Trió a magasban (Chick Corea)

Vajon mi a titka annak, hogy valaki nyolcvanadik évéhez közeledve is töretlenül élvezi a közönség rokonszenvét, és folyamatosan a legnépszerűbb muzsikusok közé sorolják? Mint tették legutóbb az amerikai Jazz Times magazin olvasói, akik zongoristaként, zeneszerzőként és együttesével is a legjobbnak választották.

Sokan bizonyára szívesen alkalmaznák a receptet, ha a kezükben volna. Pedig nincs rejtély, a megfejtés két szó: Chick Corea.

Alkotókedvét, burjánzó aktivitását, jelenlétének intenzitását figyelve nehéz elhinni, hogy a jazzvilág ünnepelt mestere hetvenhét évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ambiciózus fiatal muzsikusoknak is becsületére válna olyan igénybe vételnek kitenni magukat, mint amilyenre idén tavasszal is vállalkozott: előbb a Jazz at Lincoln Center Orchestra szólistájaként tizenhárom koncertből álló turnén vett részt az Egyesült Államokban, majd szólózongora-sorozatot keretében tizenhárom városba látogatott el Európában. Ha arra gondolunk, hogy a jazzben minden fellépés teljes odaadást, összpontosítást, az energiák áramlását igényli – különben lelkét veszti, rutinba fullad az előadás –, még nagyobb tisztelettel adózhatunk teljesítőképességének.

Sokoldalúsága nem kevésbé rászolgál az elismerésre. Jazz, rock, avantgárd, latin, klasszikus: vajon hogyan fér meg egy ember fejében és lelkében ennyi (féle) zene? Hosszú életút bő terméssel, időnként óhatatlanul gyengébb évjáratokkal – nyugtázhatnák, de ő a muzsikusok azon kivételes rendjébe tartozik, akik minden zsánerben képesek kiemelkedőt alkotni. Szólózongorázása virtuozitásával és ötletgazdagságával, triójátéka empatikus képességével, az elektromos hangszerek használata a technikai vívmányok egyedi alkalmazásával, műfaji sokszínűsége kivételes stílusérzékenységével nyűgözi le a hallgatót.

Chick Corea régi ismerősként, különleges programmal érkezik Budapestre. 1985-ben alakította meg öt tagú elektromos együttesét, majd ennek ellenételezéseként 1989-ben akusztikus trióját. Mindkettőben John Patitucci bőgőzött, Dave Weckl dobolt. Az Akoustic Band egy – Grammy-díjat érdemlő – stúdiólemezt és egy koncertfelvételt hagyott maga után. Az együttműködés azonban olyan emlékeket ébresztett a zongoristában, hogy jó negyedszázad után ismét fedélzetre szólította egykori társait. Nem a trió reinkarnációjának lehetünk tanúi: a fiatal tehetségek mára tekintélyes művészekké értek, a három zseniális hangszeres a triójáték új magaslatait célozza meg ezen az estén.

(Müpa Magazin, 2018/3)