Silent Way: Standby
Volt egyszer egy ECM-hangzás...Szép, fényes akkordok, érzéki tonalitás, panaszosan lejtő dallamok, rendhagyó építkezés, szelíden lüktető ritmusszekció, artisztikus, kontrollált előadásmód, kristálytiszta, zengzetes felvételi technika. Intellektuális kamarazene. A hetvenes-nyolcvanas évek, Keith Jarrett, Jan Garbarek, Eberhard Weber, Gary Peacock, John Abercrombie és mások. Egy kor, egy életérzés, egy hangvétel. Volt, s ha el nem múlt is, a jazz irányának alakulásában betöltött szerepe lecsökkent. Utóhullámai azonban, a jelek szerint, még ma is messzire vetődnek: a magyar Silent Way együttes CD-je ebbe a hangzásvilágba illeszkedik.
Erről a lemezről sok jót el lehet mondani – lásd, mint fent -, amit az ECM-hangzásról tudni illik. Farkas Mihály kiválóan képzett zeneszerző, hangszerelő és zongorista, a szárnykürtről szoprán- és tenorszaxofonra váltó Czvikovszky Gábor a nagy elődökhöz hasonlóan sejtelmesen fátyolos hangon szólaltatja meg hangszereit, a méltóságteljes lassúsággal kiteljesedő, lírai hangvételű zene akadálytalanul találja meg útját a hallójáratokhoz. A zenének mint szellemi megnyilvánulásnak az érvényességét az adja meg, ha nemcsak helyi értékkel bír, hanem egyetemes vonatkozása is van. Itt azonban megfordult a képlet: előbb vala a koncepció - a hangzáseszmény megfogalmazódása -, s ehhez rendeltetett a megvalósítás. Amiből alig hallik ki az, amit a négy fiatal magyar muzsikus tesz hozzá.
A néhai No-Spa együttesnek a modern main stream jazzt megújítani törekvő áttört hangszereléseihez képest nagyot váltott Farkas Mihály az ECM-sound felvállalásával. Egykori társai közül a fiatalabbik Czvikovszky maradt vele, ami a köztük lévő lelki rokonságból eredeztethető: mindketten befelé forduló, lírai, már-már romantikus alkatok. Meglehet, az iránymódosítás zenei ízlésük alakulásából következett, hiszen egyéniségüknek ugyanazok a vonásai domborodnak ki ebben a zenei környezetben is. P.S., Standby, September, Pearls, The Last Tango - ezek a lemez számai, mind nyolc-tíz perces darabok, ami azt jelzi, hogy Farkas Mihály zenéjének központi eleme az idő. Az építkezéshez, a lélegzetvételhez, a történtek belső feldolgozásához, majd az újra induláshoz szükséges idő. Ez a zene puritán szépségével szinte csábítja az időutazásra az embert. Igényes megmunkáltsága, érzelmi töltése, kifinomult előadásmódja okán a magyar jazztermés java között volna a helye - ha nem töltene el bennünket újra és újra a déja vu érzése. Igen valaha, valahol már hallottuk ezt, ha nem is hangról hangra ezeket a darabokat, de a Silent Way szerzeményeire megtévesztően emlékeztető dallamokat és harmóniákat.
Az emlékezet ugyan véges, de nem mindenki képes arra, hogy tudatából kiiktassa a múltat. In a Silent Way, ahogy Miles Davis 1969-ben tette.
***
(Gramofon, 1996/5)