Jazz Világ

Ritkán örvendeztet meg bennünket a televízió dzsesszműsorokkal. Olyannyira ritkán, hogy a mégis képernyőre kerülő évi két-három összeállítást fehér hollóként vagyunk kénytelenek üd­vözölni.

A világ legtekintélyesebb dzsessz-szaklapja, a Chicagóban megjelenő Down Beat minden évben közzé teszi a kritikusok és az olvasók listáját a legjobb, illetve a legnépszerűbb dzsessz­muzsikusokról.

A hagyomány 39 éve tartja magát, jóllehet többen megkérdőjelezik az efféle szavazások eredményének esztétikai érvényességét.

New York. A Village Vanguard ma is ott áll, ahol évtizedekkel ezelőtt. A manhattani utca nyüzsgő forgatagában alig venni észre a híres jazzklub szolid bejáratát, pedig hány jazz­tör­té­neti lemez készült a szentélyben!

A nagybőgő mestere, zeneszerző, hangsze­relő, zenekarvezető: 75 éve ezen a napon született Charles Mingus amerikai néger muzsikus, a jazz történetének jelentős újítója.

Alkotóképességének sokféleségét Duke Elington Picassóéhoz hasonlította. Egy amerikai rádióállomás 1979-ben egyvégtében játszotta le összes hangfelvételét: a sorozat több mint száz órát tett ki (Stravinsky műveire elég volna 24 óra). A mennyiség természetesen nem értékmérő, de korunk egyik legnagyobb jazzmuzsikusának munkássága minőségében is páratlan teljesítmény századunk zenetörténetében.

Ideje már, hogy néhány szót szóljunk Dave Douglasról, napjaink sokoldalú, kísérletező szellemű trombitásáról-zeneszerzőjéről.

Nincs még egy hely a világon, ahol muzsikusok, klubok, szerkesztőségek, lemez­bol­tok ilyen sűrűségben fordulnának elő. Aki a dzsesszben valamire akar jutni, nem kerül­heti ki a „Nagy Almát”. Az sem, aki a műfaj helyzetéről, legfrissebb fejleményeiről kí­ván tájékozódni.

Sokféle képzet társult már a jazzhez, de a halállal ritkán szokták összefüggésbe hozni. Pedig a békés, nyugodt öregkor becsülendő ajándéknak számít a jazzmuzsikusok körében: szer­ve­ze­tüket, idegrendszerüket malomként őrli fel az újat alkotás állandó kényszere, a zaklatott, sűrű helyváltoztatásokkal, koncertezéssel zsúfolt életmód.

Ez is csak tréfa volt, mint annyi más, ami az örök komédiás nevéhez fűződött. Jóllehet 1901. augusztus 4-én született, menedzserével egy bolondos napon kitalálták, mennyivel másképpen, hangzana, ha azt mondanák: 1900. július 4-én (a századfordulón, a függet­lenség napján) jött a világra.

Új év, új számítások, és mindjárt a kérdés: vajon lehet-e a naptár váltásával összefüggésbe hozni a művészetek, történetesen a jazz helyzetét? Szabad-e azt állítani, hogy ez volt, ezután pedig ez lesz? Egyáltalán, kinek van rálátása arra, ami ebben a művészeti ágban történik?