Fohász hazához, szabadsághoz (Tommy Vig)

 

Az ütőhangszeres-vibrafonos-hangszerelő Tommy Vig elsősorban jazz-zenészként ismert, holott a kortárs zenében is letette a névjegyét. Az idén nyolcvan éves művész az évtizedek során több szimfonikus zenekari művet komponált; két újabb szerzeménye az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Pesti Vigadóban október 27-én hangzott fel.

Tommy Vig vezényel (fotó: Krantz Gyula)

Az országból 1956 novemberében elmenekült, az Egyesült Államokban letelepedett, onnan félévszázad után visszatért alkotó erős érzelmi szálakkal kapcsolódik szülőhazájához és a forradalom emlékéhez. A szabadságeszme tragikus véget ért megnyilvánulása olyan mély nyomokat hagyott benne, hogy előbb big bandre hangszerelt jazzkompozícióban fejezte ki tiszteletét iránta, majd Budapest, 1956 címmel szimfonikus zenekari műben állított emléket az eseményeknek. A tizenhárom „tételből” épülő, mintegy negyedórás programzene érzelmi-hangulati tartalmait olyan címek fejezik ki, mint „Az elnyomás kibírhatatlan egyhangúsága”, „Titkos álmok a kitörésről”, „Gondolatok a felkelés, harc, győzelem és elbukás lehetőségeiről”, „Elkeseredett csata”, „Ima Magyarországért”, „Csatát veszthetünk, de szabadságszeretetünk örök”. A műben többször felhangzik a Rákóczi induló témája, és felcsendül a Szózat vezérmotívuma is, megidézve a nemzet kollektív tudatában gyökeret vert, szimbolikus érvényű előzményeket.

Az est második részében a Concerto for Orchestra című új zenemű szólalt meg ősbemutatóként. Az öttételes darab „Hajrá magyarok! Jók vagytok” című nyitó tételének motívumai már korábban is szerepeltek Tommy Vignek a magyar olimpikonok tiszteletére komponált „aranyszimfóniáiban”. Itt áthangszerelt, átlényegült változatban a szimfonikus zene eszközeivel közvetítették a szerzőnek a sportsikerek iránti megbecsülését. A concerto közepén csendült fel „A szerelem melódiája” című, a harmónia dicséretét zengő tétel, amelyet a szerző feleségének, a koreai származású Mia Kim énekesnek ajánlott. A mű többi tétele a nagyzenekari játékban rejlő hangszínbeli és dinamikai lehetőségek széles skáláját járta be a játékosságtól a drámai fokozásig és az atonális fogalmazásig, összegezve egy olyan művész szemléletét, aki megérti és elfogadja az élet lényegét.

Jóllehet a két mű a modern kompozíciós zene eszköztárával élt, a vonósokkal szemben – mintegy a jazzmuzsikus Tommy Vig hangzáseszményének megfelelően – hangsúlyosabb szerephez jutottak a (réz)fúvósok és az ütőhangszerek. A témák sokszínűsége, a színek és árnyalatok gazdagsága azt jelzi, hogy a szerző értően bánik a zenekari kifejezés eszközeivel. A tág érzelmi amplitúdójú, olykor bonyolult hangzású, nagyszabású művek megszólaltatása komoly feladat elé állította a MÁV Szimfonikus Zenekart, amely művészi alázattal és odaadással, pontosan látta el feladatát. Nem véletlen, hogy a Concertót nekik ajánlotta a szerző, aki dirigensként vezényelte a műveket.

Az este műsorvezetőjeként a szerzőt és alkotásait kellő tájékozottsággal, oldott humorral felvezető Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesültének elnöke beköszöntőjében jelezte, hogy a koncert meglepetés ráadással zárul. Ez nem volt más, mint a feleség, Mia Kim, aki Petőfi Sándor Füstbe ment terv című versét – Tommy Vig jazzes hangvételű, a szöveg hangulatát érzékletesen kifejező zenéjét – ezúttal szimfonikus zenekari kísérettel, mély átéléssel adta elő. Az estet Kozma József híres Hulló falevelek című dala zárta a házaspár – vibrafon és ének – tolmácsolásában. A viharos tapssal fogadott produkciókkal a jazz is teret nyert a Pesti Vigadó pazar koncerttermében.

(gramofon.hu, 2018. október)