Popzenekarok vetélkedője

 

Hosszú szünet után újra vetélkedőt rendezett a hajdú-bihari popzenekaroknak a Kölcsey Mű­velődési Központ. A tét a továbbjutás volt a területi selejtezőbe, ahonnan az országos döntőbe kerülhettek a zenekarok.

Június 7-én, vasárnap a debreceni ifjúsági parkban nyolc együt­tes mu­tatta be negyedórás programját – közülük mind­össze egy volt vidéki.

A legtöbb zenekar hard rockot játszott, holott ez a stílus már túlfutott önmagán. Bevált sémákból, untig ismert harmóniai és ritmikai fordulatokból állt a szer­zemények többsége, s ez az eredetiség, az invenció hiányáról árulkodott. Persze manapság, amikor a tech­nikai feltételek hatalmas beruházásokat követelnek, na­gyon nehéz dolga van egy kezdő popzenekarnak. Ezért kellene a művelődési intézményeknek nagyobb mérték­ben erősíteni az amatőr zenélési kedv kibontakozását, alkotó irányba fordulását. S akkor talán nem lennének alapvető hangolási hi­bák, intonációs problémák sem, ami itt szinte minden zenekar játékában megnyilvá­nult.

Így hát az a zenekar találtatott legjobbnak, amely tisztán, egységesen képes volt megszó­lalni, noha a Week-end együttes hard rock zenéjére sem az eredetiség volt elsősorban a jellem­ző. A második helyen megosztva a Circus Maximus és az Android végzett; az előbbi egy tíz­perces „rockoperát", az utóbbi egy többtételes „szoná­tát" adott elő. A harmadik lett és még továbbjutott a Folk '81, amely country zenét játszott magyarosan és üdítően. Nem került a he­lyezettek közé, de jelentkezése miatt említést érdemel a Terra, a Laser, a Szigma és a Horizont együttes.

Az mindenesetre bizonyossá vált, hogy a Lux, a Color és a Panta Rhei nevével jegyzett egykori „arany­idők" feléledésére még várni kell.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)