Magyar jazz: a legnépszerűbb muzsikusok

 

A vírusjárvány miatt a magyar jazz történetébe is csonka esztendőként vonul be 2020. A koncertek többsége elmaradt, az év nagy részében a klubok is lehúzták a rolót. Kármentésként ugyan szerveztek online fellépéseket, de a muzsikusok és a közönség találkozásának felvillanyozó pillanatait nem pótolhatták az üres termekből közvetített koncertek. Az élet ennek ellenére nem állt meg.

A kényszerű szünet lehetőséget kínált a gyakorlásra, az alkotómunkára, új zenei elképzelések kidolgozására. Jelentek meg CD-k is; más kérdés, hogy milyen módon jutottak el a hallgatókhoz. Árusítóhelyek már alig akadnak, a csomagküldés költséges, viszont vannak internetes megosztók, amelyeken díjmentesen vagy előfizetéssel szinte azonnal elérhető a legtöbb újdonság – igaz, a muzsikusoknak vajmi kevés bevétele származik ebből.

Magyarországon a napilapok és a kulturális ajánlók esetileg foglalkoznak a jazzel, de van két internetes portál, amely kifejezetten erre a zenére szakosodott. Ezek a felületek fontos tájékozódási pontok: rendszeresen közlik a jazzélet napi híreit, emellett koncertbeszámolókkal, lemezkritikákkal és interjúkkal járulnak hozzá a szakmai értékrend kialakulásához. A 2011-ben Maloschik Róbert által alapított és szerkesztett jazzma.hu és a Gramofon kiadói csoport keretében 2018-ban indult magyarjazz.hu oldalai a jazzkedvelők és a muzsikusok mindennapi információs forrásai.

Az év végén mindkét lap felhívással fordult olvasóihoz, hogy megadott kategóriákban szavazzanak kedvenceikre. Összesen több, mint háromezerötszázan tettek eleget a felhívásnak. A jazzma.hu a muzsikusokat is sikerrel mozgósította: száznyolcvanhatan küldték el szavazataikat, ami már mérvadó halmaznak tekinthető. A jazz világában régóta bevett szokás ilyesfajta listák készítése. Ha nem is vérre menő, de komoly vonatkozásokal bíró játék ez: az eredmények erkölcsileg és üzletileg is befolyásolhatják az érintettek pályáját, érvényesülését. A neves amerikai Down Beat magazin évente kétszer teszi közzé felméréseit: decemberben a közönség, augusztusban a világ különböző országaiból felkért mintegy 130 kritikus szavazatai alapján.

A rangsorokat, különösen a tavalyihoz hasonló hiányos évben, sok minden befolyásolja: a muzsikusok médiabeli jelenléte, a fellépések gyakorisága, a megjelent hangzó produktumok, no és olyan szubjektív tényezők, mint az ízlés, a hallgatási szokások és a „zuhanyhíradó” – amelyek a legkevésbé sem tekinthetők egzakt mutatóknak. Ezzel együtt érdemes megismerni a főbb kategóriák győzteseit, mert képet adnak arról, hogy 2020-ban kik voltak a leginkább látható, kedvelt, nota bene legjobbnak tartott hazai zenészek és együttesek.

Az eredmény azt mutatja, hogy a két lapnak eltérő a közönségbázisa, mert ugyan előfordulnak átfedések, a legtöbb esetben más-más nevek kerültek az élre. Ma már sok tehetséges, felkészült muzsikus alkotja a magyar jazz mezőnyét; bőven van miből választani. Elöl a jazzma.hu, utána a magyarjazz.hu, harmadikként a muzsikusok által megszavazott éllovasok nevét közöljük.

Az év jazzalbuma: Hajdu Klára Quartet: Journey / Lukács Miklós Cimbiosis Trio: Music from the Solitude of Timeless Minutes / Modern Art Orchestra: Foundations. Zeneszerző: Tóth Viktor / László Attila / Oláh Kálmán. Együttes: Hajdu Klára Quartet / Modern Art Orchestra / Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Quartet. Trombita: Subicz Gábor / Fekete-Kovács Kornél / Fekete-Kovács Kornél. Tenorszaxofon: Dennert Árpád / Tony Lakatos / Ávéd János. Klarinét: Dennert Árpád / Borbély Mihály / Babindák István. Zongora: Cseke Gábor / Sárik Péter / Szakcsi Lakatos Béla. Billentyűs hangszerek: Tzumo / Sárik Péter / Tzumo.

Gitár: Oláh Szabolcs / Juhász Gábor / megosztva: Juhász Gábor, Gotthárd Mihály. Nagybőgő: Orbán György / Barcza Horváth József / Orbán György. Basszusgitár: Horváth Plutó József / Fonay Tibor / Horváth Plutó József. Dob: Csízi László / Németh Ferenc / Borlai Gergő. Különleges hangszer: Lukács Miklós (cimbalom) / Lantos Zoltán (hegedű) / Lukács Miklós (cimbalom). Ének (férfi): Szakonyi Milán / Berki Tamás / Berki Tamás. Ének (nő): Hajdu Klára / Harcsa Veronika / Harcsa Veronika. Fiatal tehetség: Eck Léda (ének) / Tálas Áron (zongora) / Cseh Péter (gitár).

(Magyar Nemzet, 2021)

https://magyarnemzet.hu/kultura/magyar-jazz-a-legnepszerubb-muzsikusok-9...