Gary Burton: Generations

Gary Burton, túl azon, hogy Bobby Hutcherson mellett az utóbbi három évtized leg­jelen­tősebb vibrafonosainak egyike, még egy tulajdonsággal büszkélkedhet: előszeretettel ku­tat fel és mutat be lemezein fiatal, reményteljes gitárosokat. Larry Coryell, Mick Goodrick, John Scofield, Jerry Hahn, Pat Metheny és mások után itt a legújabb felfedezés, a lemez­felvétel készítésekor mindössze 14 éves, kaliforniai Julian Lage. Az ifjú gitáros nemcsak előadóként, hanem három figyelemre méltó kompozíció szerzőjeként is jegyzi a lemezt. Burton szimata ezúttal sem csalt: Lage komoly harmóniai ismeretekről, dallamképző és improvizációs képességekről tanúskodó, mesterénél dinamikusabb és érzelemdúsabb játéka nemcsak, hogy szervesen illeszkedik a kiváló muzsikusokkal (Makoto Ozone – zongora, James Genus – bőgő, Clarence Penn – dob) készített CD zenei szövetébe, hanem meghatározó alkotóeleme annak.

A stilárisan többféle forrásból táplálkozó, helyenként Burton ECM-periódusát idéző, alapvetően poszt-bop indíttatású és jellegű lemez szerzői között találhatjuk Oscar Peterson, Carla Bley, Steve Swallow, Pat Metheny, továbbá a két szólóhangszer (vibrafon, gitár) és a ritmusszekció között közvetítő szerepet is betöltő Makoto Ozone nevét. Az egységes hangzás alapja Burton, Ozone és Lage hasonló játékfelfogása, ami a témavezetésben, a polifonikus átkötésekben és az improvizációkban egyaránt megmutatkozik. Burton soha nem volt újító, ez a zene sem feszeget határokat, hanem sokfelé mutató utalásaival, gondosan és olykor szabálytalanul strukturált anyagával, előadóinak nagyfokú muzikalitásával és kiemelkedő hangszeres tudásával váltja meg belépőjét a modern jazz érdemleges produkcióinak tárházába.

* * * *

(Gramofon, 2004/2)