Erős János (A Vojtina Bábegyüttes előadása)

 

Bábfigurává változott hát Erős János, a népmesék hatalmas fizikumú, de kissé lusta és alul­informált hőse is.

A debreceni Kölcsey Művelődési Központ bábszínházában Illyés Gyula feldolgozását Szabó Tibor adaptálta báb­környezetbe, némi szerkezeti változtatással. Felfogásában, amit a hős ábrázata is ki­fejez, János ugyan erős, de legalább annyira egy­ügyű is, hogy ne mondjuk, kissé ütődött. Csakhogy aki ennyire gügye, az aligha képes olyan fortélyokra és igazságtevő csele­kedetekre, mint amit János a cselek­mény szerint elkövet. Ez a dramaturgiai ellentmondás ne­hezíti, hogy a néző teljes vagy legalábbis fél szívvel János mellé álljon; s ez te­szi, hogy a sze­rencsés befe­jezés, a fél ország és a ki­rálylány elnyerése szintén némiképp hihetetlen és suta megoldásként hat János Háryéval vetekedő kaland­jainak sorában.

Szerencsére, ha megbillen is, alapjaiban nem borul fel a hagyományos népmeséi szerkezet, az igazság diadal­maskodásának rögös, de vé­gül sikerrel járó folyamata. Igaz, segít ebben a más me­séken edzett nézői érzék is, amely az első pillanattól fogva tudja, ki mellé kell állnia, kinek a győzelmére lehet számítania. Így mond­hatjuk, hogy e dramaturgiai ingadozás, no meg a gye­rekek számára alighanem érthetetlen pajzán epizód ellenére kellemes előadást hozott létre a Vojtina együt­tes. Törekvéseiben, kiállítá­sában figyelemre méltó pro­dukciót, amelyben a cso­port fejlődésének jelei is fellelhe­tők.

Ha nem is új, de minden­esetre hatásos a keretjáték, a „vándortrupp” megérkezése és át­vál­tozása bábokká. Ez a kettősség, az élő emberek és a bábok együttes jelenléte játékosabbá teszi az elő­adást és ötletesen oldja meg a narrátori szerep betöltését is. Tetszetősek, szépen raj­zoltak, kontrasztos hátteret biztosítóak a szellemesen mozgatható díszletek (a bá­bokkal együtt Kis­tamás Er­zsébet és Imre István m. v. munkái). Az együttes komp­lex szándékait jelzi a világí­tási effektusok használata is. Előadásmódjukban sikerült lefaragniuk korábban sok­szor indokolatlan harsányságukból, és kevesebbszer élnek az olcsóbb humorforrások kínálta gegekkel is. Gyerek- szemet bántó hiba nincs az előadásban; az már egy ma­gasabb művészi minőség kö­vetel­mé­nyének kérdése, hogy egyes jelenetek elmélyültebb játéktechnikai kidolgozást is megkívántak volna (például a harc vagy a kútba ejtés). A cselekmény gördülékenyen halad, ébren tartja és moz­gósítja a figyelmet, a váltá­sok többnyire zökkenőmen­tesek. Kifejező a bábok mozgatása is (bár méretük lehetne valamivel nagyobb); s ezúttal nem érezni annak hátrányait, hogy a csoport mindössze négytagú: alkalmanként seregnyi alak nyü­zsög a paraván fölött.

Méltánylandó a Vojtinának az a törekvése, hogy gyerekeknek és szülőknek egyaránt élvezhető, tartal­mas bábelőadásokat igyek­szik létrehozni. Az itt alkal­mazott kikapós epizód azon­ban nem tűnik a legszeren­csésebb útnak, mert két légy helyett egyet sem talál el igazán. Célszerűbbnek lát­szik az Állami Bábszínház példáját követve olyan dara­bokat műsorra tűzni (mint a Fából faragott királyfi vagy a Petruska), amelyek mese­szerűek ugyan, de rejtett, áttételes mondanivalót is hordoznak. Igaz, az ilyen vállalkozás ma még aligha­nem meghaladja a csoport erejét, de művészi minősé­gében, gondolati igényessé­gében mindenképpen köve­tésre alkalmas utat jelez.

(Hajdú-bihari Napló, 1985)