Piramis-erotika
Érdekes, hogy noha a Piramis hatodik nagylemeze zeneileg differenciáltabb, értékesebb az Eddáénál, mégis kevesebb reagálást vált ki a hallgatóból.
Nehéz erre magyarázatot adni: az évek során a zenekar tagjai egyénileg is, együttesen is sokat fejlődtek, értek – míg népszerűségük ezzel fordított arányban változott. Muzsikusként, előadóként változatlanul a legjobbak között a helyük, de zeneszerzőként és szövegíróként (Itt ugyan Horváth Attila a társszerző) nem tudtak egy ponton túllépni. Mintha valahol elvesztették volna a fonalat, mintha kissé öncélúvá vált volna muzsikájuk: nem érezni a közlésnek azt az erős vágyát, aminek például az Edda fogadtatásában nagy része van. (Bár Révész Sándor eufórikus, már-már hisztérikus üvöltése kifejezetten bántó, mert már pózként hat, s nem a tartalomból következő formai megoldásnak.)
A cím (Erotika) s az összekötő zörejek is jelzik, hogy tudatosan megkomponált lemezzel jelentkezett a Piramis. A téma meglehetősen apolitikus, de kétségtelenül közelebb áll a zenekarhoz, mintha tizenéves kamaszok beilleszkedési problémáiról énekelnének. Horváth Attila szövegei (eltekintve a fellengzős címektől) egyszerűek, sallangmentesek. Éppen a témaválasztás miatt tartalmuk elhanyagolhatóbb, mint az Eddánál, a zene kerül előtérbe.
Mégis, a dalokat hallgatva úgy érződik, a Piramis hangszeresen többet ér és ígér, mint ami a szerzeményekből kikerekedik. Ez a képesség talán elvontabb, összetettebb zenék felé vinné az együttest, ami viszont már a popularitás határait feszegetné. Ezzel valószínűleg ők is tisztában vannak, de nem merik megtenni ezt a lépést, ezért igyekeznek számaikat – legalább melódiáikban – slágerképessé tenni. Ez a kompromisszum, ez a méricskélés azonban nem vezet, nem vezethet eredményre, hiszen nem lehet mindenkinek egyformán kedvében járni. Érzi ezt a közönség is, s feltehetőleg ezért lett ez a lemez a Piramis számára „létkérdés". Márpedig ha egy zenekar egyszer elveszti a hitelét, csak nagyon egyértelmű és következetes vállalásokkal állíthatja helyre.
(Ifjúsági Magazin, 1981)