A tanár úr (Gonda János 60 éves)

Szigorú, fegyelmezett arc, vastagkeretes szemüveg, elegáns öltöny, nyakkendő. Nem kifejezetten jazzmuzsikusi külső, viselőjének neve mégis összeforrott a magyar jazz utóbbi évtizedeinek történetével.

(Fotó: magánarchívum)

Teoretikus, szervező, társadalmi tisztségviselő, előadó, kritikus, magát elsősorban muzsikusnak tartó. Ám mindenki tanár úrnak szólítja, hiszen majdnem mindenki a növendéke volt. Akikkel együtt indult, már rég máshol járnak; egy-kettő maradt csak belőlük hírmondónak a pályán.

Most, hogy 60 éves lett, minden kötelező tiszteletadás nélkül megállapíthatjuk: kevesen tettek annyit a magyar jazzművészetért, mint Gonda János. Nevéhez fűződik a Bartók Béla zeneművészeti szakiskola jazztanszakának létrehozása és utóbb főiskolai rangra emelése, az első és mindmáig alapvető magyar nyelvű jazzelméleti és -történeti munka megírása, a Magyar Zeneművészek Szövetsége jazz-szakosztályának működtetése, a Magyar Jazz Szövetség életre hívása, a magyar jazz képviselete a Nemzetközi Jazz Szövetségben, a Jazz című periodika szerkesztése, a tatabányai nemzetközi jazztábor létrehozása és még ezer minden, amivel hozzájárult e zene magyarországi elismertetéséhez. Úgy is mondhatnánk: Gonda János intézménnyé, a magyar jazzélet szószólójává vált az évtizedek során.

Nehéz felmérni, hogy ebben a sokszálú életútban mennyi volt a tudatosság és mennyi a helyzet és a kényszer szülte feladatvállalás. Akárhogy is, kevesen szegődtek társául a jazz sorsának jobbításáért folytatott – sokszor nem kellően méltányolt – szélmalomharcban. S kérdés, hogy az áldozatokért – saját muzsikusi céljainak háttérbe szorulásáért – elégtételt szolgáltathat-e a tudat, hogy neve fogalommá vált a zeneismerők körében. Ezért születésnapja alkalmából nem kívánhatunk mást, mint hogy a jövőben több ideje jusson arra, amire igazán szeretné: a jazz-mikrokozmosz befejezésére, az alkotómunkára. Az életmű zenei kiteljesítésére.

(Új Magyarország, 1992)