Fészek
Megnyílt a Fészek Klub Debrecenben: a Csokonai Színház felújított, kibővített klubjának ünnepélyes avatásán az igazgató bejelentette, hogy a terem ajtaját kitárják a társművészetek városban élő képviselői előtt, körükbe hívják a festőket, fotósokat, írókat, zenészeket, kritikusokat stb.
Nem lehet eléggé méltányolni ezt a gesztust. Miként Debrecen művészéletét sem lehet eléggé árnyalt szavakkal jellemezni.
Olyan ugyanis nincs.
Művészek még csak akadnak: vannak írók, festők, fotósok stb. De a művészéletet hiába keressük Debrecenben. Elhalt, mint Hortobágyon a furulyaszó.
Kezdeményezések persze történtek. Volt Debreceni Kör, vannak művészeti szövetségek. Ezek a kezdeményezések vagy elbürokratizálódtak, vagy kocsmajelleget öltöttek. Az Aczél-korszak szociál-liberális gyakorlata nem kedvezett a spontán tömörüléseknek, a művészi műhelyek kialakulásának. Összejárni, társalogni, művészeti és esztétikai kérdésekről humánus körülmények között eszmét cserélni? Ismerkedni, vitázni, netán játszani? Művészeknek művészekkel randevúzni?
Nem erről szólt itt az élet az utóbbi évtizedekben. Személyes érdekek, egzisztenciális szempontok, kicsinyes megfontolások szabdalták szét a „művészvilágot", a riválisok egy kanál vízben megfojtották volna egymást.
Addig, amíg teljesen fel nem számolódik a paternalista kulturális irányítási módszer, amíg a hatalmi ráolvasás helyett nem a valós képességek és teljesítmények formálják a művészvilág belső értékrendjét és viszonyait, aligha lehet arra számítani, hogy a régi, legendás művészélet újra feltámadjon Debrecenben.
A Csokonai Színház gesztusa ettől függetlenül üdvözlendő: a váltás, a nyitás szándéka nyilvánul meg benne. Az első lépés megtétetett: Fészek már van Debrecenben.
(ÚTON, 1989)