Metheny Mehldau: Quartet

Két nemzedék, két sztár, két CD. Az előző lemez ugyanabból a 2005. decemberi felvétel­sorozatból való, mint az utóbbi: az főleg duódarabokat tartalmazott, emezen inkább kvartettek kaptak helyet. A párosítás két invenciózus, a pop- és a brazil zenéhez egyképpen vonzódó muzsikust hozott egy fedél alá. Mindkettő kiforrott személyiség, azonosítható stílusjegyekkel, körvonalazható szépségeszménnyel. Bár találkozásuk meglepetésként érte a jazzvilágot, van közöttük érintkezési felület: Pat Metheny és Brad Mehldau egyénisége, a gitár és a zongora játéka harmóniában olvad össze a felvételeken. A 11 számból hét Metheny szerzeménye, vélhetnénk, dominenciája is egyben, a viszonyok mégis kiegyenlítettek. A témákat ugyan rendre a gitár intonálja, és több szólólehetőséghez is jut, de szerepe céltalanná válna a zongora biztos harmóniai támasza nélkül. Mehldau elég erős ahhoz, hogy ne Metheny alteregójaként vegyen részt a játékban. És hát ott van triójának két tagja, Larry Grenadier (bőgő) és Jeff Ballard (dob), akik visszafogottan lüktető, sűrű ritmikai hátteret szolgáltatnak a gitár és a zongora kettőséhez. A gondosan megmunkált darabok elegendő teret biztosítanak a rögtön­zéseknek is, amelyekben mindkét muzsikus kibontakoztathatja magát.  Felületes hallgató számára kissé egysíkúnak tűnhet a lemez anyaga, de ezt az érzetet inkább a hangzás homo­genitása váltja ki. Metheny igyekszik váltogatni hangszereit, 42 húros és akusztikus hangszeren, no meg a jól ismert gitárszintetizátoron is játszik. Inkább szemlélődő és roman­tikus, mint disszonánsan intenzív – kifinomult, intellektuális, a szépségnek hódoló kamara­muzsika ez, amely nem módosítja alapvetően a két előadóról korábban kialakult képet.

* * * *

(Gramofon 2007/2)