1992-

Veszély, tudat

 

Egy büszke nemzet tudatán ejtett máig ható sebet 2001. szeptember 11-e. Egy csapásra megszűnt a biztonságérzet, amely az amerikai társadalom életformáját jellemezte.

Tragédia

 

A Mercedes nagy lendülettel robogott a város irányába. Reggel nyolc órakor indult el Mün­chenből, s délután ötre célhoz kellett érnie, mert vezetőjének konzultá­ciója volt diákjaival. Második éve ingázik otthona és munkahelye között, kéthe­tenként teszi meg a több mint ezer kilo­méteres távolságot, hogy feleségét és két kis gyermekét meglátogassa.

Régi dicsőség, új Európa

 

Hat hónapig Magyarországon a világ, de legalábbis Európa szeme. Az utóbbi fél évszázadban kétszer volt részünk ilyen figyelemben: 1956-ban és 1990-ben. A szovjet birodalom ellen fel­kelt magyar népre hősként tekintett a nemzetközi közvélemény, a kommunizmus bukása pe­dig a demokráciát hozta el Kelet-Európában. Egyik nélkül sem lehetnénk az Európai Unió tag­jai.

Sárospatak - új kikötő?

 

Múlt, hírnév, dicsőség. Sáros­patak – ejti ki a nevet a mű­velt polgár, és a magyar törté­nel­mi nagy személyiségei, eseményei vonulnak el lelki szemei előtt. Okkal: a református kollégi­um valaha az ország minden részéből vonzotta a növendékeket, kisugárzó ereje messze túlnőtt a város határain. Emelkedett útirajzírók elősze­retettel nevezik Bodrog-parti Athénnak a zemp­léni hegyek karéjában meghúzódó telepü­lést, s valóban, kevés magyar város büszkélkedhet ilyen megejtő földrajzi fekvéssel, szellemi arcéllel.

Osztódás

 

Dolgos hétvégét zártak a magyar parlamenti pártok: egy kivétellel gyűlésezéssel töltötték a pi­henésre szánható időt. A legnagyobb érdeklődés a legnagyobb sajtókampánnyal be­haran­go­zott eseményt, az MDF rendkívüli országos gyűlé­sét kísérte.

Megint történt valami Hunniá­ban: az egykori vezető kormánypárt dűlőre vitte belső vitáját, s a döntés - mint elhangzott - nemcsak a párt, hanem az ország sorsának alakulására is hatással lehet.

Feliratkozás a következőre: 1992-

A Jazz ideje (PDF)

 

Azt mondom Jazz (PDF)


 

Jazz from Hungary (PDF)


 

Életfa (PDF)


 

Jazz a várban (PDF)


 

Kilátások (PDF)