A zene világot hordoz
Szabados György és Turi Gábor levelezése
A zeneszerző-zongoraművész és a vidéki jazzklubvezető kapcsolata meghívásokkal kezdődött, és baráti viszonnyá érett. A muzsikus Szabados György (1939-2011), a magyar avantgárd jazz úttörője, a fiatal, jazzről is publikáló debreceni újságíró pedig e sorok szerzője volt. Hosszú évekig elsősorban levelezés útján érintkeztünk. A küldemények többsége megőrződött, ez tette lehetővé a modern magyar jazz történetéhez új adalékokkal szolgáló szemelvények közreadását. – 1. rész
A viszonyhoz: Amikor a jazz-zenével egyetemistaként az 1970-es évek közepén megismerkedtem, már híre volt Szabados Györgynek. Én a jazz világával azonosultam, míg ő, jóllehet a jazzt a huszadik század legfontosabb zenei jelenségének nevezte, nem jazz-zenészként, hanem muzsikusként tételezte magát. Pályáját írásokban is megkülönböztetett figyelemmel kísértem. Volt idő, amikor zenéjében hangsúlyossá váltak a nem jazz-elemek, ez magyarázza 1987-ben az „átlépted a jazz határvonalát” és a „birkóztam veled” megjegyzéseimet, miközben a személye iránti elkötelezettségem és tiszteletem változatlan maradt.
A szöveghez: a rapszodikusan keletkezett, utóbb a telefonbeszélgetések és a személyes találkozások miatt megritkult leveleket időrendben közöljük. Egy-kettő csak évszám és tartalom alapján volt beazonosítható. A halála előtt Kossuth-díjjal elismert Szabados lendületes kézírással vetette papírra sorait, gyakran aláhúzásokkal nyomatékosította mondandóját. Az általa kiemelt szavakat itt dőlt betűvel jelöljük, a szöveg értelmezéséhez szükségesnek tartott információkat, magyarázatokat [szögletes zárójelben] az adott részbe illesztettük. A jelzésértékű megszólításokat és elköszönéseket változatlanul hagytuk.
1978
Február 11.
Kedves Barátunk!
Örömmel értesítjük arról, hogy a debreceni jazzklub március 2-től újjászervezett formában megkezdi működését. Ebben Önnek is szerepet szántunk. Megkérnénk arra, hogy a klub záró foglalkozásán, június 22-én ifj. Horváth Lajossal adjon rövid koncertet, majd beszéljen művészetéről. Amennyiben ez az időpont nem felelne meg, akkor április 13-án vagy május 25-én is szívesen látjuk.
Válaszát várva, üdvözlettel,
Turi Gábor
Február 28.
Kedves Turi Gábor!
Köszönöm felkérő levelét, s miután a három javasolt időpontot megfontoltam, a május 25-iki koncert mellett vagyok. Június 22-e – véleményem szerint – agymozgató muzsikára már nem alkalmas, április 13-a pedig nekem nem kedvező. Egy dologhoz: aznapi, tehát a legfrissebb zongorahangoláshoz feltétlenül ragaszkodom.
Válaszát várva sokszor üdvözlöm,
Szabados György
Március 7.
Tisztelt Szabados György!
Május 25-ike természetesen nekünk is megfelel. A dzsesszklub programja tulajdonképpen két részből áll: élő hangversenyekből a Pódium teremben (havonta egyszer) és úgynevezett foglalkozásokból a zenei könyvtárban (minden második csütörtökön). Mi a zenei könyvtárba szeretnénk meghívni Önt, ahol általában zenével illusztrált előadások hangzanak el stílusokról, előadókról. Beszélhetne esetleg a free dzsesszről, saját pályafutásáról, és emellett zongorázna is. A baj az, hogy mindössze egy normál pianínó áll rendelkezésünkre. Az aznapi hangolást biztosítjuk.
Üdvözlettel,
Turi Gábor
Május 22.
Tisztelt Szabados György!
A táviratot időben megkaptam. Szép részvételre számítunk, s remélem, Ön is kedvező benyomásokkal távozhat Debrecenből. Ha gondolja, vállaszhatjuk a kérdés-felelet formát, amit az eddigi gyakorlatnak megfelelően én vezetnék. Ha jobban szereti az önálló előadásmódot, úgy is jó. Viszonylag ritkán üdvözölhetjük városunkban, ezért nagyon örülnénk, ha itt tudna aludni. Van néhány jó emberünk, akik komolyabban érdekelődnek a modern (free) jazz iránt, s akik az előadás után nagyon szívesen elbeszélgetnének önnel. Emellett én is szeretnék egy riportot készíteni (ha másból nem, az előadás anyagából), ezért kérem, ha van, hozzon magával egy fényképet is. Akármelyikünknél aludhat.
Üdvözlettel,
Turi Gábor
1979
Augusztus16.
Kedves Gyuri,
Csak most lett kész a tavaly felvett beszélgetés anyaga. Kérésedhez híven tanulmányozásra megküldöm. Valami hiányérzetem van, talán arra kellene még választ adni, hogy a legutóbbi időkben mivel kísérletezel. Az a tervem, hogy ez a beszélgetés része lenne egy „triptichonnak”, amely a pop (Demjén Ferenc), a dal (Cseh Tamás) a jazz (Te), tehát a hivatalosan elismert zenéken kívüli vonulatokról, egyfajta nonkonformista magatartásmodellről vallana. A megjelenés helyéül pedig vagy az Alföldet, vagy a Mozgó Világot, vagy a Valóságot szeretném. A Te anyagod egy része – a szakmai jellegűre gondolok – Gonda János kérésére a zeneművészek szövetsége Jazz Tájékoztatójában is helyet kapna.
Ezenkívül a jazzklub nevében meghívlak fellépésre. Talán szólóban Gondával egy este, talán együttes előtt akár szólóban, akár duóban, de az is elképzelhető, hogy együtteseddel jönnél, és akkor Gonda játszana előttetek.
Üdvözlettel,
Turi Gábor
Szeptember 14.
Kedves Gábor!
Itt küldöm a javított anyagot. Hosszasan vajúdtam vele, mert nekem is hiányérzetem támadt.
A nonkonformizmussal kapcsolatban nekem különvéleményem van, és miután ez talán befolyásolja elképzelésedet, leírom. Röviden: a szó, a fogalom maga progresszív tartalmú, a benne, az általa jelzett szellemi magatartás és következményes viszonyulás világos. Mára azonban kapott egy némileg rosszhiszemű „gellert”; a bőröltözékes, sőt, a mocsok elvű grupp-mozgalmak által, hiszen ezek is és ezzel kapcsolatban is gyakran emlegetik.
Ezen a fogalom-jelzőn tehát én mást; minőséget is értek – minősíthetetlenséget, nemtelen rombolást nem. Attól messze elhatárolom maga. S nem szeretném, hogyha akaratlanul is odasodródnék!
Most nem akarom részletesen kifejteni a konformizmusról, a rendről és egyéb, a dologgal szoros kapcsolatban lévő kérdésekről kialakult sajátos véleményemet – bevallom: sok tekintetben Németh Lászlóval értek egyet! –, de hangsúlyozni szeretném a fogalom meggyengülését, manipulálódottságát, a színvonal apályos voltát.
A fellépéssel kapcsolatban. Most legszívesebben egyedül játszanék akár egy félidőt, akár egy teljes estet, koncertszerűen.
Sokszor üdvözöllek,
Szabados György
Október 1.
Kedves Gyuri,
Szeretettel köszöntelek a zenei világnapon. Küldeményed megkaptam, javításaiddal együtt átgépeltem, és elküldtem a Valóságnak. Sükösd Mihály szerkesztőt érdekelte a téma.
A fellépésről: december 10-én, hétfőn várnánk, koncertre, klubszerű keretek közt. A helyszín most az új művelődési központ. Előbb zongoráznál, majd műhelyegyütteseddel játszanál. Ha az időpont nem jó, akkor lehet december 17. vagy november 26. is.
Üdvözlettel,
Turi Gábor
Október 26.
Kedves Gábor!
Tekintettel arra, hogy december 10-e nekem semmiképpen sem jó, megpróbáltam a Műhely tagjaival egyeztetni a december 17-ét. A legkülönböző sors-bonyodalmak miatt azonban ez most oly nehéz diónak, olyan lassan keresztülvihetőnek bizonyult, hogy inkább egy hagyományos trió mellett döntöttem végül, hogy a változatosság igényét is kielégítsem. Aztán kiderült, hogy a trió (Vajda, Faragó) sem összehozható, mert a hétfői napok Vajdának „örökre” foglaltak. Maradok tehát én egyedül, ám az időközben megkapott műsor előzetes szerint ez is „borul”. Így: egyedül, a fenti dátumot kivéve bármely más napot vállalni tudok. Ellenkező esetben a koncert tavaszra marad. Trióban esetleg más napon dolgozhatnánk, ha érdekel benneteket. A Műhelyre szeretném, ha kissé később térünk csak vissza.
Köszönöm fáradozásodat, kérem elnézésedet. Kíváncsi vagyok a Valóságra. A kefelevonatot egyeztessük.
Üdvözöl:
Szabados Gy.
November 12.
Kedves Gyuri,
Sajnáljuk, hogy nem jön össze a zenekar. Téged ettől függetlenül szívesen látunk november 26-án 18-tól. Nem nyilvános szólókoncert lenne akkor, hanem klubjellegű játék, persze komolyan, körülbelül 80 ember előtt, mintegy órányi időtartamban. Aztán beszélgethetünk a kívánság szerint. Zongora van, nem Steinway, de jó. Mindenképpen számítunk rád, és remélem, hogy jövőre nagyobb apparátussal, mondjuk a Kossuth egyetemen tarthatunk „kihelyezett” koncertet. Az este más programok is lesznek, például szavalat beatköltők verseiből. Itt küldök egy tervezetet, ami mára teljesen felborult. Te Kiss Imre [a Magyar Rádió jazz-szerkesztője] helyére kerülsz így. Biztosan Te is úgy gondolod, hogy nagy megtiszteltetés számodra. Az idézőjelet nem tettem ki.
Két hete Gonda volt itt, elolvasta a veled készített interjút, és rendkívüli módon nagyra értékelte. Felajánlotta, hogy közben jár a megjelentetésben, ha szükséges.
Üdvözlettel,
Turi Gábor
1980
Május 4.
Kedves Gábor!
Amint látod, ha a kissé késve is, de nem felejtem el megköszönni fáradozásodat a Valóság-béli interjú körül. [Párhuzamos életrajzok címmel a folyóirat 1980 februári száma közölte.] Két hónap után visszatekintve még mindig hihetetlennek tűnik a megjelenése nekem is, miként mindazoknak, akik a tetszésüket jelezték. S ilyenek sokan voltak, ám olyanok is, akikből azóta is valami dermesztő hallgatás árad felém, amit én – mint nyíltam meg nem nevezhetőt – a magyarságról mondottak nemtetszésének vélek. Ezt erősíti az a tapasztalatom, hogy bizonyos ellendrukker fasisztoid körökben már kimondani sem ajánlatos ezt a szót, nemhogy vallani és egy progresszivitás (lásd 1848/1956) fémjelévé tenni.
Mi van veled, mi újság Debrecenben? Ha Pesten jársz és időd engedi, keress fel.
Baráti üdvözlettel:
Sz. Gyurka
Június 9.
Kedves Gyuri,
Ha a közlés segített valamit, annak örülök, de a fagyos áramlatokról csak azt tudom mondani, hogy ne aggasszanak. Mint arról értesültem, Nagykanizsán nagy sikered volt, tehát a közönség veled van, s ez erős bázis. Újból célba kellene venni a hanglemezgyárat.
Támadt egy ötletem. A körülbelül négy éve megjelent Keresem a szót című kötet mintájára, amelyben egy sereg popzenésszel készített interjúköteg kapott helyet, lehetne talán egy hasonlót összeállítani jazz-zenészekkel. Tudom, neked elég rossz véleményed van a magyar jazzről, de úgy gondolom, hogy minden publicitás, még ha átmenetileg értéktelenségeknek teremtés is fórumot, hosszabb távon hasznára válhat a műfajnak. Éppen ezért szeretném segítségedet tanácsaidat kérni az ügyben: kitől mit érdemes kérdezni, milyen témákat szükséges boncolni, egyes emberektől mire lehet számítani.
Én a következő embereket vélem megkérdezendőknek (+ -): Benkó, Kovács Gyula, Kőszegi, Csík, Szabados, Tomsits, Babos, Szakcsi, Pege, Vukán, Berkes, Deseő, Gonda, Dés, Kiss Ernő, Deák Tamás, Regős, Friedrich, Vajda, Beamter Bubi, Kertész Kornél, Kovács Andor.
Szeretném, ha az egészből kibontakozna bizonyos történetiség, és többek között szó kellene, hogy essen a szervezeti életről, a fórumokról, a sajtóról, a képzésről, a közönségről, a zenei törekvésekről, a felvevőpiacról, a kiválasztódásról, a nemzetközi viszonyokról stb.
Szervusz,
Gábor
Augusztus 23.
Kedves Gábor!
Újra átnéztem „ötletedet”, érdekes lehetne, de aggaszt is a dolog, főleg a várható színvonal miatt. Tudod, úgy vagyok minden írással – és elsősorban ilyen „megnyilatkoztatással” – szinte, mint egy műgyűjtő: csak a valóban ritka értékekre megy, arra licitál, arra harap – hát magam is ódzkodom már (Isten bocsássa meg!) minden közhelyes divat-dumától, olyan emberek szószaporításáról, akiknek egyetlen valódi indíték oldja meg a nyelvüket: a kíméletlen közöny és a gyűlölködés monoton sinusgörbéje. Interjút készíteni persze egy ilyennel is lehet – a változatosság kedvéért. De csak azért.
Szóval lehetne egy ilyen kötetet csinálni magyar muzsikusokkal, de ha én akarnám (mint ahogy nem akarom, mert nem ez a dolgom), olyan közép-kelet-európai muzsikusokkal, szerzőkkel, kritikusokkal stb. tenném – közöttük persze magyarokkal is –, akik érezhetően egy itteni sors- és kultúrkörnek a megszólaltatói, akár „csak” ösztönösen (de jellemzően), akár tudatosan is. Mert a magyar zenei- és jazzélet csak akkor kap tükröt minőséggel a kezébe, és akkor fog látni, meglátni valamit is igazán erről az egészről, ha nem – bocsánat a hasonlatért – a saját dombjukon kakassá tett kappanok önös rikácsolásai szólnak csupán a szemétdombtól kilátástalan mindenevőknek.
A történetiséget (nagyon fontos!), a zenei szakavatottságot stb. stb. egy bizonyos maximalista igény nem nélkülözheti, és az ilyen dolgokban nincsen helye a „nem akarok nagyon maximalista lenni” ismert és ideológiai taktikára inkább valló felfogásnak. Tehát maximalistának kell lenni, itt az ideje, mert lassan már minden „bediszkózik”, holott itt végtelenül lényeges dolgokról van szó, itt lényeges dolgok történhetnek vagy nem történhetnek, esetleg éppen mi miattunk – és megy az élet!
A kiválasztást (kiválasztódást) tehát elsősorban mindjárt a koncepciónál kell kezdeni, melynek már eleve jobbnak, különbnek, magasabb rendűnek kell lennie annál, ami van, amiről éppen szólni kíván, hogy a megvalósulás is, akár egyfajta kordokumentum, színvonalában fölébe csapjon. A koncepció pedig megvan, a koncepció kritikai: egy protestáló, egzisztenciális művészet megfelel-e hivatásának?!
Szerintem nálunk nem felel meg, és erről kár kérdezgetni bárkit is. Azt hinnék, hogy Kambodzsából jöttél mint menekült, akit becsavart Pol Pot rendszere.
Hát, ez a véleményem. A siker és a pénz ellenében (egyik se sok ugyan, de annál kétségbeejtőbb!) nem fogamzóképes ajánlat ez. Aztán meg: még egy kis bátorság is kéne hozzá! Kevéske igaz-beszéd! Folytassam? Egy külföldi – nem mert a szemünkben az – már másként teszi, egy kérdező külföldivel. S ha ez megvan, az itthoni kérdezett is valamelyest összeszedi magát. Talán kiadni is könnyebben lehetne.
Fantasztikus, hogy milyen könyvek jelennek meg künn ilyesmikről, milyen választékban, és milyen alapossággal. Szigeti Pétertől kaptam nemrég pl. egy gyorsfordítást, melyben Stockhausen egy telefonbeszélgetése került rögzítésre, amit az őt felhívó, vitázó hajlamú jazz-zeneesztétával folytatott. A mai kortárs zene és a jazz viszonyáról párbajoznak benne élvezetes és csöppet sem tekintélytisztelő éllel. Hát ez az! Hol van itt a megfelelő tudás (mindkét vonatkozásban például), hol a tekintélytisztelet mértéke és az a szellemi flottság, amely megpezsdíti, és magas színvonalúvá teszi a kulturális életet?
Kíváncsi vagyok, végül is mire szánod magadat.
Addig is sokszor üdvözöllek,
Gyurka
1981
Május 6.
Kedves Gyuri,
Tudom, nem szép, hogy a kritikus elküldi írását [Elsőrendű zenei élmény. A Kossuth egyetemen rendezett koncertről. Hajdú-Bihari Napló, 1981.04.14.] az „alanynak”, de mivel olyan kevés írás jelenik meg a jazzről – és rólatok –, gondolom, nem veszed rossz néven. A beszámoló egyébként valószínűleg elhangzik a Rádió következő jazzmagazinjában is.
Szeretnénk debreceni bázissal létrehívni az első magyar jazzújságot, ennek előzetesen lenne az idei, tizedik debreceni jazznapokra megjelenő reprezentatív kiadvány. Ebbe nagyon szívesen vennénk tőled egy olyan vallomást, amelyben a jazzről vallott elképzeléseidet vetnéd papírra, különös tekintettel közép-európai státuszunkra. Valószínű, hogy honoráriumot nem tudunk érte fizetni.
Üdvözlettel,
Gábor
Június 17.
Kedves Gyuri,
Kiss Imre hétfőn volt Debrecenben, és nagyon összevesztünk. Kijelentette, hogy ellene van mindenféle újságnak, és ahol tudja, akadályozni fogja a kiadását. Szerinte a magyar jazzéletben semmi nem történik, ezért egy újság csak árthat a helyzetnek, inkább a jazznapokat kell pártolni. Mindezt olyan hangnemben tette, hogy megfogadtam, többet semmit nem kezdeményezek vele. Eddig próbáltam Gonda és közte „lavírozni”, azaz a két pólust közelebb hozni, de rá kell jönnöm, hogy Kiss Imrével nem lehet boldogulni. Természetesen ő más szinten játszik, mint én, és nyilván akadnak olyan magasabb szempontok, amelyekről nem tudok, de ez akkor sem alapállás, mert elejét veszi a kibontakozásnak. Azt sem hiszem, hogy a zenészek és a jazz körül forgó emberek mind primitív, pénzért loholó jellemek volnának, amint ő állítja. Engem most végül úgy szerelt le, hogy kibicnek nevezett, és kijelentette, hogy nem kíván velem dolgozni, mert nem bízhat bennem [a Debreceni Jazznapokon a Rádió stencilezett napi tájékoztatóit szerkesztettem.] Ez biztos, én nem vagyok hajlandó az ő feltétel nélküli szócsöve lenni. Azt hiszem ez irritálja a leginkább.
Egy ideig úgy nézett ki, hogy a jazznapi kiadvány is az ő kezébe kerül, de a művelődési központ végül diplomatikusan leszerelte, és kompromisszum született. Nem önálló kiadvány lesz, hanem a műsorfüzet kap 20 oldalnyi függeléket, amiben a 10 évet tekintjük át, plusz néhány írást közlünk. A Rádió ezt ingyen nyomja ki, s ez a műv. központnak is kifizetődőbb, úgyhogy, ha tudod, két héten belül légy szíves elküldeni írásodat. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg átvesszük a Vigíliában megjelent A jazz nyomorúsága című cikkedet.
Visszatérve az újságra, kevés reményt látok létrejöttére. Összehozunk majd egy beszélgetést a Népművelési Intézet, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a debreceni művelődési központ, Gonda és köztem, de világossá vált, hogy a pesti intézmények Debrecentől várnák a pénzt. Itt viszont erre aligha lesz, még ha az igazgató elvileg támogatja is az ügyet. Mindenesetre most, hogy már egy ideje puhatolózom ebben az ügyben, kezdem úgy érezni, mintha a súlytalanság állapotában lennék. Nincs egy szilárd végső pont, amitől biztos eligazítást lehet kapni, annyira bürokratizált, összekuszált a szervezet. Aki itt valamit keresztül akar vinni, annak szinte természetfeletti akaratra és képességekre van szüksége. Félő, hogy én nem vagyok ennyire tehetséges.
Más. Tudom, nem nyerte el tetszésedet – hiszen erről korábban már megírtad véleményedet –, de a Zeneműkiadó elfogadta a jazz-interjúkötetre vonatkozó tervemet. Jövő év május végéig kell leadnom, és 1983-ban fog megjelenni. 200-250 oldal lesz fényképekkel, kb. 20 magyar zenészt akarok benne megszólaltatni. Szeretném, hogyha a veled készülő beszélgetés jelen nézeteid, törekvéseid legteljesebb összefoglalása lenne. Fontos az ügy. Sok mindennek kell tisztázódnia.
Üdvözlettel,
Gábor
1982
Kedves Gyuri,
Küldöm az interjút, ami igen terjedelmesre sikeredett. Olvasd át alaposan, nem értettem-e valamit félre. A Valóságban megjelent beszélgetéseket a Kossuth könyvkiadó átvette a Vélemények/Viták sorozatban a magyar zenei életről készítendő válogatásba (talán emlékszel, hogy a Látóhatár is szemlézett belőle részleteket annak idején).
A héten befejezem a könyvet [Azt mondom: jazz. Zeneműkiadó, 1983.], s ez nagy felszabadulás lesz. Jó lenne gyakrabban találkoznunk, de pont most viszik fel a vasút árát annyi mással egyetemben, és ez csak növeli a főváros és a vidék közötti távolságot. Most már meg kell gondolni egy hétvégi pesti kiruccanást.
Baráti üdvözlettel,
Gábor
Szeptember 11.
Kedves Gábor!
Ím itt a beszély 3 olvasatban. Úgy érzem, hogy most meglehetősen pontos lett. Egy-két részben tompítottam a szöveget, mert más a személyes beszélgetés, és más az írott szó. Senkit nem akarok magam ellen haragítani. Megy az magától is. Titkon irigylem Lipót császárt (M. Nemzet, ’82. IX. 11.) saját titkos írásáért; bizony kedvem volna a jövőnek – miként ő – rejtjelesen megírni „szörnyű” véleményemet.
Szeretettel üdvözöllek,
Gyurka
1983
Április 8.
Kedves Gyuri,
Nagy meglepetéssel és nagy örömmel olvastam a sajtóközleményekben kitüntetésed [Liszt-díj] hírét. Úgy látszik, már nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyni működésedet. Akárhogy is, ez mindenképpen szép eredmény, szívből gratulálok hozzá!
Nem tudom, szervezőnk elküldte-e a szerződést. A megbeszéltek szerint várunk 15-én.
A viszontlátásig üdvözlettel,
Gábor
Július 18.
Kedves Gábor!
Kérlek, ne haragudj, hogy ígéretem ellenére nem lehettem jelen a könyv dedikációján, amit igen röstellek. Sajnos a koncert előtti „beállásnál” olyan szervezetlenség és machinációk voltak (két zongorát kellett behangolni, preparálni egyet és erősíteni), hogy nem hagyhattam el a terepet. Egy óvatlan pillanatban így is eltávolították az egyiket stb. Jó lett volna beszélgetni – ami késik, talán nem múlik.
Sz. Gyurka
1985
Április 11.
Kedves Gyuri,
Írt a Jazz Forum [az International Jazz Federation Varsóban angol nyelven kiadott folyóirata, amelynek magyarországi tudósítója voltam] főszerkesztője, hogy nagyon érdekesnek tartják a veled készített interjút, és a 95-ös számban közlik, kb. nyáron. Remélem, elindít valamit. Erre már lehet hivatkozni. Ezzel kapcsolatban – mivel személyesen nem találkoztunk – szeretném elmondani azt, hogy amennyiben igényelnéd, szívesen segíteném külföldi boldogulásodat. Nem tudom, mik a szándékaid, milyen csatornákon, kik intézik dolgaid. Nem menedzserszerepre gondolok, inkább arra, hogy angolnyelv-tudásomat, jazzírói kapcsolataimat latba vetve ajánló szövegeket, leveleket stb. fogalmazzunk, és módszeresen hozzákezdjünk a külföld megdolgozásához. Pl. ez az interjú alap lehet ahhoz, hogy javasoljam a lengyel szervezőknek meghívásodat a varsói Jazz Jamboree-ra [a legnagyobb kelet-európai jazzfesztivál] . Onnan már sokfelé ágazhatnak el a szálak: más fesztiválok, lemezfelvételek, egyebek. Én öt éve állandóan részt veszek rajta, egy sereg embert megismertem, s látom, mit jelentenek a személyes kapcsolatok. Azt is látom, hogy volnának esélyek.
Engem az a meggyőződés vezet, hogy zenéd – mint sajátosan magyar produktum – mindenképpen érdemes arra, hogy bekerüljön az európai vérkeringésbe. Mást nem tudok elképzelni Magyarországról. Ezt viszont kötelességemnek érzem támogatni.
Üdvözlettel,
Gábor
Május 30.
Kedves Gyuri,
A Magyar Nemzetben olvastam néhány hete, hogy a Soros Alapítvány New Yorkba is hirdet ösztöndíjat többek között „a művészet és a kultúra területén kimagasló tevékenységet végző művészek és egyéb szakemberek” számára. Én ugyan távol állok attól, hogy kimagaslónak ítéljem saját tevékenységemet, de hát egy könyvem megjelent, elég sok publikációm van, dolgozom a Jazz Forumnak, tehát néhány dolgot fel tudnék sorolni nyomatékul – ezért is fordult meg a fejemben, hogy megpályázok négy-öt hónapnyi ösztöndíjat. A pályázathoz szükséges két szaktekintély részletes írásos ajánlása. Arra gondoltam, hogy ezt tőled, illetve Gonda Jánostól kérném. Hosszabb távon szeretnék a jazz javára dolgozni. Lassan ez már több lesz kedvtelésnél, és ehhez igyekszem magam folyamatosan képezni.
Baráti üdvözlettel (s ilyenkor mindig vedd úgy, hogy minden debreceni jazzember jókívánságait tolmácsolom),
Gábor
Dátum nélkül
Gábor!
Látom ugyan, hogy az utóbbi időben zenémtől és ügyemtől elhúzódtál, de ez nem gátol meg abban, hogy kérésednek eleget tegyek. Arra kérlek tehát, küldd el mihamarabb az anyagot (az instrukciókat, esetleges nyomtatványokat stb.), hogy soraimat kellő időben benyújthasd.
Kedves családoddal együtt szeretettel üdvözöllek.
Június 9.
Kedves Gábor!
Kiss Imre mostanában – legalábbis velem szemben – hatalmasat változott. Mondhatom, jól játssza az úri szerepet. Egy-két elszólással esik ki csupán a szerepéből. Különben teljesen egy un. értelmiségi (és nem cinikus menedzser-technokrata) stílussal él, igyekszik alkalmazkodni. Sokat beszélgettem vele. Az az érzésem, hogy rajtam keresztül akar integrálni (ha úgy vesszük, vagy úgy sikerül, leépíteni/ fullasztani) egy másik, a másik vonalat. Ami – nyíltan megmondta – keresztezi az „ország” érdekeit. Most kell okosnak lenni. Én nem félek. Úgy látom, ő van a sarokban.
Szeretettel üdvözöl:
Sz. Gyurka
1986
Kedves Gabi,
Köszönöm leveled a külföldi kapcsolatok előmozdítását illetően, ez ritka gesztus, mondhatom: egyedülálló. Az igazat megvallva én már félig-meddig le is álltam ezekben a dolgokban, hiszen 47 éves vagyok, ami – a rendkívüli fizikai megterhelést figyelembe véve – természetes. Nem vagyok már alkalmas arra, hogy a világban össze-vissza röpdösve egy nem tisztán előadói, egyben „zene-szülői” haldoklást nap mint nap elkövessek. Túl sokat tettem nyom nélkül és rossz hangszereken. Látom: úgy kell dolgoznom, hogy mások is használni tudják, ha lehet. A mi világunk pedig éljen, épüljön és hangozzék, mert nemigen hangzik. Csupa relikvia.
Olyan időben kaptam meg soraidat, amikor életem átrendeződik. Elsősorban a zeneszerzői munkára fektetek súlyt, ami nem jelenti azt, hogy a koncertezéssel teljesen leállnék. Kevesebbet vállalok azonban, s igyekszem azokat a célnak megfelelően sorjázni. Annyit még erről: Varsótól félek, mert információim szerint a magyar fellépőket – nyilván sorozatos rossz tapasztalatok miatt – mindenféle periférikus, hátulgombolós helyeken szerepeltetik, ehhez pedig – Isten bocsá’ – semmi kedvem. Az volna a jobbik, ha nem mi ajánlkoznánk, hanem ők, ha egyszer netán úgy gondolnák. Szóval, láthatod, milyen nehézkes vagyok.
Szeretettel üdvözöl
Gyurka
Kedves Gyuri,
Köszönöm lelkes leveled cikkemmel kapcsolatban [Dzsessz és még valami. Magyar Nemzet]. Másnap Gondától is érkezett reagálás. Ennyire ledorongoló levelet tőle még soha nem kaptam. A mainstream oldaláról teljesen elvetette értékelésemet, s kártékonynak nevezte írásomat. Felháborítónak tartotta, hogy a magyar élmezőnyt egyetlen mondattal elintéztem, az avantgárdot [mindenekelőtt Drech Mihályt] ellenben hosszasan dicsőítettem. Levelének elsősorban rideg hangvétele szomorított el: egyetlen közvetlenebb emberi gesztus nem volt benne, mintha nem dolgoznánk együtt 6-8 éve. Nekem főleg ez a kíméletlen modor volt csalódás, nem az, hogy különbözik a véleményünk.
Szóval, így van az ember, sok tűz között.
Sajnos művelődési vonalon teljes lecsupaszulás és óvatosság tapasztalható, ezért senki hallani sem akar olyan nagyszabású, költséges és kockázatos koncertről, mint a MAKÚZ [Magyar Királyi Udvari Zenekar – Szabados utolsó nagyegyüttese] zenekaré.
Barátsággal,
Gábor
Október 23.
Gabi,
Gonda levele (micsoda anakronisztikus problémákkal egy hatalmas történelmi átalakulás idején körülöttünk!) nem lep meg, mert jó ideje nyíltan hangoztatja „új” véleményét sok mindenről. A baj sajnos abban van, hogy amit ő véd, amiért ő szót emel vagy tesz, az sem nem valami nemes, éltetendő hagyomány, sem pedig egy támogatandó megújulás, egy örömünkre szolgáló kedély, hanem sajnos csak egy kozmopolitizmusba fulladt átlag-szórakoztatás, nyugatról átvett – és felszentelt – elemekkel, s az ő esetében is fölaggatva a „patetikus komolyság” bevált álorcájával.
Meg kellett állapítanom – s ebben nem voltam egyedül –, hogy a vitában [a tatabányai nemzetközi jazztáborban tartott előadását követő eszmecserére utal. Beszámolóm: Magyar nemzet, 1986. augusztus 30.] az ő hozzászólásai voltak a legkétségesebbek, ő okozta a legnagyobb csalódást. Mert nem vártam mást a többiektől, s azt elszántan tették, de Gonda? Kétleni kezdem az intelligenciáját, amit a neked küldött levél még csak tetéz. Látható, hogy nem zenében, kifejezésben, igazságban és szépségben, csupán műfajban és érdekben gondolkozik, ami bizony szűkös dolog, de nyilván eltartja őt. Hegemóniája féltésében, ahol alapos érdek az uraltak nyáját is megtartani, elveti a sulykot, és abba avatkozik, amibe avatkozni nincs joga. Ugyanis nem a te véleményeddel perel valójában, bár az se kutya, de az ellenfelét akarja kisakkozni, különben nyíltan vitázott volna, ám úgy bizonyára hasztalan.
Mindezek után – hosszas töprengésre – elmentem a zeneművészek szövetsége jazz-szekciójának tisztújító gyűlésére, hiszen külön táviratoztak is, hogy „sok szeretettel várnak”.
Az bizony siralmas dolog volt. Összeborultunk éppen kilencen. A Láng főtitkárral s a szárnysegédnővel együtt. Láng hamarabb el is ment, mert „rengeteg dolga” volt. Ha ott lehettél volna! Én ilyen humoros dolgot régen nem éltem át. Tudod, nem nevettető volt ez, hanem amolyan ellenállhatatlanul mulatságos. Gonda hosszasan ecsetelte, hogy mi mindent nem (!) tudtak csinálni a négy vagy öt (?) év alatt. (Láng ekkor ment el.) A szárnysegédnő kiemelte azt a mély őszinteséget (!), amit G. a beszámolóban tanúsított. (Együtt írták!) A hozzászólók ecsetelték G. eddigi érdemeit stb. stb. Majd az egyik dicsérő javasolta, hogy ezután egy „tím” vegye át a szakosztály vezetését. Jó, ugye? Micsoda dicséret! Egy másik továbbra is az egyszemélyi vezetést ajánlotta, amit én is „jobbnak” mondtam, s ezen G. láthatóan igen meglepődött. Nem tudta szegény, hogy csupán az ő sóhivataláról döntünk, hiszen amit beszámolt, azt beszámolt. Az intézmény tehát érdektelen. S ő ugye el sem tudta képzelni, hogy nem ő lesz az az egy személy. Deseő Csaba elfogadta az elnökhelyettesi címet, ezt az apparatcsik „glóriát” a halottak élén.
Halottak, mondom, mert G. kifejtette, hogy ő az egész munkásságát annak szentelte (végre az őszinte pókerarc!), hogy ne legyen magyar jazz, hanem simán tagozódjon be az egészbe(!?) (Az egész, például a test, ugye különböző részekből áll, ám nem csupa lábból vagy fejből, farokból. S ráadásul itt még teljes egész kultúráról van szó!) Arról nem is szólva, hogy az úgynevezett egész mindig is hogyan vélekedett egy rész ilyen meggondolásáról. Egyszerűen azt mondta: provincia. Igen. Ez a provinciális gondolkodás iskolapéldája. Komolytalan.
Semmilyen munkatervet nem sikerült összeállítani. A jelentőségteljes aktus újabb tragikuma volt, mikor G. a Nemzetközi Jazzfederáció alelnökségéből való kibukását ecsetelte, a lengyelekre tolva az egészet. Nem értve meg ma sem, hogy nekik miért olyan kabinetkérdés és élő mozgalom a jazz. Elhűltem, hogyan gondolkodik. Milyen elszigetelten. Hogy zenetudósi diplomájával nem fogja fel az élet, a társadalom, az ember és a zene összefüggéseit.
Mikor aztán arra is sor került, hogy a magyar zenetudósok – minden rábeszélés ellenére – sem akarnak egy sort sem írni a jazzről, és uram bocsá’ a magyar jazzről, akár mint „valamilyen” zenéről sem, nem állhattam meg, hogy hozzá ne szóljak. Elmondtam röviden, hogy a zene világot hordoz, és világot elvontan fejez ki. (Ilyen alapvető tényekkel kellett élnem.) A zenének tehát mindig van, megvonódik valami világképi és társadalmi háttere is, van aurája, s egy művészi „termék” – különösen, ha remek – mindig identitív, önazonos, s nem őkazonos. A lengyeleknél a jazz az elmúlt 40 év egyik protestáló műfaja volt, társadalmi front, művészileg és bizonyos értelemben külpolitikailag is szuverenitásuk egyik intellektuális kifejezése. Egy korszak és korosztály kulturális közmegegyezése valaminek a kifejezésében, állandó hangoztatásában. Tehát önazonos. Van, mert lehetett: szociológiája is, mégpedig világos, kellően határozott, hiszen bensőleg és külsőleg egyaránt megközelíthető. Mindenki tudja ott kimondatlanul is, hogy miről van szó.
Vajon nálunk mi a jazz szociológiája? Nálunk miről van szó? Van-e a jazznek attitűdje egyáltalán? Van-e miről írni egy zenetudósnak? Miről szól itt a jazz-zene, ha van? Egyáltalán: az eltelt 40 év – de akárcsak 20 vagy 10! – miről zenél?! Mert ami nincs (s az, hallottuk, szándékosan nincs, ezért nem is lehet önazonos, de provincia!), arról bizony nem is akar senki írni! Hiába erőszakoskodik valaki. Hiába protekcióz. Ami pedig a másé, pontosabban: melyhez semmi benső vagy külső érintés nem fűz, nem kibomlott saját szervesség, az nem szül sem szavakat, sem pedig gondolatokat, hogy a stílusról stb. ne is beszéljek. S mennél becsületesebb az ember, annál inkább bevallja ezt. Mert tények ezek, és nem szándékok.
Meglepetésemre: egyedül a Boronkay bólogatott. De hisz’ az írogatás elől ő is kitért.
Dermedt csend volt a következmény.
Aztán eljöttem, előbb. A többiek maradtak. G. halkan megköszönt valamit, amikor elbúcsúztam – talán, hogy ebben a céltalan ladikban evezni valójában magam is őt neveztem meg, s így továbbra is szárazon maradt.
Könnyen tehettem. Minden tekintet kezdettől fogva neheztelésről tanúskodott. Arról, hogy valójában mit is keresek én ebben a gyülekezetben. S ez hovatovább felemelő.
A cikksorozat, amit elküldtél [Pornó a zenekari árokban. Vita a magyar zenei életről a Hajdú-Bihari Naplóban], s amit nagyon köszönök, úgy érzem, sikeresen illusztrálja a magyar zenei életről már megbeszélteket. Igen, egy művészet válsága bárhol: erkölcsi válság. Melynek rendbe jötte, rendbe hozatala, vagy akár csak gócainak megnyitása is elodázható, de attól az még meg nem szűnik, el nem tűnik. Sőt! Az elodázás csak súlyosbítja a bajt, hiszen lélek- és szellemapasztó hatású. S az energiákat meddő görcsökbe gyötri. Már mióta!
Bárcsak megtréfálna a sors minket valami tanácsköztársaság félével akár, ami (micsoda vicc!) a mozdíthatatlan terpeszkedést egyetlen egyszer, egyetlen nap alatt elsöpörte a magyar zenei újjászületés máig felülmúlhatatlan javára! S B. és K. voltak olyan ifjú bölcsek, hogy elfogadták a teret nyitó sorsot a maga kockázatával. Ilyen most nem kínálkozik. De a kifejlet és a látás sok munkát kíván.
Pár napja jöttünk meg Bécsből a háromnapos „Die heimliche Liebe des Jazz zur europäischen Moderne” fesztiválról, amit a 20. sz. múzeumában tartanak (okt. 19-20.), immár öt éve. A Szertartászenét játszottuk a MAKUZ nagyzenekarral, és szép sikerrel. Sajnos a Magyar Rádió a szervezés során ránk akaszkodott, végül szállította is a zenekart, valóságos testőrséget vonva körénk, és a maga feladata szempontjából – így utólag bevallom – zseniálisan gátolva meg, hogy az osztrák rádió rögzítse koncertünket. Fullasztó ez az egész, és utálatos, és gyűlöletes. Nem is írok, mert nem is tudok többet írni erről.
Szeretettel üdvözöllek,
Gyurka
1987
Május 24-27.
Kedves Gyuri,
Hallgatásom oka, hogy magamban „birkóztam” veled, pontosabban azzal a ténnyel, hogy átlépted a jazz határvonalait – s kívül kerülve az én „felségterületemen”, nem nagyon tudtam, hogy miképpen viszonyuljak irányodhoz. Az idő szerencsére dolgozik, ebben is segített.
Nem értettem ugyanakkor, hogy a kérdőívre [Jazz From Hungary. Az Interkoncert és a Magyar Zeneművészek Szövetsége kiadványa.] miért nem írtál be értékelhető adatokat. Igaz, ezzel nem álltál egyedül, de ez azzal a következménnyel járt, hogy jószerivel a magam kútfejéből kellett megalkotnom rólad két és fél gépelt oldalt. A kiadvány jóval nagyobb munkát adott, mint gondoltam, tudniillik angolul írtam. Végül február elejére elkészült, 60 oldal terjedelemben. Van benne történelmi áttekintés kb. 40 címszó a zenekarokról, muzsikusokról, valamint információ az intézményekről. Gyakorlatilag magam készítettem el; Gondának, aki a szerkesztő, nem volt érdembeli tartalmi megjegyzése. A bevezető történeti részt írta ő. Ha majd kikerül a nyomdából, s eljut a nyugati menedzserekhez, rádiósokhoz, akkor lehet lemérni, hogy milyen haszna volt. Én úgy érzem, hogy ezzel a magam részéről többet tettem a műfajért, mint összes eddigi publikációmmal. Nem azért, mert olyan remek, hanem mert kézzelfogható eredménye (meghívások) lehet.
Most a boswili ügyről. Még tavaly mondta Gonda, hogy érkezett részedre oda meghívás, amit ő támogatott, bár a Rádiónál nem akartak kiküldeni. A legnagyobb meglepetésemre Gonda elkottyintotta, hogy ő megy Boswilba. Van egy jó svájci ismerősöm, Jürg Solothurnmann, szaxofonos, szakíró, a berni rádió szerkesztője, aki azt írta, hogy két héttel ezelőtt részt vett a boswili workshopban, ahol megismerkedett Binder Károllyal. Nagyszerű zenésznek tartja, és bármikor szívesen meghívják újra, ha ő menni akar. Ez egy 18 tagú avantgárd big band volt John Tchicai vezetésével. Nem tudom, hogy Gonda miképpen illeszkedik ilyen környezetbe – ha ugyan egyáltalán erről lesz szó.
Másik, Svájccal kapcsolatos hírem, hogy jövőre a zürichi fesztivál egy részét a kelet-európai jazz-nek kívánják szentelni, s ide – ahogy Jürg írja – Binder és Te jól beleillenétek. Egyébként elküldtem neki Szabraxtondos c. lemezedet, kazettán pedig Az esküvőt fogom. Nagyon érdeklődik iránta, mert teoretikusan is foglalkozik az etnikai zenék és a jazz kapcsolatával, lévén maga is kis nép fia.
A magyar Nemzetben a Creative Art Ensemble-ről írott beszámolóm [Műfajok találkozása, 1986. december 30.] után – amely pedig olyan lojális volt, hogy szinte túlzás – Vukán György [a crossover zenekar vezetője] levelet írt a lap főszerkesztőjének, pontokba szedve kifogásait. Ezek között tartalmi-értékbeli egy sem volt. A lap nem közölte, nekem küldték el a fénymásolatát „szíves tudomásul” végett. Megérezték mögötte az üldözési mániát.
Szigeti Péter hoz néha híreket felőled. Újságolta, hogy újabb lemezed készül, és köteted is megjelenik. Ennek örülök. Különben úgy gondolom, nem lehet művészetet másként csinálni, csak ha határozott szemlélet és világkép van mögötte. Nem tudom, láttad-e Jancsótól a Szörnyek évadját; hát abban nagy tévedés volt Déssel magyaros jellegű szólót fúvatni. Rögtön kiderült, hogy Jancsónak fogalma sincs a hovatartozásokról, mert akkor Drescht választotta volna. Gonda is, hiába akarná képviselni az „eszme nélküli jazz” ideáját, vagyis értékként, egyedüli értékként felfogni a tiszta muzikalitást, ez csak kibúvó. Ezért van neked igazad, s én, mint „jazz-ember”, ezért sajnálom, hogy átlépted a határokat. Persze, mint zenehallgató, veled tartok.
Engem nem az üzletemberek vonzanak, hanem a küldetésesek. Sajnos, az utóbbiakból elég kevés van, ezért nagy a huzat a pályán. S úgy látom, az üzletemberek hamarabb össze tudnak fogni, ha érdekeik úgy kívánják. Ezért kell nagyon pontosnak, feszesnek és keménynek lenni, hogy ne kerekedhessenek felül.
Mostanában kell megjelennie a Jazz Fórum következő számának, amiben kelet-európai blokkot ígértek. Remélem, benne lesz a Te interjúd is – öt évvel készítése után. Már két éve náluk van. Nem értem, miért húzták eddig. Ők fordítási, pontosabban szövegértelmezési nehézségekre hivatkoztak, de inkább azt hiszem, nem akarnak teret adni a magyaroknak – bár Lakatos Tónit forszírozzák. A szerkesztővel amúgy jóban vagyok. Ha esetleg néhány pontján túlhaladottnak véled majd a megjelent beszélgetést, ne bánd, mert a lényeg a jelenlét.
Szeretettel üdvözöllek,
Gábor
P.S. Az időközben megérkezett Jazz Fórumban most sincs benne az interjúd, sőt a következő számra sem jelzik [végül a 105-ös számban (1987/6) közölték]. Ellenben megjelent egy recenzió Harry Tavitian [romániai zongorista] két lemezéről Virgil Mihaiu tollából. Ebben azt írja az egyik lemez borítójáról, hogy a zenészt a konstanzai régészeti múzeum lépcsőn ülve mutatja, mintegy jelképezve azt a 2000 éves múltat, amivel ez a nép ahhoz a földhöz kötődik. Hát, megírtam a főszerkesztőnek: nem vagyok biztosabban, hogy a Jazz Fórumnak ilyen, történelmi tényekkel nem alátámasztható, tendenciózusan politikai jellegű megnyilatkozásoknak helyet kell adnia. Nem gondoltam, hogy a dákoromán elmélet ide is behatol. Mindenesetre érdekes figyelni, hogyan csinálnak egy örmény származású muzsikusból román nemzeti jazzhőst. A lemez egyik kompozíciójának címe egyébként: Erdély-szvit.
Október 23.
Kedves Gabi!
Az bizony gyalázatos lenne, ha Debrecenben úgy találkoznánk, hogy hónapokkal ezelőtti válaszleveledre nem reflektáltam. Három dolog e pár sorban.
Most már látom, hogy valóban, Te egy – itt műfajnak képzelt – zene meghonosításán fáradozol, azért lelkesedsz, amit tiszteletben tartok, mert ez a Te szuverén választásod. Számomra, ki bevallom, hogy bármily nagyszerűség láttán vagy hallatán oly torokszorító érzés fog el, ragad magával, hogy szinte belerendülök, és tudom, másért és másban értelmetlen az életem, ez a szempont – ma különösen – nem lehet vita tárgya, s így minden más felfoghatatlan. Műfajok? Mit jelent ez a szó? Mércét csak egy-egy minőség, egy-egy „alkotás”, egy-egy alkotó, egy gondolat stb. támaszthat! De egy műfaj!?? Ha ezek csak másod- vagy sokadlagosak, ha nem ezek az egyedül érdekesek, akkor másról van már szó! S akkor nincs miről vitázni. Márpedig a szellem és a művészet mércéje – ez faktum! – minden időben örök.
A másik. A Gyár részéről tudomásomra jutott – s közérdekű levelezésünk során ezt Gonda be is ismerte –, hogy az ő kifejezett állásfoglalására nem adja ki immár két éve a Hungaroton a Szaravassá vált fiak c. kész lemezemet. G. mint a Zeneművészek Szöv. részéről „delegált” un. tanácsadó bizottsági tag nyilatkozott így a Gyár vezetőinek – ezért közügy –, s így hamisan cselekedett, mert ha valóban gyatra művészként nem is, ha az ő pióca-tehetségéhez mérten tényleg távolian, de a szövetség tagjaként engem is érdekvédelem, s nem sunyi elvágás illetne meg – bárha itthon szinte mindenki ily azonosan viselkedik velem (nem tudom, miért?!), s így valószínűleg – már-már el is hiszem, hogy – érdemtelen vagyok. Nem is tudom, minek tűr meg magán ez a nagyszerűsége csúcsán méltán „dicső”, láthatóan „tévedhetetlen” magabiztosságú, s „nagyértelmű” ítész: ez a mások-majma ország még, s miért nem gyilkolja ki már végleg belőlem a számomra eddig oly sok keserűséget és szenvedést hozó tehetséget.
Ezért aztán – a harmadik dolog – végképp elviselhetetlen, hogy neked még „birkóznod” is kell velem, ez szinte már megalázó. Ne birkózz Gábor, velem ne birkózz, ne tégy Te is méltatlanná, hiszen silányabb emberi élet, mint mások terhére lenni, nincsen.
Ne vedd zokon soraimat, melyek csupán egy figyelmetlen és téveteg világ, egy rabló kor friss tüneteit sorakoztatják, semmi többet. S ha némi érzelmet vélsz kilobbanni belőlük, felejtsd el, az merő véletlen csupán, valami füst vagy mai délibáb. Elegendőek a tények. Ám azok megkövülnek.
Baráti üdvözlettel,
Szabados Gyurka
1988
Január 23.
Kedves Gyuri,
Teljesen jogos elmarasztalásod, hogy az elküldött Jazz Fórumhoz nem mellékeltem pár sort. Épp csak annyi időm akadt, hogy belerakjam egy borítékba, mert azt akartam, hogy minél előbb megkapd.
Az aschaffenburgi koncert kritikája nagyon jó. Szerintem ilyen értő elemzés Magyarországon még nem jelent meg rólad. Az első mondat ugyan kicsit ijesztő, de aztán később rendes kerékvágásba zökken az írás. Úgyhogy el is határoztam: javaslom Gondának közlésre a Jazz lapban. Meg is tettem, s ő azt írta vissza: várja, minél előbb.
Írtam a SZAZEN-ről [Szabad Zenei Társulás, Szabados zenei köre] a Magyar Nemzetnek, de eddig még nem jelent meg. Külön levélben jeleztem kifogásaimat (amikről beszéltünk is) a rovatvezetőnek, de egy hónapja arra sem érkezett válasz. Isten malmai arrafelé lassan őrölnek…
Baráti üdvözlettel,
Gábor
Február 29.
Gabi!
Felhívom a figyelmedet a Muzsika ’88 januári számára. Egy példátlan cikk van benne, Wilheim András tollából (Megjegyzések A szisztéma és az Ideá-hoz). Azért példátlan, mert amit Boulez (fölfedezve a spanyolviaszt, 1986) – és a nyomában W.A. leír –, az nem más, mint amit mi koncepciózusan csináltunk már anno 1975-76 óta a Kassák Kortárszenei Műhelyben, s amit azóta is folytatunk, sőt most, érezvén, hogy dobja fel az idő, erőltetek is a SZAZEN közegében. Olvasd el, s láthatod majd, hogyan „kullogunk” mi a Nyugat és a világ mögött (nevetséges!), arról nem is szólva, hogy W., aki nem rossz szándékú, csak nem közellátó ember, miért szomszédol? Hatalmas, öngyilkos szokás lett már ez a sznobság. Leaszfaltozza a búzamezőket.
Március 11.
Kedves Gyuri,
A Wilheim-cikkhez még nem jutottam hozzá, de feltétlenül elolvasom. Igen, el kell jönni annak az időnek, amikor a komolyzene merev várai kitárulnak, és a belül levők másképpen viszonyulnak a külső fuvallatokhoz. Most például Peter Kowald [német bőgős + a Grencsó együttes] turnéjáról írtam cikket a Magyar Nemzetnek [Dzsesszturné bőgővel, 1988. április 20.], bár sejtem, hogy emiatt megint az avantgárd pártolásával fognak vádolni. Mégis úgy érzem, támogatni kell az ilyen kezdeményezéseket – és elsősorban a magyarok miatt. Biztosan sokak nemtetszését fogja kiváltani, hogy Grencsó játékát méltatom, pedig nagyon sokat fejlődött, és ésszel közelít a zenéhez.
Utólag tudtam meg, hogy a Szabraxtondos lemezhez készült egy belső lap, amiben leírás olvasható a zenéről. Sajnos, az enyémben nem volt ilyen, így hát csak saját kútfőmre támaszkodhattam. Az igazsághoz tartozik, hogy én nem akartam erről a lemezről írni, hogy más is szóhoz jusson, és ne vádoljanak azzal, hogy az ideológusod vagyok; de Boronkay Antal végül nem írta meg, amit elvállalt. Így jelentkeztem, hogy ne maradjon ki ez a lemez.
A jövő héten kinyomják azt a bizonyos angol nyelvi ajánló kiadványt a magyar jazzről. Én tördeltem be [tipografáltam] az anyagot, s mivel folyamatosan haladtak a szócikkek, sajnos pont úgy következtél, hogy egy oldal közepén „kezdődsz”. A terjedelem viszont jelzi a súlypontozásokat.
Baráti üdvözlettel,
Gábor
Augusztus 9.
Kedves Gyuri,
Egy hosszabb (háromhetes) nyugat-európai turistaútról hazatérve rendezem tartozásaimat, amelyek téged leszámítva nem oly tetemesek, mivel mással jazzügyben nem állok levelezésben. Ez persze, remélem, már nem csak jazzügy.
Megrázó élményben volt részünk Londonban, sőt, Párizsban is. Ezek a városok, bár magukénak mondhatnak bizonyos nemzeti karaktert, már világvárosok. Annyi bennük a sárga, fekete, lila, zöld, rózsaszínű ember, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Arra kellett rájönnöm, hogy legyek bármilyen nagyra a magyar kultúrával, még van 100 egyéb kultúra a világon, ami ott, Nyugaton, legalább annyira számít. Mi egy vagyunk a sok között – amely tény persze nem csökkenti a felelősségünket, hogy magunkat mindenütt megfelelő szinten képviseljük.
Londonban jártam az Antilles lemezkiadó szerkesztőségében, és úgy tapasztaltam, nyitottak minden új kezdeményezésre. Ez is a szlogenjük: Új irányok. Ha máshol nem vagy még elkötelezve, itt érdemes volna próbálkozni.
Minden jót,
Gábor
December 8.
Gabi!
Itt küldöm az ígért betétlapot [a zürichi fesztivál műsorfüzete]. Nem hibátlan, de elfogadható a nyomás és a fordítás. Solothurnmann ugyan írt egy szinte őszintének tűnő, lelkes levelet, és végül is elküldte a zürichi koncertjeink kritikáit, ám az egésznek inkább ide-kívánkozó jellege van, s a szép és meleg szavak alapján tán várható valami csöpp lehetőséget levelében hó fedi.
Itt kedves embernek mutatkozott; Misivel megizzasztottuk kissé, ami láthatóan jól esett neki. Mint mondta, nem szokta meg ezt az intenzitást. Szóval – s ebben látom a „kongresszus” hasznát – meg kell elégednünk létünk tudomásul vételével, ami persze mégiscsak „valami”.
„Valami” mondom, így, macskakörömmel, mert ez igazában semmi. Semmi, de nem is lényeges. Ó, ha tudnák, hogy mi hogyan látjuk ezt az egész üzletszerű káprázatot!!
A megküldött zürichi kritikákból – bár nem rosszak – jól látható a szív teljes hiánya, s helyette csak a módszerek és eszközök száraz számba vétele, a kontrasztos gondolkodás, a „Montblank” csúcsán a jég. Az ottani koncerthangulatnak, s a mögöttes lelki-szellemi eseménynek – ami kifejezetten szép volt a tökéletesen szürke teremben – semmi nyoma.
Szeretettel ölel,
Sz. Gyurka
1989
Január 5.
Kedves Gyuri,
A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete nevében még egyszer szeretném megköszönni részvételed karácsonyi koncertünkön. Közreműködésed rangot adott az estnek, akivel csak beszéltem, mindenki el volt ragadtatva játékodtól.
Baráti üdvözlettel,
Gábor
1994
December 11.
Kedves Gyuri,
Meglehetősen régen jelentkeztem. Ennek fő oka az volt, hogy nyáron drasztikus fordulat állt be az életünkben: az új külügyi vezetés december 31-ével haza rendelt a külszolgálatból [kulturális attasé, London, 1992-1995]. Lassan derült ki, hogy a személyemnek és a munkám minőségének ehhez semmi köze nem volt, a poszt egyszerűen alku tárgyát képezte a két koalíciós párt [MSZP – SZDSZ] között. Itteni partnereink, ismerőseink – magyarok és angolok egyaránt – együttérzéssel, sajnálkozással fogadták hazarendelésünk hírét. Többekkel baráti viszonyunk alakult ki, köztük egy igazi lordddal, a felsőház tagjával, aki nagyanyai ágon Széchenyi-leszármazott, viszont jazzbolond. (Egymásra találtunk).
Még azért búcsúzóul tervezek egy magyar fesztivált 1996-ra a legjelentősebb kulturális centrumban. Elfogadták a koncepciót, miszerint a honfoglalás 1100-adik évfordulójára tekintettel olyan programot, amiben a sajátos jelleg megnyilvánul. Tehát: a múlt a jelenben, azaz a magyar hagyományok és kulturális entitás kortárs nyelvezetben. Például Szabados, Lopótök, Közép-Európa Táncszínház, Tranz Danz, Somogyi Győző stb.
A régi barátsággal üdvözöllek,
Gábor
2000
Kedves Gabi!
Először is gratulálok a könyvedhez [A jazz ideje. Gondolat, 1999], amely sok, számomra ismeretlen cikkedet, írásodat is tartalmazza, így tele van meglepetéssel. Lassan egy igényes kritikai életmű körvonalazódik a szorgalmad és igényességed, no meg értő zeneszereteted nyomán, amely nem nélkülözi a látást, a tágas szemléletet. Külön öröm, hogy írásaidban nincs semmi fontoskodás, amely a mai kritikának már a kezdő mondataiból is sajnos kitetszik. A tieid tárgyilagos nyelven, lényeges dolgokra mutatnak. Külön köszönöm az ajánlást, amely így túlmutat hétköznapjaimon.
Jelentem, hogy szólózongora lemezem Londonban (együtt Dreschékkel és a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttessel) megjelent [a November Music kiadónál. A Time Flies c. lemezhez kísérőszöveget írtam.]. Kértem Shu-fang Wongot [a tulajdonos], küldjön neked vagy három példányt. Nem tudom, megtette-e már. [A megjelenés évében, 1998-2002 között Washingtonban teljesítettem külszolgálatot.]
Itten mindenki kétségbeesve rohan, pedig ez a nép összességében ilyen jól nemigen élt még történelme folyamán.
Magam is megátalkodottam végzem a dolgomat. A Szertartászenét szinte teljesen újra hangszereltem, és írtam hozzá egy új tételt, szöveget, zenét. Állítólag CD-re (Fonó) és előadásra kerül. Most egy oratórium megírásába fogtam. Benne révülök-égek. Boldog Ilonáról fog szólni, és alakja révén a Szent Pannóniáról, a „Mindenszentek földjé”-ről. Hatalmas szöveges alapanyagot kaptam, ezt emésztem, fellépést alig vállalok.
Barátsággal üdvözöllek benneteket,
Sz. Gyurka
(Gramofon, 2025 Ősz, 2025 Tél)