Oláh Szabolcs Quintet: Álomösvény

Talán még emlékszik a 2006-os Debreceni Jazznapokra az akkor még huszonéves gitáros, amikor kvartettjének fellépése után egy Amerikából repatriált jazzkedvelő a szakavatottak magabiztosságával azt tanácsolta neki, hogy saját számok helyett inkább a jazz-standardek előadásával fejlessze tudását, s csak azután kezdjen önálló szerzemények írásába fogni, miután kijárta az iskolákat. Oláh Szabolcs valószínűleg elengedte a füle mellett a javaslatot, és hangszeresként, szerzőként, hangszerelőként, sőt szövegíróként azóta is a maga útját járja, amint azt harmadik, saját kiadásban megjelent lemeze is mutatja. Instrumentális letétek után ez CD a dal jegyében született. A még fiatalnak tekinthető, de már hangsúlyosan jelen lévő nemzedék tagjaként Oláh meglepően romantikus, érzelmes anyaggal jelentkezett. A tizenegy szerzemény nem a pop irányába hajló, de nem is a jazz-örökzöldek hagyományaiban gyökerező világba viszi a hallgatót. Legjobban a mű-dal vagy művészi dal fogalma segíthet a zene körülírásában. Az olykor nagy és disszonáns hangközökből építkező, hangszeres kommentálásokkal kísért, a populáris fogalmazásmódot kerülő, gyakran aszimmetrikus dallamvezetés adja a számok keretét, amit magával ragadó, melodikus hangszerszólókkal töltenek meg jazz-tartalommal a kvintett tagjai. A zenei anyag és a hangzás egynemű, mintha a szerzemények ugyanannak a gondolatnak a variánsai volnának. Kalmár Panni érzelmes, nem a jazzritmizálás jegyében fogant előadásmóddal igyekszik közvetíteni az olykor közhelyes versek tartalmait. Kitűnőek, még ha esetenként (Metheny, Brecker) hatásokat mutatók is Ávéd János (tenor-, szopránszaxofon), Cseke Gábor (zongora), Soós Márton (bőgő) és Oláh Szabolcs szólói.

3,5

(Gramofon, 2016)