseményei (NATO-csatlakozás, NATO-csúcs), a kormány- és államfői látogatás, valamint a jugoszláviai háború tovább fokozták a Magyar­or­szág iránti amerikai érdeklődést. Megkockáztatható, hogy az 1956-os forradalom, illetve az 1990-es rendszerváltozás kivételével Magyarország neve sohasem jelent meg ilyen gyako­ri­sággal az amerikai médiában. A sajtó egyértelműen kedvező képet rajzolt hazánkról. A NATO-csúcs idején, amelyen friss tagként először vett részt Magyarország, több orgánum is foglalkozott velünk, külön említve a fiatal, lendületes miniszterelnököt.

A jugoszláviai háború kitörését követően nem volt hét, hogy valamelyik médium ne em­lítette volna hazánk nevét, időnként kitérve a felbukkanó revizionista nézetekre. A figyelmet keltő írások közé sorolható a New York Times-ban (NYT) Haraszti Miklósnak a vajdasági magyarok helyzetével pozitív kisebbségi megközelítésből foglalkozó írása, illetve Jeszenszky Géza nagykövetnek a WP-ban a balkáni rendezés új szempontjait felvető elem­zése.

A texasi Fort Worth Star-Telegramban (!) Selmeczi Gabriellának és képviselőtársainak a leendő amerikai nagykövet személyére vonatkozó levelét ismertető cikket leszámítva ez első félévben nem jelentek meg elmarasztaló írások a sajtóban. A hazai keltezésű riportok több­nyire az átlagembert szólaltatták meg, vagy kormányzati politikusokat idéztek. Az ellenzéki vélemények elvétve kaptak hangot.

Az év második felében a kiegyensúlyozott Magyarország-kép kettős irányba mozdult el. A gazdasági teljesítmény miatt javult az ország általános megítélése, a kelet-közép-európai országok között a legjobbnak, legígéretesebbnek minősült. Ugyanakkor megszaporodtak a jobbközép magyar kormánnyal szembeni kritikus írások. Két témakör tűnt fel hangsúlyosan. Az egyik a kormány és az un. szélsőjobb közötti különbség összemosásában, a nacionalista, antiszemita veszély hangoztatásában nyilvánult meg. A másik a cigányság helyzetének napi­renden tartását, a megoldatlan kérdések, a rasszizmus hangsúlyozását vetítette előre.

Az időszak legjelentősebb eseménye az 1989-es kelet-közép-európai események 10. év­fordulója volt. A Vasfüggöny lebontásához és a kommunizmus bukásához vezető folyamat meghatározó történései között helyet kapott a szeptember 10-iki magyar határnyitás is. Voltak lapok – Christian Science Monitor (CSM), Boston Globe (BG) –, amelyek vezércikkben méltatták a magyarok "nagyobb elismerést érdemlő, bátor tettét".

A belpolitikát illetően Jeszenszky Géza nagykövetnek a Pulitzer-kuratórium tényke­désével foglalkozó, itthon nagy vihart kiváltó magánlevelével foglalkozott ugyan a WP, a szerző azonban a kelet-európai átalakulás természetes velejárójának minősítette a hatalmi harcot, és sem a nagykövetről, sem az országról nem festett kedvezőtlen képet.

Az NBC Televízió vitaműsorba illesztett riportfilmben mutatta be a budapesti kommu­nista szoborparkot, ami a kommentár szerint azt jelzi, hogy a magyarok civilizált módon igye­keznek szembenézni múltjukkal.

A jobbközép pártok gdanski konferenciájáról kétszer is hírt adott a WT, amely az új politikusi nemzedék csillagának nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt.

A kelet-közép-európai országok gazdasági teljesítményét összehasonlító elemzésekben Magyarország a cseheket megelőzve a lengyelekkel az élen állt, sőt a gazdasági növekedés ütemét tekintve éllovassá lépett elő. A sajtóban egyértelmű volt a különbségtétel az átalakulás megannyi nehézségével küszködő kelet-európai országok és a sikerét elsősorban a közvetlen privatizációnak köszönhető Magyarország és Lengyelország között. A legkedvezőbb írást a Fortune Magazin közölte Magyarországról, amely váratlan gazdasági megújulásnak nevezte az eredményeket.

A krónikus témává vált bűnözés mindenekelőtt az orosz pénzmosással, a Budapesten tevékenykedő orosz maffiával összefüggésben kapott említést a sajtóban. A Washington Jewish Week (WJW) megírta, hogy az orosz maffia tagjainak döntő többsége zsidó szár­ma­zású, akiknek aktivitása hozzájárul az oroszországi antiszemitizmus erősödéséhez.

Az Amerikába települt magyar zsidók révén Magyarország neve gyakran szerepelt a saj­tóban. Az időszak nagy visszhangot kiváltó témája az un. aranyvonat sorsát vizsgáló bizottság jelentése volt, amivel vezető anyagként foglakozott csaknem minden vezető lap, nem Ma­gyar­országot, hanem a "zsákmányt" megdézsmáló amerikaiakat elmarasztalva. A NYT a nácik által hatalomra segített bábkormánynak nevezte a zsidóság deportálásában közreműködő ma­gyar kabinetet. Úgyszintén figyelmet keltett a Herzog-örökség vissza­szerzéséért Martha Nierenberg által indított per.

A kelet-európai cigányság sorsa, helyzete is visszatérő téma volt a sajtóban. A kérdést emberjogi szempontból megközelítő, olykor szembetűnő tájékozatlanságról árulkodó riportok kedvezőtlen képet rajzoltak Magyarországról.

Hideg, meleg

2000 első felében – elsősorban a NYT és a WP tudósításai révén – megsokasodtak a belpo­litikai témák: a korona áthelyezése, a médiakuratórium összetétele, az un. szélső­jobboldali veszély, az antiszemitizmus erősödése. (Utóbbiról egy Marlon Jordan nevű szerző írásának változatai a CSM-ben, a WJW-ben és a Radio Free Europe Newsline-on is megjelentek.)

Az év második félévében a média magatartását a politikai stabilitást és a gazdasági eredményeket elismerő kiegyensúlyozott tájékoztatási gyakorlat jellemezte. Az elektronikus média ritkán ejtett szót Magyarországról, kivéve az európai folyamatokra érzékenyen figyelő, az amerikai viszonyokat többnyire baloldali megközelítésben tálaló National Public Radiot, amely több negatív riportot közölt hazánkról.

A NYT év eleji vezető riportja kritikus hangú beszámolót közölt a magyar millen­ni­ummal kapcsolatos eseményekről, a korona áthelyezéséről, a kormánykoalíció pártjai közé sorolta a „szélsőjobboldali” MIÉP-et, és ironikusan képet festett Orbán Viktor kormányfőről. A lap két hónappal később Haraszti Miklós "Haider ráveti árnyékát Európa keleti részére" című írását közölte, amely amiatt bírálta az Orbán-kormányt, hogy együttműködik a hazai szélsőségekkel. A szerző szélsőjobboldali pártnak nevezve a MIÉP-et. 

A WT diplomáciai rovata "Magyarország megfeddése" címmel ismertette Peter Tufo amerikai nagykövet nyilatkozatát, amelyben növekvő türelmetlenségének ad hangot a kormányzatnak a média ellenőrzésére irányuló törekvései miatt. A cikk szerint a nagykövet erőteljes diplomácia nyelven figyelmeztette Orbán Viktor miniszterelnököt arra, hogy az új médiakuratórium egyoldalú, kormánypárti összetétele veszélyezteti a magyar demokrácia tekintélyét a térségben.  (Ismeretes: az ellenzék a MIÉP képviselőjét is a kormánypártokhoz sorolta.) A WP "Magyarország bírálatok kereszttüzében a sajtószabadság megsértése miatt" címmel foglalkozott a témával, megjegyezve, hogy a kormányt hazai és külföldi bírálatok érték a kuratóriumok összetétele, a rádiófrekvenciák elosztása, az újságírók múltjának átvilágítására és a sajtóreklamációk közlésére vonatkozó törekvései miatt. Egy héttel később a NYT rövid hírben tudósított a médiakontroll erősödéséről és a kuratórium egyoldalú össze­tételéről.

Az időszak legnagyobb érdeklődést és folyamatos médiafigyelmet kiváltó témája az utolsó hadifogoly, Toma András felfedezése és repatriálása volt. A megindító történet for­dulatairól folyamatosan beszámoltak a vezető napilapok. Toma személye a huszadik szá­zadi történelemnek kiszolgáltatott, védtelen kisember jelképeként jelent meg az amerikai köz­vélemény előtt.

2000 nyarán Göncz Árpád személyében először tett magyar államfő hivatalos látogatást az Egyesült Államokban. Clinton elnök a keveseknek kijáró állami vizit keretében fogadta a magyar politikust. A washingtoni és chicagói látogatás sajtója segített mérsékelni azt a hátrányt, amit a lengyel Szolidaritás mozgalom vezetője, Walesa, illetve a prágai bársonyos forradalom szóvivője, Hável elnök kedvező amerikai megítélésével szemben a kevésbé látványos, tárgyalásos átalakulás miatt Magyarországot érte.

A nyári olimpia vízilabda-közvetítéseinek kommentátorok felidézték az 1956-os játé­kokat, és nagyrabecsülésüket fejezték ki a magyar pólósok teljesítménye előtt. Az NBC 10 perces összeállítást készített, amelyet a Magyarország-USA mérkőzés és a magyar-orosz döntő előtt is bejátszottak. A kísérőszöveg a magyar nép bátorságát, hősiességét méltatta, a fölényes magyar győzelmet és a rákövetkező olimpiai bajnokságot úgy üdvözölte, mint a szovjet agresszió elleni parányi igazságtételt.

Európai összefüggések

Ebben az időben az egységesülő Európa problémái az amerikai média érdeklődésének hom­lokterében álltak. Az összehasonlító elemzések a volt szocialista országok közül Magyar­ország átalakulását egyértelműen sikeresnek, példamutatónak tartották. Vezető publicisták az eltelt évtized teljesítménye alapján Nyugat-Európához számították Magyarországot, Len­gyelországot és Csehországot.

A Chicago Tribune (CT) a jugoszláviai kibontakozás esélyeit elemezve megállapította, hogy a volt szovjet-tömbhöz tartozó országok ugyanazzal a feladattal szembesültek: a kom­munista diktatúrából piacgazdaságot – vagy ahogy egy magyar politikus megfogalmazta: halászléből halat – kellett létrehozniuk. A sikeresek – Lengyelország, Magyarország, Cseh­ország – mindig is Nyugat-Európához tartozónak érezték magukat, és gyorsan végrehajtották a NATO- és az EU-csatlakozás feltételéül szabott reformokat.

A WP a balkáni helyzetet elemezve Magyarországot példaként állította a térség országai elé. A Tito-korszakhoz képest a helyzet az ellenkezőjére fordult: akkor a jugoszlávok éltek jobban és szabadabban, a rendszerváltozás óta eltelt évtizedben azonban Magyarország a politikai stabilitás és a gazdasági fejlődés modellje lett. A sok magyar által történelmi igazságtalanságként elutasított trianoni szerződés megvetette az ország mai stabilitásának alapjait, az egységes, etnikailag homogén ország békében él önmagával és szomszédaival.

A WT ismertette a közép- és kelet-európai jobbközép pártok vezetőinek Bush leendő amerikai elnökhöz megválasztása alkalmából intézett levelét. A Budapesten tartott kon­fe­rencián résztvevő politikusok Bush „partnereiként” határozták meg magukat, és hitet tettek a szabad piac, illetve az Amerika és Európa közötti szabad kereskedelem mellett.

A WP kritikát közölt Arch Puddingtonnak a Szabad Európa Rádió történetét feldolgozó "A szabadság rádiója" c. könyvéről. A szerző kitér a SZER tevékenységének legellent­mondá­sosabb epizódjára, a magyar szabadságharccal ("felkeléssel") kapcsolatos magatartására. Puddington erről azt írja: a SZER feladata az volt, hogy a forradalom céljait tárgyszerű, kiegyensúlyozott tudósításokkal, támogassa, valósághűen számoljon be a Nyugat reakciójáról, és kerülje el, hogy az események részese legyen. A SZER azonban azt a hamis reményt táplálta, hogy Amerika beavatkozik az oldalukon az oroszok ellen.

A gazdasági eredményeket a több lap terjedelmes cikkekben, rendkívül elismerően mél­tatta. A LAT "Kelet-Európában a magyar gazdaság diktálja az ütemet" címmel terjedel­mes riportot közölt a magyar gazdaság helyzetéről, leszögezve, hogy a rendszerváltozás óta a térségben a magyar gazdaság bizonyult a legsikeresebbnek. Az idegen tőke kulcsszerepet játszott a technológiai fejlesztésben, a piacorientált vállalatvezetői magatartás kialakulásában és az állami vállalatok magánításának megkönnyítésében. Mindezek révén Magyarország a legelőnyösebb helyzetben várja felvételét az Európai Unióba.

A Business Week a Flextronics cég magyarországi befektetéseiről, illetve a cég közép-európai vezetőjéről, Humphrey W. Porterről közölt elemzést. Porter magyarországi sikere aláhúzza azt, hogy a volt kommunista térség egyes országai visszanyerik természetes helyüket a kontinens gazdaságának középpontjában. A magyar kormányok a rendszerváltozás kez­detétől támogatták a külföldi befektetéseket, ennek is köszönhető, hogy az ország újabban a külföldi vállalatok első számú közép-európai célpontjává vált.

A CSM "High-tech magyarok a Kelet Szilikon-völgyét építik" címmel közölt riportot az elektronikai ipar lendületes magyarországi fejlődéséről. A cikk a hagyományosan magas szín­vonalú matematikai és természettudományos képzésben látta a magyar tudósok és fejlesztők világszerte elismert szakértelmének forrását. A magyar és az amerikai mérnökök között nincs minőségi különbség, a bérek azonban az amerikainak a töredékét teszik ki. Magyarország előnye annyi az ugyancsak kitűnő képzést nyújtó Indiával szemben, hogy itt nagyobb a találmányok, fejlesztések jogbiztonsága.

A WP "Az olajszőkítések a magyar rendőrségen belüli  vizsgálathoz vezettek" című ri­portja 400 millió dollárra becsülte a posztkommunista tolvajok által zsebre vágott hasznot, amely lehetővé tette, hogy a bandák a szervezett bűnözés fejlettebb válfajaira – kábítószer, prostitúció, autólopás, pénzmosás – nyergeljenek át.

A WT egész oldalas összeállítást közölt Európa cigányairól. Az olaszországi riport a mintegy 6000 római roma helyzetét mutatta be. Az olasz főváros felszámolta a cigányok kezdetleges telepeit, és konténerszerű lakásokból álló negyedekben helyezte el a rászorulókat. A római cigányok többsége munkanélküliként tengeti napjait, lopásból, kéregetésből tartja el magát. Esetük a 22-es csapdája: mivel lopnak, senki, még a cigányok sem adnak nekik munkát, s mivel nem kapnak munkát, kénytelenek lopásból fenntartani magukat. Az AP budapesti tudósítója egy roma egyetemista esetének bemutatásával a tanulás révén kiemel­kedő fiatalok lehetőségeire világított rá. A fiatalember a magyarok és a cigányok részéről egyaránt hátrányos megkülönböztetésnek volt kitéve. A műveltség megszerzésében látja a cigányéletből való felemelkedés esélyét, de sorstársai nem mutatnak fogékonyságot példája iránt. A szerző rámutatott arra, hogy a felemelkedéshez szükség van a cigányság erőfe­szí­téseire is.

A zámolyi romák ügye a cigány-holocaust budapesti évfordulójáról tudósító AP-jelentés átvételével ugyan megjelent néhány lapban, a téma mégsem gyűrűzött be az amerikai sajtóba.

A karácsonyi napokban szinte minden vezető lapban téma volt a Raoul Wallenberg halálával kapcsolatos orosz nyilatkozat, amely beismeri, hogy a magyar zsidók ezreinek életét megmentő svéd diplomatát a szovjetek politikai okokból kivégezték.

Az elnök és a terror éve

Az amerikai sajtó fő témája a második évezred utolsó esztendejének a kampány és a választás, a harmadik évezred első évének az új elnök színre lépése és a hatalomváltás volt, a nem­zetközi kérdések csak a beiktatást követő hónapokban kerültek előtérbe.

Míg az elemzésekben a kormány megítélésébe kritikai elemek is vegyültek, nemzetközi összevetésben egyértelműen kedvező jelzők társultak hazánk nevéhez. Általánossá vált a né­zet, hogy Magyarország sikeresen vészelte át a rendszerváltozással járó megpróbáltatásokat, gazdasági eredményei és politikai stabilitása révén a térség éllovasa lett, az Európai Unióhoz történő csatlakozása csupán idő kérdése.

Négy lap is átvette az AP tudósítását arról, hogy több nyugati cég felszámolja és Kínába telepíti át magyarországi vállalatát. A cikk a fejleményt az életszínvonal, a munkabérek és a költségek emelkedésének tudja be. Az ország a posztkommunizmus alacsony bérű, alacsony képzettségű munkaerőre építő korszakát lezárva belépett a fejlett országok exkluzív klubjába.

Erőteljes bíráló hang két témában nyilvánult meg. Az egyik az un. szélsőjobboldal előretörésének veszélye, a MIÉP lehetséges jövőbeli kormányzati szerepe, a Fidesznek a szélsőséges politikai erőkhöz történő állítólagos közeledése. A másik a cigányokkal szemben alkalmazott diszkriminatív bánásmód – amelynek felszámolását a cikkek az Európai Uniós csatlakozás feltételeként állították be –, illetve a cigány rádió indulása. A befolyásos napi­lapokban (CT, San Francisco Chronicle /SFC/, CSM) megjelent írások érvrendszere a hazai belpolitika ellenzéki nézeteit közvetítette.

Ezzel párhuzamosan a sztereotíp megközelítéseket cáfoló fejlemények is tapasztalhatók voltak. A jobbközép kormányokkal hagyományosan nem rokonszenvező New York Times új közép-európai tudósítója, Steve Erlangen helyismeretről tanúskodó, tárgyilagos hangvételű írásokat publikált. Kényesnek látszó kérdéseket is feltevő interjút készített Orbán Viktorral, amely kedvező színben tüntette fel a miniszterelnököt.  

Az amerikai történelemben és pszichében drámai fordulatot hozó dátum, 2001. szep­tem­ber 11-e után az Egyesült Államok bel- és külpolitikájának középpontjába a terrorizmus elleni harc, a belbiztonság erősítése és az ország nemzetközi szerepvállalásának újraértelmezése került. A híradásokban többször feltűnt Magyarország, mint az Egyesült Államok mellett álló ország neve. Több cikk érintett menekültügyi kérdéseket, általában tárgyszerűen, illetve – az Amnesty International jelentése alapján – elmarasztalóan mutatva be a bevándorlók ma­gyar­országi helyzetét.

A kedvezménytörvénnyel három számottevő írás (Foreign Policy, CSM, NYT) fog­lalkozott. A soknemzetiségű Egyesült Államok elemzői számára nehézséget okozott a törvény értelmezése és értékelése. A kezdeményezés által indukált térségbeli feszültségre hivatkozva leginkább a NYT adott hangot fenntartásainak.

A két ország kapcsolatait megterhelő Gripen-vásárlás a kormányzati neheztelésekkel ellentétben a médiában nem csapódott le hátrányosan. Az egyetlen, beható írás (LAT) sokrétűen és tényszerűen mutatta be a döntés politikai, katonai és gazdasági vetületeit.

A Varsói Szerződés megszűnésének 10. évfordulójára emlékezve a NYT méltatóan szólt néhai Antall József miniszterelnöknek a szövetség feloszlásában játszott kezdeményező sze­repéről. A WT beszámolt arról, hogy Magyarország magas kitüntetésben részesítette George Bush volt amerikai elnököt.

„Fasiszta korszak szobrát állítják vissza Magyarországon” címmel a LAT az AP jelentése alapján hírt adott a Nagy-Magyarországot jelképező, Nagykanizsán 1934-ben felállított, majd a kommunizmus évei alatt eltávolított szobor visszahelyezéséről, amelyre a millenniumi ünnepségek keretében került sor.

     A CSM riportja romániai és budapesti példákkal a cigányság közép-kelet-európai helyzetét világította meg. Mint írta, a cigányoknak nemcsak mellőzöttségben és hátrányos megkülönböztetésben van részük, de politikai érdekképviseletük is megoldatlan. Az utóbbi években azonban a roma értelmiségiek új nemzedéke lépett a színre, akik büszkén vallják származásukat. A cikk végső kicsengése: a romáknak helyben, maguknak kell megoldaniuk problémáikat.

Választás előtt

A 2002-es választás közeledtével a magyar belpolitikáról, a pártviszonyokról, a parla­men­tarizmus működéséről több elemző cikk jelent meg, amelyekben felbukkantak a Fidesz és a MIÉP lehetséges közeledését, esetleges koalícióját kilátásba helyező feltételezések. Olyan vélemények is napvilágot láttak (WP, NYT), amelyek a jobbközép erőket és Orbán Viktor miniszterelnököt nacionalista, populista, szélsőséges politikai szereplőkként igyekeztek feltüntetni.

     Az amerikai Külügyminisztérium által ugyan elutasított és lényegtelennek minősített, de itthon nagy port kavart „Új NATO, régi értékek” című elemzésében Jackson Diehl, a WP kolumnistája megállapította, hogy az új tagországok egyikének miniszterelnöke az 1930-as évekbe való nacionalista témakört karolt fel, és hat évvel Magyarország felvétele után Orbán Viktor miniszterelnök mérgezővé vált a magyarok Lebensraum-járól való beszédével (a cikk az "élettér" szó német megfelelőjét használja). Bush elnök ezért nem fogadta Washingtonban. Az amerikai kormány azért szorít, hogy Magyarországon, ahol közelednek az áprilisi vá­lasztások, az Orbánnak kiosztott rendreutasítás az ellenzéki szocialisták javára billentse a voksolás kimenetelét. (Diehl 2010-ben hasonló alapállású bírálatot publikált lapjában a második Orbán-kormányról.)

A választások eredményéről minden vezető lap hírt adott, néhány orgánum (NYT, LAT) különtudósítója révén visszatérően, kiegyensúlyozottan foglalkozott az eseménnyel. A tudó­sítások a  történteket az előrejelzésekre rácáfoló meglepetésként értékelték, a magas részvételi arányt a magyarországi demokrácia érettségének minősítették, és alapjaiban változatlan ori­entációt jósoltak Magyarország külpolitikájában, nemzetközi szerep­vállalásában.

A Chicago Sun-Times-ban John O’Sullivan „Nem kell félni a magyar elnök politikájától” címmel meglepőnek minősítette a vereséget, hiszen Orbán alatt látványosabban virágzott Magyarország, mint bármely más közép- vagy kelet-európai ország: csatalakozott a NATO-hoz, és tevékeny részese volt a koszovói háborúnak. Úgy tűnt, a Fidesz megérdemli a győzelmet – ami az európai baloldalnak nagy fenyegetettséget jelentett, így az elsődleges cél Orbán leváltása lett. A Financial Times vádja Orbán és a szélsőjobb közeledéséről annak az európai hagyománynak a jegyében fogant, amely elfogadja, hogy a posztkommunista pártok többségi kormányzó pártok lehetnek, de a posztfasiszta, vagy csak simán „nacionalista” pártok csendes kissebségként sem tűrhetők el koalíciókban.

     A WT-ben Balint Vazsonyi megállapította, hogy miközben az európai sajtó folya­ma­tosan a magyar „szélsőjobbal” riogatott, a magyar szocialisták pedig a MIÉP és a Fidesz titkos tárgyalásaival ijesztgettek, a mumusnak kinevezett párt be sem került a parla­mentbe. Ma­gyarországnak el kellett tűrnie az antiszemitizmus vádját, holott a választóknak öt százaléka sem adta szavazatát a szélsőségesekre.

A WP Posztkommunista fordulat című vezércikke szerint, míg Nyugat-Európa a jobb felé hajolt, a kontinens keleti részében a hatalmat baloldaliak, köztük volt kommunisták vették át. Magyarországon a nemzeti programmal fellépő jobboldalt győzte le a bal. A lap szerint mind­ez kevésbé veszélyezteti a demokráciát, mint Le Pen előretörése Franciaországban.

Módszer, egyén, ítélet   

A bemutatott időszakban az amerikai politikai körök véleményét alapvetően három tényező befolyásolta. Az imponáló gazdasági teljesítmény meglepetést keltett, de igazolta a NATO-bővítés helyességét. Ugyancsak elismerést váltott ki a politikai stabilitás, ami a parlamentáris demokrácia magyarországi életképességét bizonyította. Orbán Viktor minisz­terelnök láto­gatásai, határozott fellépése szintén kedvezően befolyásolták a Magyarország-kép alakulását.

A közvéleményt döntően befolyásoló amerikai média rendkívül sokszínű: mindenféle alkotmányos politikai nézet utat talál magának benne. Az irányadó orgánumok többsége kétségtelenül baloldali, liberális beállítottságú, de a 90-es években népszerűvé vált közép­hullámú, telefonálós rádióműsorok erőteljes jobboldali nézeteket képviseltek. A politikai plu­ralizmus olykor egy lapon belül, a szerkesztőségi és a hírrovat között is megmutatkozik. Bár a dominanciák nyilvánvalóak, a lapok véleményrovatai rendszeresen helyet adnak ellentétes felfogású kommentároknak. A szerzők rendkívül felkészültek, az országos vagy a nemzetközi politikáról kifejtett nézeteik gyakran közvetlen kongresszusi vagy kormányzati forrásokra támaszkodnak.

A néhány nagy üzleti csoport tulajdonában álló amerikai lapok az ezredfordulón anyagi okok és a térség stabilizálódása miatt csökkentették Európába akkreditált tudósítóik számát. Az amerikai polgárok többsége így a két nagy hírügynökség, az AP és a Reuters beszá­molóiból értesül a magyarországi eseményekről. A tudósítók munkáját döntő módon ide­ológiai-szemléleti beállítottságuk és ennek megfelelően alakuló kapcsolatrendszerük hatá­rozza meg.  

Az elemzett időszakban a Magyarországra vonatkozó tárgyszerű vagy elismerő tu­dó­sításokon kívül egyes belpolitikai témák erőteljes kritikai megközelítésben kerültek terítékre. Az írások a vélemények ütköztetésével a tárgyilagosság benyomását kelthették a tájékozatlan olvasók szemében. A tendenciózusság a hangsúlyokban és abban volt tetten érhető, hogy a cikkek végszava többnyire a kormány magatartását bíráló ellenzéki vélemény lett. A téma­választás és az alkalmazott érvrendszer számos esetben a kormánnyal szemben álló hazai erők hatását mutatta. A bíráló cikkek szinte kivétel nélkül a kisebbik ellenzéki párthoz, az SZDSZ-hez tartozó politikusok és szakértők nyilatkozataira, véleményére épültek.

Nem hagyható említés nélkül, hogy a médián kívül időről időre politikai, gazdasági, il­letve turisztikai kiadványok is tesznek közzé értékeléseket a világ országairól. Ilyenek az emberi jogok, a vallásgyakorlás, a sajtószabadság, a menekültügy helyzetét elemző, a Külügy­minisztérium, az Amnesty International, a Freedom House, a Freedom Forum, a Committee to Protect Journalists és más szervezetek által készített jelentések. Ezek a legtöbb esetben amerikai forrásokra, a médiumok közléseire és helyi aktivisták véleményére támaszkodnak. Volt eset, hogy az egyik, idehaza gyakran idézett intézet Magyarországra vonatkozó fejezetét hazai ellenzéki párthoz, az SZDSZ-hez kötődő szerző írta.

Munkámból következően több lap szerkesztőségét személyesen is felkerestem.  A San Francisco Chronicle külpolitikai rovatának vezetőjével, Mark Abellel folytatott megbeszé­lésen szóba kerültek a lap egyik cikkében a Fidesz és a MIÉP közötti közeledésére vonatkozó állítások. (Az írás független szakértőként idézte Haraszti Miklóst, az SZDSZ parlamenti képviselőjét.) A rovatvezetőnek nem volt tudomása a rejtett összefüggésről, és ígéretet tett arra, hogy a külső szerzőtől nem közöl több magyar vonatkozású riportot. Ugyanakkor értésemre adta, hogy Magyarország történelmének megítélését illetően nem lehet eltekinteni a régióban élő, a Holocaust által érintett jelentős számú zsidóságtól.

A magyarországi ellenzéknek hivatkozási alapul szolgáló 2002. márciusi cikkét követően találkozót kezdeményeztem Jackson Diehllel is. A Washington Post véleményrovatának he­lyettes vezetője elmondta, hogy írásában nem a saját nézetének adott hangot, hanem a washingtoni kormányzat, illetve a kormányzathoz közel álló körök értékelését tolmácsolta. Személy szerint kedveli Magyarországot, az 1985-89 között Varsóban tudósítóként töltött évei alatt felüdülésként hatott rá, amikor a nélkülöző lengyel fővárosból a nyugatias Budapestre látogathatott, ahol kapcsolatba lépett a demokratikus ellenzékkel. Megítélése szerint az új Magyarország elkötelezte magát a nyugati értékek mellett, a szellemi életben és a médiában megnyilatkozó szélsőséges hang nem lép túl a verbalitás szintjén. Liberális gondolkodásúként azonban úgy látta, hogy bizonyos fejlemények aggodalomra adnak okot. Ezek közé sorolta az erősödő nacionalizmust, az antiszemitizmust, a kedvezménytörvényt, továbbá a Benes-dekrétumok felvetését. A nacionalista politika folytatása káros hatással lehet Magyarország nemzetközi megítélésére: a külföldi tőke idővel elfordul tőle, s az ország politikai-szellemi karanténba kerülhet – figyelmeztetett a Washington Post kolumnistája 2002-ben.

(Magyar Szemle, 2011. 5-6. szám)

http://magyarszemle.hu/cikk/20110706_magyarorszag_kep_az_amerikai_sajtob...