25 és 50 (Kertész Gyula évfordulói)
Két szám, két időpont: Kertész Gyula érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház operarendezője most ötvenéves, és huszonöt évvel ezelőtt kezdte pályáját.
Pénteken este a Kölcsey Művelődési Központ színháztermében ennek a jubileumnak is szólt a közönség tapsa, amikor a Fidelio bemutató előadásának záró akkordját követően a színpadra sereglettek a produkció résztvevői. És Kertész Gyula most is a rá jellemző szerénységgel fogadta a köszöntést, mint minden bemutató után, amikor az íratlan szabályok a rendezőt is a függöny elé szólítják.
Tartalmas életutat vehet számba az emlékezés, amikor a huszonöt év eseményeit kívánja felidézni. A negyedszázadból tizenhét esztendő a Csokonai Színházhoz köti Kertész Gyulát, helyénvaló hát az egyébként elkoptatottnak tűnő szóhasználat: neve összeforrott a debreceni operával, működése egybeesett az operakultúra meghonosodásának, a társulat megszilárdításának és a sajátos profil kialakításának éveivel. Ő az operarendező Debrecenben, tehát meghatározó szerepe volt és van abban, hogy a tagozat a magyar operajátszás szilárd bástyájává, előretolt egységévé vált ezen a tájon.
A tényszerű adatok egyenes ívű pálya pilléreit jelölik. Kertész Gyula Hatvanban született, 1951-56 között végezte tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operarendező szakán. Mestere Oláh Gusztáv volt, akit Nádasdy Kálmán mellett mindmáig legnagyobb példaképének tekint. Államvizsgára Mozart Dón Juanját rendezte meg a szegedi Nemzeti Színházban. A diploma elnyerése után négy év következett Szegeden, négy Budapesten az Operaházban, majd 1964-ben Debrecenbe szerződött, s itt telepedett le. Vendégrendezőként már 1983 decemberében bemutatkozott a Bohémélet színpadra állításával, első „igazi" debreceni rendezése azonban Poldini Ede Farsangi lakodalom című vígoperája volt.
A negyedszázad alatt Kertész Gyula mintegy hetven operát vitt színre, köztük az operairodalom olyan remekeit, mint a Tannhäuser, a Hunyadi László, a Carmen, a Pillangókisasszony, A trubadúr, a Hovanscsina, a Don Carlos. Mi jellemzi rendezői ars poeticáját? Ha egy mondatba akarnánk foglalni: a muzikalitás és a vizualitás összhangjának megteremtése. Szinte alázattal közelit a művekhez, arra törekszik, hogy a bennük rejlő értékeket a maguk teljességében kibontakoztassa. Mint vallja, az opera komplex műfaj, amelyben primátus a zenét illeti, s a rendezőnek is ebből kell kiindulnia. Kertész a szép hang szerelmese, de úgy tartja, hogy a korszerű operajátszás az előadói készségeket ugyanúgy igényli, mint a tökéletes hangzást.
Rendezés közben nem az vezérli, hogy újabb és újabb eszközökkel hökkentse meg a hallgatóságot, a nézőket. Ha úgy tetszik , az operarendezés hagyományos útjait követi – amennyiben hagyományon a zenei folyamatok és a látvány egységének kívánalmát, az értékek tiszteletét értjük. Kertész Gyula rendezői felfogása így találkozott a színház vezetőségének azzal a felismerésével, hogy Debrecenben és környékén csak úgy lehet hosszabb távra megvetni az operakultúra alapjait, ha vonzó, népszerű, aránylag könnyen befogadható műveket tűznek műsorra a lehető legjobb előadásban – miként 1967-ben, az operatársulat fennállásának huszadik évfordulóján a színház akkori igazgatója megfogalmazta. E törekvés jegyében kerültek aztán a repertoárra olyan kikezdhetetlen értékű remekművek – például a Verdi-sorozat –, amelyek nimbusza, párosulva az előadások minőségével, hozzájárult ahhoz, hogy kialakuljon az opera törzsközönsége, s az operatagozat kivívja az őt megillető helyet a város szellemi életében.
Nemcsak művészi, hanem emberi kvalitásai is hozzájárultak ahhoz, hogy Kertész Gyula a magyar operajátszás megbecsült egyéniségévé, Debrecen művésztársadalmának vezető személyiségévé válhatott. Nyitottsága, érzékenysége, szellemi frissessége, átfogó érdeklődése, magával ragadó lelkesedése inspirálóan hat környezetére; jelenlétében az embert a rendkívüliség érzése érinti meg.
Kettős jubileumán mi is köszöntjük Kertész Gyulát, s azt kívánjuk neki, hogy kedvben és szellemben évről évre megújulva, még sok, az eddigieknél is sikeresebb operaelőadással ajándékozza meg közönségét.
(Hajdú-bihari Napló, 1981)