Jazz Magyarország

Forrong a magyar tömegkommunikáció, messzire hallatszik az ádáz csetepaték, az ideológiai köntösbe öltöztetett pozícióharcok zaja.

Ebben a hangzavarban azonban vannak olyan hangok is, amelyek a tisztázás, az erkölcsi és szakmai értékek védelmében szólalnak meg. Ilyen volt az a tiltakozó levél, amelyet csaknem ötven muzsikus Kiss Imre dzsessz-szerkesztő tevékeny­sé­gével kapcsolatban juttatott el a Magyar Rádió elnökéhez.

Vélhetően forró hangulatú koncert helyszíne lesz ma este a debreceni Kölcsey Köz­pont: fenn­állásának 25. évfordulóját ünnepli az ország egyik legrégebben működő zenei együttese, a Debrecen Dixieland Jazz Band.

Kevés vidéki város mondhat magáénak olyan hosszú múltra visszate­kintő dzsessz­együttest, mint Debrecen. Dr. Kiss Ernő együttese a hatva­nas évek eleje óta sajátos színfoltot képvisel a magyar dzsessz térképén: rendszeres vendégei a hazai találkozóknak, házigazdái a debreceni dzsessznapoknak, de jó néhányszor szerepeltek már külföldi fesztiválokon is, szép sikerrel (elég, Ha a San Sebastian-i meghívásokra gondolunk).

Kétféle jazzmuzsikus van: aki játszik standardeket, és aki nem. A sztenderd fonetikusan írva rendkívül csúnya szó, majdnem olyan, mint a disztributor vagy a díler. Az örökzöld sok­kal szebben hangzana, ha nem volna félrevezető. Örökzöld minden, ami régi és sláger, el­lenben a standard csak a jazzben ismeretes. Hogy még bonyolultabb legyen az élet, vannak örökzöld standardek, amelyeket bármely jazzmuzsikus eljátszik, és vannak nem örökzöld standardek, amelyeket csak a modern jazz művelői tűznek műsorukra.

Sorjáznak a nevek a jazz huszadik századi történetéből: Glen Miller, Duke Ellington, Count Basie, Stan Kenton, Benny Goodman, Tommy Dorsey, Woody Herman, Gil Evans, Sun Ra, Don Ellis, Maynard Ferguson, Matthias Ruegg… Muzsikusok – zeneszerzők, hangszerelők, kiemelkedő egyéniségek, akik neve márkajelként forrt össze az általuk vezetett nagy­ze­ne­karral. A század harmincas éveiben meghonosodott big band-felállás és -hangzás a swing-korszakban felülmúlhatatlan népszerűségre tett szert.

Két jazz-tehetségkutatót is rendeztek a múlt hét végén a Budapest Jazz Clubban, ame­lyeken ígéretes fiatal muzsikusok kértek maguknak helyet a nap alatt.

Fonay Tibor (Forrás: Internet)

A vitaindító cikkben Friedrich Károly védekező alapállásból indított mondván „egy szociológus biztosan jobban, vagy másképpen ítéli meg a témát”, de aztán hamar eljutott az előző rendszerrel kapcsolatban időnként hangoztatott tételhez: más volt az élet a kétforintos kolbász idején, a jazznek is nagyobb tér jutott az emlékezetes három t-ben megtestesülő „kultúrpolitika” regnálásakor.

Azt írta a New York Times 2000-ben, hogy az amerikai dzsessz elveszítette megújulási ké­pességét, a frissítő áramlatok Európából, jelesül a skandináv országokból érkeznek.

Szigorú, fegyelmezett arc, vastagkeretes szemüveg, elegáns öltöny, nyakkendő. Nem kifejezetten jazzmuzsikusi külső, viselőjének neve mégis összeforrott a magyar jazz utóbbi évtizedeinek történetével.

(Fotó: magánarchívum)