A kellemes, a szép és az elviselhetetlen (Dudás Lajos, Robert Glasper)

Dudás Lajos és Robert Glasper, avagy zenék a jazzglóbus szélső pólusairól

Tavasz van, nyílnak a fesztiválok, pezsgésnek indult a zenei élet Budapesten. Az információs felületeket a kiemelt, nagy költségvetésből gazdálkodó helyszínek uralják, miközben a mélyrétegekben, kis közösségekben is zajlik az élet.

Dudás Lajos és Philip van Endert (Fotó: Deseő Csaba)

A Háló katolikus egyesület nyolc éve szervez zenei programokat, korábban a Kárpátia udvarban, újabban a Loyola Caféban. Ez a koncert a kétszázadik, a jazz havi eseményeit illetően pedig a hetvenedik a sorban. A kis pincehelyiség kellemes, bensőséges hangulatot áraszt, a parányi színpad kamarazenélésekre ad lehetőséget, a hallgatóság zöme visszajáró törzsvendég. A jazzsorozatot szerkesztő Deseő Csaba hegedűművész előbb az új vendégeket köszönti, majd átadja a teret a klubban visszajáró vendégnek tekinthető Dudás Lajos klarinétosnak és társának, a német Philip van Endert gitárosnak.

Kétszer negyven percnyi játék, közben oldott hangulatú beszélgetés. A jazzben szólóhangszerként nem sűrűn használatos klarinét 75 éves mestere 1973. óta Németországban él, ahol zeneiskolai tanárként kereste a kenyerét, miközben nemzetközileg elismert klarinétművészként mintegy hatvan CD-t jelentetett meg, köztük a rádiófelvételekből összeállított Radio Days című friss válogatást. Koncertjét őszinte, fanyar kommentárokkal kíséri, amelyekben elhangzik: kezdeti avantgárd korszaka után érdeklődése újból a nagyobb szabadságot kínáló atonális zene felé fordult, aminek játszásában élvezetét leli, bár tudja, hogy befogadása erőfeszítést kíván. Egy klarinétos kvartettel készült régebbi lemezére utalva azt is elárulja, hogy a felvételt maguk a muzsikusok sem kívánták újra meghallgatni.

Ehhez képest – gyakran valóban atonális szférákba kalandozó – játéka szép sikert arat a közönség körében. A koncertet nyitó Bartók-feldolgozás – Este a székelyeknél –, majd saját népzenei adaptációja a kötődését jelzi, a Szomorú vasárnap és a Take Five balladisztikus interpretációja pedig megmutatja, hogy Dudás nemcsak a legjobb – külföldön élő – magyar klarinétos, hanem a zenéről szuverén módon gondolkodó előadó. Philip van Endert kísérőként és elektromos gitárjának effektjeivel ihlető társként résztvevője a kortárs kamarazene irányába hajló, a jazz legjobb tulajdonságait is felmutató, meghitt hangulatú estnek.

A Loyola Cafét mindössze néhány kilométer választja el a Művészetek Palotájától, a Dudás Lajos és Robert Glasper zenéje közötti távolság azonban fényévekben mérhető. A fekete amerikai billentyűs játékos/komponista jazzmuzsikusként indult, de 2012-ben megjelent Black Radio című CD-je a rhythm and blues kategóriában nyert Grammy-díjat. Az eklektika azóta védjegye: zenéje a jazz, a hip-hop, a pop, a soul műfaji határokat elmosó elegye. Ahogyan egyes méltatói megfogalmazták: a 21. század hangja.

Ami azt illeti, messzire kerültünk az 1960-as évek Albert Ayler, Ornette Coleman, John Coltrane, Cecil Taylor által fémjelzett újító hevületétől. Glasper a mai kor gyermeke: nem lázad, nem tiltakozik, hanem szintetizál. Összetett harmóniákra épülő, a jazzben gyökerező, olykor céltalan hangszerszólókkal megtűzdelt zenéjének jellemzője a populáris hangvétel, ami az elektromos hangszerek jelenlétében, a vocoderrel elváltoztatott énekhangban, a melodikus, repetitív zongorakíséretben és az erőteljes, sokszor mechanikusan ismétlődő ritmikában ölt testet.

A Robert Glasper Experiment elektronikára épülő hangzásának nem ideális helyszíne az akusztikus zenére tervezett MÜPA. Az alt- és szopránszaxofonon is játszó, de a produkcióban leginkább vokálisan közreműködő Casey Benjamin éneke beleolvadt a szintetizátorokkal dúsított hangzásba, és Derrick Hodge basszusgitárja is csak szólója alatt emelkedett ki a hangképből. Az elektronikusan színezett énekhangra épülő számok sorozata egysíkúvá tette az előadást; mintha egy dallam variációi tették volna ki az amúgy a hangszeres jelenlétnek kitüntetett szerepet juttató hangverseny anyagát.

Hogy mi a jövő zenéje, azt nehéz megjósolni; mindenesetre ezen az estén a MÜPA nagyteremét nem a jazzkoncertekről ismert arcok és a szakma képviselői, hanem fiatalok töltötték meg. Az előadókat fogadó üdvrivalgás nyilvánvalóvá tette, hogy ennek a – fekete, amerikai, újszerűen ható – zenének Magyarországon is van tábora, amelyik szinte bálványként tekint az előadókra, és készséggel veti alá magát a közös éneklésre buzdító, popkoncertekre jellemző felszólításnak.

(Dudás Lajos-Philip van Endert duó, Loyola Café, 2016. április 15;

Robert Glasper Experiment, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2016. április 16.)

http://mno.hu/grund/a-kellemes-a-szep-es-az-elviselhetetlen-1338372