Erős János (A Vojtina Bábegyüttes előadása)
Bábfigurává változott hát Erős János, a népmesék hatalmas fizikumú, de kissé lusta és alulinformált hőse is.
A debreceni Kölcsey Művelődési Központ bábszínházában Illyés Gyula feldolgozását Szabó Tibor adaptálta bábkörnyezetbe, némi szerkezeti változtatással. Felfogásában, amit a hős ábrázata is kifejez, János ugyan erős, de legalább annyira együgyű is, hogy ne mondjuk, kissé ütődött. Csakhogy aki ennyire gügye, az aligha képes olyan fortélyokra és igazságtevő cselekedetekre, mint amit János a cselekmény szerint elkövet. Ez a dramaturgiai ellentmondás nehezíti, hogy a néző teljes vagy legalábbis fél szívvel János mellé álljon; s ez teszi, hogy a szerencsés befejezés, a fél ország és a királylány elnyerése szintén némiképp hihetetlen és suta megoldásként hat János Háryéval vetekedő kalandjainak sorában.
Szerencsére, ha megbillen is, alapjaiban nem borul fel a hagyományos népmeséi szerkezet, az igazság diadalmaskodásának rögös, de végül sikerrel járó folyamata. Igaz, segít ebben a más meséken edzett nézői érzék is, amely az első pillanattól fogva tudja, ki mellé kell állnia, kinek a győzelmére lehet számítania. Így mondhatjuk, hogy e dramaturgiai ingadozás, no meg a gyerekek számára alighanem érthetetlen pajzán epizód ellenére kellemes előadást hozott létre a Vojtina együttes. Törekvéseiben, kiállításában figyelemre méltó produkciót, amelyben a csoport fejlődésének jelei is fellelhetők.
Ha nem is új, de mindenesetre hatásos a keretjáték, a „vándortrupp” megérkezése és átváltozása bábokká. Ez a kettősség, az élő emberek és a bábok együttes jelenléte játékosabbá teszi az előadást és ötletesen oldja meg a narrátori szerep betöltését is. Tetszetősek, szépen rajzoltak, kontrasztos hátteret biztosítóak a szellemesen mozgatható díszletek (a bábokkal együtt Kistamás Erzsébet és Imre István m. v. munkái). Az együttes komplex szándékait jelzi a világítási effektusok használata is. Előadásmódjukban sikerült lefaragniuk korábban sokszor indokolatlan harsányságukból, és kevesebbszer élnek az olcsóbb humorforrások kínálta gegekkel is. Gyerek- szemet bántó hiba nincs az előadásban; az már egy magasabb művészi minőség követelményének kérdése, hogy egyes jelenetek elmélyültebb játéktechnikai kidolgozást is megkívántak volna (például a harc vagy a kútba ejtés). A cselekmény gördülékenyen halad, ébren tartja és mozgósítja a figyelmet, a váltások többnyire zökkenőmentesek. Kifejező a bábok mozgatása is (bár méretük lehetne valamivel nagyobb); s ezúttal nem érezni annak hátrányait, hogy a csoport mindössze négytagú: alkalmanként seregnyi alak nyüzsög a paraván fölött.
Méltánylandó a Vojtinának az a törekvése, hogy gyerekeknek és szülőknek egyaránt élvezhető, tartalmas bábelőadásokat igyekszik létrehozni. Az itt alkalmazott kikapós epizód azonban nem tűnik a legszerencsésebb útnak, mert két légy helyett egyet sem talál el igazán. Célszerűbbnek látszik az Állami Bábszínház példáját követve olyan darabokat műsorra tűzni (mint a Fából faragott királyfi vagy a Petruska), amelyek meseszerűek ugyan, de rejtett, áttételes mondanivalót is hordoznak. Igaz, az ilyen vállalkozás ma még alighanem meghaladja a csoport erejét, de művészi minőségében, gondolati igényességében mindenképpen követésre alkalmas utat jelez.
(Hajdú-bihari Napló, 1985)